4. rész - Testvéri szeretet & Szakítás & Kórház

A csók után kicsit meglepődtem. Castielnek végig tetszettem?...

-Sz-Szeretlek... - mondtam félénken.
- Én is téged!

~~~1 hónappal később~~~

1 hónapig nem voltam suliban, mert Castiellel elutaztunk egy kicsit. Az erdős sztori óta együtt vagyunk. Ma megyünk először együtt "úgy" a suliba.
Szokás szerint rám kell várni a legtöbb ideig! Sok idő után sikerült kiválasztanom a mai ruhámat: kék converse cipő, farmer nadrág és egy 'Shut up.' feliratú póló. Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé a lépcsőn. Megöleltem Castielt, majd adtam enni Manónak. Szerencsésen a hugommal is össze kellett futnunk.
- Hát ti? Csak nem együtt vagytok?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.
- Ohh semmi, semmi csak gondoltam érdeklődök a nővérem után, de úgy látom nem kell! - mondta, majd felszaladt az emeletre.
- Talán kicsit durva vagy vele... - oktatott ki a drága Castiel.
- Te ne magyarázd meg, hogy hogy bánjak a hugommal! Megkeseríti az életemet! Felfogod, hogy mit beszélek? - mondtam fújtatva, majd elindultam az ajtó felé.

~~~Asami szemszöge~~~

Ahogy csak tudtam, olyan gyorsasággal, felszaladtam a szobámba, nekidőltem a falnak és elkezdtem sírni. Hogy lehet velem ilyen? Lehet, hogy néha  makacs vagyok, de nem kéne utálnia!
A sírásomat Castiel szakította félbe.

~~~Castiel szemszöge~~~

- Te meg mit keresel itt? Azt hittem már elmentél Yukoval! - mondta Asami mérgesen, miközben a könnyeit törölgette.
- Figyelj! Tudom, hogy rosszul esik neked, amiket mondd, de megpróbálhatnál kedveskedni neki és talán megbékél! - mondtam neki reménykedve, hogy jó felé vezérlem.
Sírig csend lett. Megpillantottam egy képet Asami íróasztalán.

- Ez itt te és Yuko?
- Igen. Anno még normális volt... - mondta szipogva. - Egyébként... Már menned kéne suliba!
- Igazad van! Megyek is! - mondtam.
- Hé!
- Igen?
- Köszi, hogy visszajöttél megvigasztalni!
- Nincs mit! - mondtam mosolyogva, majd elindultam a suliba.

~~~Yuko szemszöge~~~

Már majdnem 8 óra és Castiel még sehol. Talán megbántottam azzal amit mondtam?...
Elindultam a terem felé és Castiel pont akkor jött be a bejárati ajtón. Odasiettem hozzá.
- Bocsánat... A reggeli dolog miatt... Én...
- Nem kell bocsánatot kérned! Csak ideges voltál és kész!
- Köszi! - mondtam, majd megöleltem. - Látod?! Az első napunkat is elszúrom!
- Dehogyis szúrod el! - mondta, majd adott egy homlok puszit. - Na menj órára!
- Okés. Puszi! - kiabáltam neki.
Amikor beértem a terembe ott volt az igazgatónő.
- Yuko kisasszony! Örülök, hogy végre befáradt!
- Elnézést...
- El van nézve! Most pedig! Azért jöttem be, mert fontos közölni valóm van! A Stewart Álalános iskola, 8. osztályos, jövendőbeli diákjaink ma jönnek látógatóba! Arra szeretnélek titeket kérni, hogy legyetek velük kedvesek és segítőkészek!
Remek. Akkor Asamiék is jönnek...
- Óhh és Yuko! A hugodat körbevezethetnéd!
- Rendben. - mondtam kedvetlenül.
Hamar eltelt az első óra. Kimentem a bejárat elé, hogy ott várjam Asamit. Kicsivel később meg is érkezett.
- Szia Yuko! - ugrott a nyakamba. - Ugye te vezetsz körbe?
- Igen, én. - mondtam sóhajtva.
- Most meg mi a bajod? Legalább több időt tölthetünk eggyütt!
- Mi történt veled? Kicseréltek az ufók? - kérdeztem meglepődötten.
- Dehogyis! Csak szeretnék veled jobban kijönni!
- Na ez jó ötlet! Csak ne légy ennyire... hogy is mondjam... hát... olyan izé...
- Te mindig mindent megtudsz magyarázni! - nevette el magát Asami. - "Nyálas" ne legyek?
- Pontosan! - kacsintottam rá.
Asami belém karolt és úgy vezettem végig a gimiben. Nem is annyira idegesítő, mint gondoltam! Bár egyszer-kétszer leragadt a nagyok folyosóján azzal az okkal, hogy "helyes fiúk!!! helyes fiúk!!!" de nagy nehezen elhúztam onnan.
Majdnem az egész suli napot együtt töltöttük. A szórakozásunkat az szakította meg, hogy leállt a "nagyfiúkkal" beszélgetni, nekem pedig nem volt kedvem, ezért becsatlakoztam inkább a tan órákba.

~~~Asami szemszöge~~~

A nagyobbak folyosóján kötöttem ki. Megpillantottam Casitelt, aki épp egy fekete hajú sráccal beszélgetett. Odamentem hozzájuk.
- Sziasztok! - mondtam.
- Szia Asami! Hát te?
- Jöttem megnézni a gimit!
- Én megyek is! - mondta a fekete hajú srác, majd elment.
- Fura alak... - mondta Castiel.
- Az! - értettem vele egyet.
Egymásra néztünk, majd elkezdtünk egymás felé közeledni... és hát... minden magától történt.
- Castiel!...
- Hmmm...?
- Szerintem legyünk együtt, de tartsuk titokban...
- Rendben....
- Csak így beleegyezel úgy, hogy van barátnőd és vagy 3-4 év van köztünk?
- Bele!

~~~Yuko szemszöge~~~

Vége a napnak. Egy csomó ideje várom Castielt, ezért inkább elindulok haza. Ahogy ki akartam menni beleütköztem valakibe.
- Szia! Bocs, nem láttalak!
- Szia! Semmi baj! - mondtam nevetve.
- Amúgy, hogy hívnak?
- Yuko. És téged?
- Viktor. Örülök, hogy megismertelek!
- Én is!
- Kit vársz?
- Castielt vártam volna, de úgy döntöttem, hogy inkább elindulok egyedül! - mondtam szomorúan.
- Elkísérhetlek?
- Persze!
Elindultunk. Viktornak elmeséltem mindent, ami eddig történt velem. Úgy érzem, hogy neki bármit elmondhatok! Remélem Castiel nem haragszik, hogy ott hagytam!

~~~Castiel szemszöge~~~

- Asami...
- Igen?
- Nincs kedved valamihez? - mondtam vigyorogva.
- Még nyolcadikos vagyok...
- És? Az kortól függ?
- Nem... - harapott rá a szájára.
- Akkor? Van kedved valamihez? - mondtam nevetve.
- Igen! Van!
Elmentünk hozzám és ott megtörtént aminek meg kellett.

~~~Yuko szemszöge~~~

Már ezerszer hívtam Castielt, de nem veszi fel! Jobb lesz ha elmegyek hozzá!
Gyorsan magamhoz vettem a kistáskámat és elindultam Castielékhez.
Amikor odaértem az ajtó nyitva volt. Egy csomó ruha szana-szét hevert. Női ruha is volt közte... Amikor felnéztem a lépcső tetejére megpillantottam Castielt félmeztelenül, Asamit pedig törölközőbe csavarva. Térdre borultam és elkezdtem sírni. Elvette a hugom szüzességét, aki még ráadásul 14 ÉVES és még meg is csalt... Ahogy így sírtam, Asami lerohant a lépcsőn és átölelt.
- Hagyj! Ne érj hozzám!
- De Yuko... Én...
- Ne érj hozzám! Undorítóak vagytok mind a ketten! Utállak Asami!- kiabáltam, majd kirohantam az ajtón.

~~~Asami szemszöge~~~

- Látod! Ez is miattad van! - kiabáltam Castielre idegesen.
- Mit csináltam?!
- Mit csináltál? Hogy mit csináltál? Elcsesztél mindent érted?! Ahhj...
Azzal felmentem az emeletre, felöltöztem és én is kirohantam az ajtón.
Ahogy kimentem egy elájult Yukot találtam a földön. Gyorsan hívtam a mentőket és ki is jöttek. Castiel ezt mind végig nézte. Bűnhődjön csak! Az lehet, hogy én is benne voltam, de nem én vettem rá őt, hogy... szóval értitek nah!

~~~Yuko szemszöge~~~

Egy kórházban ébredtem fel... már megint, de most Asami ült mellettem.
- A-Asami...
- Shh...! Nyugi! Feküdj vissza!
- M-Miért csináltad ezt?
- Én nem akartam vele lefeküdni... Arra ő kényszerített rá...
- Tudod mit?! Örülök, hogy ezt csináltad, mert rájöttem, hogy Castiel milyen valójában!
- De imádlak! - mondta Asami, majd megölelt.

~~~Castiel szemszöge~~~

Miért cseszek el mindent?! Miért?! Nem kellett volna Asamival elvesztenem a fejemet...
Odamentem a falhoz és elkezdtem bele ütögetni ököllel. Már vérzett a kezem és a könnyem is kicsordult, de inkább kint fájjon, mint bent.

~~~Yuko szemszöge~~~

Eltelt 1 hét. Sikeresen felépültem, megint... Ma is iskolába megyek, de most Asamival. Őt lehagyom a sulijánál, én pedig megyek tovább.
- Asami kész vagy már?
- Már jövök! - kiabált az emeletről.
Amikor lejött megölelt, majd elindultunk suliba.
Asami sulijánál elváltunk. Csendben mentem a suliig a parkon keresztül. Castiel pedig a másik oldalról mindig engem nézett.
Ahogy beértem Viktorba ütköztem.
- Yuko! Gyere velem!
Mondta, majd csuklómnál fogva elrángatott, egyenesen a tornaterembe.
- Mi ilyen sürgős? - kérdeztem tőle.
- Figyelj! Ha most nem állítod meg Castielt akkor csinál valami nagyon rossz dolgot! Mondjuk már csinált is...
- És mégis mit csinált? Szerzett egy harmadik csajt? - kérdeztem flegmán.
- Nem. Ököllel verte a falat és majdnem eltört a keze! Most pedig arra készül, hogy magára tetováltatja a nevedet!
- És akkor most mit csináljak? Rohanjak oda hozzá és mondjam azt, hogy: "Ne tetováltasd magadra a nevemet, szeretlek!" Vagy most mit vársz? Nyugodtan tetováltassa magára a nevemet!... És üzenem neki, hogy azt is írja alá, hogy: "Az a csaj aki mindent meg tett volna értem, de én megcsaltam!" Na csá!
- Yuko! Értsd meg! Ha most nem csinálsz valamit akkor elrontja az életét!
- Nem érdekel!
- Amikor elájultál azt hitte megölted magad és meg akart halni! Nem érted milyen súlya van a tetteinek?!
- Na jó... Megpróbálom... De nehogy azt hidd, hogy visszamegyek hozzá, mert nem fogok!
Visszamentem a gimibe és pont Castiel sétált előttem a folyosón.
- Castiel... - szólítottam meg gombóccal a torkomban.- Ne csinálj hülyeségeket! Nem éri meg!
Ahogy befejeztem, megelőztem, majd visszanéztem rá. Tudta, hogy én mondtam neki, ezért elmosolyodott, én pedig elmentem órára.
Amikor kijöttem óráról Castiel már várt. El akartam menni mellette, de megfogta a karomat, majd megcsókolt.
- Castiel! Mit képzelsz, mit csinálsz? - kérdeztem tőle idegesen.
- Én azt hittem, hogy... Áhh mindegy... - mondta, majd belerúgott a szekrénybe.
Neki nyomtam a szekrénynek és szép csendben elkezdtem mondani neki a magamét.
- Tudom mire készülsz és csak abban szeretnélek megakadályozni! Az nem egyenlő azzal, hogy... szeretlek... Mert te is tudod nagyon jól, hogy mekkorát hibáztál! Talán egyszer megbocsátok, de soha sem leszünk ugyan olyanok, mint abban az egy és fél hónapban! Amikor minden reggel ölelve vártál a konyhában, amikor elutaztunk... Mind ez csak egy emlék marad! De nem szabad, hogy ez bántson téged! Jóképű, fiatal, szerethető fiú vagy aki minden lány álma! Még az én álmom is voltál... De hidd el, találsz nálam sokkal jobbat! Lépj túl rajtam és éld a nagy világot!

3. rész - "Miért szenvedünk ha a cél közös?"

2 héttel később beforrtak a csontjaim és ismét tudtam járni. Már csak néha fáj a hátam, de elviselhetően. Megint suliba megyek.
Ma reggel ismét frissen ébredtem. Lementem a konyhába ahol már Castiel várt. Keresztanyu az orrára kötötte, hogy vigyázzon rám. Mi vagyok én, kisgyerek?
Na szóval ott tartottam, hogy lent várt Castiel! Igazából a 2 hét alatt beleszerettem, de nem inkább nem mondom el neki, mert ő csak egy végzős.

~~~Castiel szemszöge~~~

Sok ideig vártam már Yukot, de végre lejött. A 2 hét alatt beleszerettem, de nem mondom el neki, mert tuti nem viszonozná.
Amikor leért megöleltem. Jó érzés, amikor valaki olyan ölel meg, akit szeretsz. Attól félek, talán nem tudom magamban tartani, hogy szeretem és egyszer véletlen kicsúszik a számon...
Segítettem neki felvenni a táskáját és elindultunk. Egész úton a kezét néztem. Meg fogjam? Ne fogjam? De végül nem fogtam meg. Ki tudja mit szólt volna hozzá?!

~~~Yuko szemszöge~~~

Suliba menet Castiel egy szót sem szólt. Egész végig a földet bámulta. Nagyon bántott a dolog, ezért úgy döntöttem, hogy elé állok és kerek perec megkérdezem, hogy mi a baja!
Amikor beértünk a suliba behívtam a raktárba.
- Castiel... Mi a bajod velem?
- Az ég világon semmi!
- Akkor miért nem szóltál hozzám egész úton?
- Rosszul keltem... - mondta, majd az ajtót becsapva kirohant a raktárból.
Talán valami rosszat mondtam?

~~~Castiel szemszöge~~~

Kirohantam a raktárból és rácsaptam az ajtót. Remélem ezzel nem bántottam meg... Ha tovább maradtam volna vele akkor tuti kicsúszik a számon a dolog, vége a titoknak és beégek.
Az utam a takarítószertárba vezetett. Elmentem a legutolsó szekrény mögé és elkezdtem sírni... Igen, sírni...

~~~Yuko szemszöge~~~

A történtek után egy kicsit még a raktárban maradtam lenyugodni, majd bementem a terembe, mert becsengettek. Castielt nem láttam sehol. Ekkor megint előtört belőlem a düh, avagy "Yuko tombol" üzemmódba kapcsoltam.
A legelső padról elvettem egy tollat és hozzávágtam a táblához, majd leültem a helyemre. Mindenki engem nézett. A ceruzát elkezdtem a padhoz verdesni. Már a könnyeim folytak, a pad pedig elkezdett repedni.
- Hagyd abba Yuko! - kiabált ide Iris.
De nem érdekelt. Ha Castielt megbántottam abba belehalok.
Mindenki kiabált, hogy: "Hagyd abba!" Nyugodj meg, Yuko!" "Yuko ne csináld!"
Majd az ajtókinyílás zavarta meg a kiabálást amire én is felnéztem.
Castiel jött be az ajtón. Egyenesen felém vette az irányt.
Odaállt mellém.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj! - mondta, majd kiment a teremből.

~~~Castiel szemszöge~~~

Nem is hittem volna, hogy Yukot így megviselte a dolog! Majdnem kettétört egy padot... Egyetlen egy kérdés miatt... Talán én is tetszem neki? Mondjuk nem hiszem, mivel ő kilencedikes!

~~~Yuko szemszöge~~~

Bejött a tanár. Én még most is remegtem. Könnyeimet törölgetve köszöntem a tanárnőnek, az osztállyal együtt.
- Yuko!
- Igen? - kérdeztem
- Menj  ki a folyosóra! Ott várja önt valaki!
Az igazgató és Castiel várt.
- Hogy gondolták, hogy csakúgy bemennek a raktárba és a takarítószertárba?! Beírom az igazolatlan napot! Most pedig pakoljatok és menjetek haza! - mondta idegesen.
Ennyire nagyügy? Bár mondjuk mi csak a raktárba mentünk be... Na mindegy! Lehet valamelyik stréber bújt be a "nagyfiúk" elől!;)
Elbaktattam a szekrényemig és minden cuccot beleborítottam a táskámba. Épp indultam amikor Castiel megállított.
- Tényleg ennyire megviselt a dolog?
- Nem tudom miért, mert nem mondtál semmi rosszat, de igen. Amúgy még tetszem neked?

~~~Castiel szemszöge~~~

E-e-e-e-ezt meg honnan tudja? Biztos kihallgatott! De muszáj hazudnom!
- Már csak barátnak tekintelek!
- Akkor jó! - mondta, majd kiment az ajtón.
Ahogy kiért a kapun sétálása, futásba ment át és rohant, úgy, mintha valaki üldözné.

~~~Yuko szemszöge~~~

Már csak barátnak tekint? M-Miért? Miért csinálja ezt? Nem vagyok képes felfogni! Az egyik pillanatban még tetszem neki a másikban meg... nem...
Utam egyenesen a közeli erdőbe vezetett. Szerencsére Castiel nem követett, így leültem az egyik padra és elkezdtem sírni. Elkezdtem hangosan gondolkozni.
- De én szeretem őt! É-Én imádom őt és nem érdekel ha ő nem! Inkább magamban tartom, mert fontos nekem!

~~~Castiel szemszöge~~~

Követtem Yukot és hallottam, hogy miket mondott. Tényleg szeret!
Előjöttem a fa mögül és mellé ültem.
- Mennyit hallottál? - kérdezte ijedten.
- Az egészet. - mondtam nyugodtan.
- Akkor most utálsz igaz?!
- Csak egy kérdésem lenne!
- Kérdezd meg! - mondta sóhajtva.
- Miért szenvedünk ha a cél közös?
- Milyen cél?
- Egymás szíve!
- T-Te is? - kérdezte meglepődötten.
- Igen! - mondtam, majd megcsókoltam.

2. fejezet - Kádas baleset

Amikor a házhoz értünk Castiel szembefordult velem.
- Remélem csodás napod volt!
- Az volt. - mondtam miközben elmosolyodtam. - Majd megismételhetnénk egy párszor!
- Rendben. Most már be kéne menned! Nehogy megegyen a mumus!
- Ez nem vicces! Félek a sötétben. - nevettem el magam.
- Jóéjt! Holnap találkozunk! - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Neked is!
Amilyen halkan csak tudtam felosontam a szobámba. Manó már aludt.
Gyorsan magamhoz vettem a pizsamámat és berohantam a fürdőbe. Szerencsére nem vett észre senki. Feoltottam a villanyt és elkezdtem vetkőzni. Amikor végül sikerült, megengedtem a vizet, és egy kis idő múlva bele is ültem. Jó meleg volt a víz. Egyszer-kétszer magamra is csaptam a vizet, mert fáztam.
Amikor már tényleg nagyon fáztam a kádban, bekapcsoltam a melegítőt és belefeküdtem a vízbe. (Ez melegíti fel a fürdőszobát amikor fürdünk, és ha kiszállunk nem fogunk fázni.) Sokat gondolkoztam. Talán tényleg tetszem Castielnek? Az nem lehet. Én kilencedikes vagyok, ő pedig végzős. Mondjuk, ha bepróbálkozna, például egy csókkal, azonnal beleszeretnék...
Egy ideje ülök már a kádban. A melegítőt kikapcsoltam és ki kéne szállni. Amikor megfogtam a kád szélét megcsúsztam és visszaestem a vízbe. Nagyon beütöttem a hátamat.
Kicsit később megpróbáltam, de már nagyobb sikerrel. Ki tudtam szállni. Amikor a tükör elé álltam azonnal megnéztem a hátamat. Egy óriási, lila, kör alakú ütődés volt rajta. Most mit csináljak? Ha valaki meglátja azt hiszi, hogy megvertek! Főleg keresztanyu... Muszáj lesz valahogy eltakarnom!
Gyorsan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd besprinteltem a szobába. Manó erre felébredt.
- Ssssh! Nyugi, Manó! Nincs semmi baj! Anyuci csak épp bújkál... Aludj vissza szépen!
Majd szépen lassan visszatette a fejecskéjét, a párnájára és újból elaludt. Én is lefeküdtem, bár kicsit nehezen, mert még most is fáj a hátam.
Másnap reggel szörnyű hátfájással ébredtem, de ez sem tántorított el attól, hogy megint suliba menjek. Gyorsan felöltöztem a kedvenc ruháimba, aztán elvégeztem a reggeli teendőimet.
Suliba menet beugrottam a suli melletti pékségbe és vettem egy kakaóscsigát.
Amikor beértem az iskolába pont olyan volt a hangulat, mint tegnap. Mindenki izgul, ismerkedik vagy épp bepróbálkozik valakinél. A gondolkodásomat csak az zavarta meg, hogy valaki a hátamnak nyitotta az ajtót.
Sírva rogytam össze a folyosón. Nem is hittem, hogy ennyire tud fájni, ha beleütöd a hátad a kád szélébe! Szinte már nem láttam a könnyeimtől. Egyszer csak elsötétült a kép...
A gimi gyengélkedőjén ébredtem. Próbáltam felülni, de nem bírtam. Valaki hozzám szólt.
- Maradjon fekve, kisasszony!
- H-Hol vagyok? - kérdeztem semmit tudóan.
- A gyengélkedőn. Castiel hozta ide, miután összerogyott a folyosón!
- C-Castiel?!
- Nyugodjon meg! Felhívtam a keresztanyját, aki haza viszi önt!
- De mi történt a hátammal?
- Kissé megrepedt pár csontod. De hidd el hamar begyógyul!
Ennyitől? Csak bevertem a hátam a kád szélébe, meg neki nyitották az ajtót! Ennyitől megrepedt volna? Mondjuk ő az orvos!;)
Keresztanyu tíz perc után már ott is volt. Castiel segítségét kérték ahhoz, hogy le emeljenek az ágyról.
Castiel ölében feküdtem az autóban is és amikor megérkeztünk ő vitt fel a szobámba. Letett az ágyamra.
- Na, akkor én megyek is! - indult volna, de én marasztaltam.
- Várj!
- Igen?
- Nem maradnál itt egy kicsit?
- De, persze. Ahogy szeretnéd!
Castiel leült mellém és enyhén simogatni kezdte az arcom.
- Minden rendben lesz! - mondta, majd megfogta a kezem.
Egy kis idő után elaludtam, de éreztem, hogy Castiel még ott ült mellettem egy ideig.
18 órakor ébredtem fel. Fel akartam ülni, de rájöttem, hogy nem tudok, ezért inkább meg sem próbáltam. Castiel ülve aludt el mellettem. De legalább itt van!
Amikor meglátta Manó, hogy felébredtem azonnal odament az ágy másik oldala elé és elkezdett nyöszörögni, ami annyit jelent, hogy fel akar jönni az ágyra.
- Gyere nyugodtan! - mondtam, majd vidáman felfeküdt mellém.
Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, ezért odabújt hozzám és ott aludt el. Kicsivel később én is elálmosodtam, ezért elaludtam.
Másnap reggel ébredtem fel. Keresztanyu azt mondta, hogy a doki felhívta és szerinte próbálkozhatok a felüléssel, de még a járással nem, ezért amíg Castiel lement reggelizni, mi keresztanyuval próbáltunk felülni!:'D

Tudom, hogy ez rövidebb rész volt, mint az eddigiek, de most nem jött annyi ichlet (vagy hogy írják xd)! Ígérem a következő hosszabb lesz!;)

1. fejezet - Az első nap

Nagy nehezen kinyitottam a szememet, majd elkezdtem a plafont nézni. Aztán eszembe jutott valami...
- Úristen! Ma van az első napom! Hány óra?
Szerencsére még csak fél hét volt. Nyugodtan feküdtem vissza az ágyamba. A pihenésemet a hugom zavarta meg, aki kérdezés nélkül berontott a szobámba.
- Halihó! Ébresztő! Gimire fel, nővérkém! - kiabálta, felpörögve.
- Asami... Hagyj pihenni még!
- Nem hallottad mit mondtam?! - mondta, majd megdobott egy párnával.
Aztán rámült és elkezdett pattogni, de ez sem érdekelt.
- Szóljak keresztanyunak? - kérdezte ördögi mosollyal az arcán.
- N-Nem kell! - mondtam és máris kipattantam az ágyból. - Most már kimehetnél, Asami!
- Jó, jó... Lent várlak!
- Be ne csukd az ajtót! - kiabáltam utána.
Fogat mostam, felkötöttem a hajam, felöltöztem, kisminkeltem magam (minimálisan) és bepakoltam a táskámba, majd lerohantam a konyhába.
Odalent már Asami, keresztanyu és a kutyám, Manó várt. Leültem az asztalhoz.
- Yuko... - kezdte a mondandóját Asami. - Manót nem kéne idebent tartani! Rumlit csinál!
- És ez neked fáj?
- Nem, csak idegesít. Vagy ha annyira ragaszkodsz hozzá tartsd a szobádban!
- Okésoké, hercegnő.
Aztán idegesen az üres tányéromat letettem a konyha pultra, felvettem Manó etető tálját és felrohantam a szobámba. (Persze Manó is utánam jött, mert a tálját mindenhova követi.)
A tálat leraktam a szoba hátsó részébe tele kutyakajával. Manó azonnal odaszaladt és majszolni kezdte. Gyorsan megöleltem és rácsuktam az ajtót. (Félre értés ne essék, a szoba nem egy apró lyuk, hanem egy óriási helység, ami régebben emeleti társalgó volt, csak kisajátítottam.)
Ahogy csak tudtam lerohantam a lépcsőn. Beledobtam a táskámba egy szendvicset.
- Sziasztok! - kiabáltam miközben kiszaladtam a lakásból.
Már negyed nyolc van. Még talán beérek.
A rövidebb úton mentem egyenesen a buszmegállóhoz. Épp akkor jött a buszom. Szerencsém van így az első napomon!
10-15 perc buszozás után meg is érkeztem.
A gimi óriási... szószerint! 2 emeletes, van kert, kosárpálya, tornaterem... Maga a paradicsom!
- Hát akkor menjünk be!
Amikor a bejárati ajtó kilincsére tettem a kezem görcsbe rándult a gyomrom. Nagyon izgulok és ez megtette a 'hatását'. Pár percig még ott álltam, majd valaki 'megszólított'.
- Te meg mit ácsorogsz itt?
Amikor megforultam egy szürke szempárral találtam szembe magam.
- Hahó! Elvitte a cica a nyelved?
- Nem, bocsánat. A nevem Yuko és még új vagyok.
- Ohh értem. Az én nevem Castiel. Bekísérjelek?
- Felőlem.
- Na gyere! - mondta, majd átkarolt.
Amikor beléptünk mindenki minket nézett.
- Öööö... Köszi, hogy bekísértél! Már csak annyi kérdésem lenne, hogy merre van az elsősök terme?
- A jobb oldali folyosón, a negyedik ajtó!
- Köszi. - mondtam elmosolyodva, majd elindultam a jobb oldali folyosó felé.
Ahogy haladtam olvastam az ajtón lévő felíratokat: "Női wc","Férfi wc","Raktár","9."... Ez az én ajtóm!
Görccsel a hasamban nyitottam be a terembe. Sokan voltak. Túl sokan. Mindenki beszélgetett az általános sulis ismerőseivel vagy egyszerűen csak ismerkedett a többiekkel. Leültem a legutolsó padba, és figyeltem a többieket. Egészen addig ezt csináltam amíg be nem jött a tanár.
- Szervusztok gyerekek! Én leszek az osztályfőnökötök kilencediktől, tizenkettedikig! A nevem Mr. Faraize. Arra kérlek titeket, hogy egyenként mutatkozzatok be! Kezd te, Yuko!
Nyeltem egyet, majd láttam, hogy mindenki engem néz. Fel a fejjel Yuko! Meg tudod csinálni! Azzal felálltam és kiálltam az osztály elé.
- Sziasztok! A nevem Yuko. 16 éves vagyok. Japánból jöttem. Kedvenc színem a kék. Kedvenc sportom a kosárlabda.
- Köszönjük, Yuko! Tessék, itt a névkártyád!
Elvettem a kártyát és leültem a helyemre.
Aztán Mr. Faraize egy szőke hajú lányt és a 2 barátnőjét hívta ki a táblához.
- Sziasztok! A nevem Amber. 16 éves vagyok. Nem tűröm a bevándorlókat! - ezzel rám célzott?! - Utálom ha valakinek van olyan ruhája, mint nekem, mert az nagyon égő! Ja, és a legfontosabb: Lányok! Ne merjetek kikezdeni a bátyámmal! Na puszcsii.
Tipikus riherongy. Utálom az ilyeneket!
Aztán bemutatkozott az egész osztály, majd valaki olyan jött be az ajtón, akire nem számítottam.
- Jó napot Mr. Faraize! Elhoztam a kilencedikesek naplóját! - Castiel volt az.
- SZIA CASTIEL!!! SZERETLEK!!!
- Kopj már le, Amber! - aztán mindenki kinevette Ambert.
- Ne merészeljetek kinevetni! Ő az enyém lesz és kész!
Hamar vége lett az órának. A szünetben meglátogattam a bal oldali folyosót. A 11. és 12. oszály folyosóját. Castiel épp egy szőke hajú sráccal beszélgetett.
- De tényleg jó csaj! - mondta a srácnak.
- Castiel! Ne ragadtasd el magad! Lehet, hogy csak kihasználja a kedvességed!
- Nataniel! Ezt bízd csak rám! Yuko tényleg szép lány! És nem hiszem, hogy csak kihasznál!
Ekkor elindultam a folyosón feléjük.
- Nézd ott jön! - suttogta Castiel, Natanielnek.
Amikor odaértem elkezdtek másról beszélgetni.
- Sziasztok!
- Szia Yuko! Ő itt Nataniel!
- Szia! Örültem.
- Én is! De már menni készültem! Sziasztok!
Majd elment.
- Hát te? Mi szél hozott a nagyok folyosójára?
- Csak meg szerettem volna köszönni a reggeli dolgokat!
- De már megköszönted!
- De nem rendesen!
- Akkor szívesen! Nincs kedved suli után valamihez?
- De.
- Akkor órák után várlak a suliudvaron! Na szia!
- Szia! - rendes srác ez a Castiel!
Nagyon gyorsan elteltek az órák. Megismerkedtem mindenkivel. Még a nagyobbakkal is. Mindenkivel jóban vagyok, kivéve Amberéket... De erről ne is beszéljünk!;) Most az a fontos, hogy meg kell várnom Castielt az udvaron!
Gyorsan leszaladtam az udvarra és Castiel már ott várt az egyik padon.
- Szia!
- Szia! - mosolyodott el Castiel.
- Na, hova megyünk?
- Az meglepetés!
Sokat sétáltunk, majd Castiel megállított.
- Csukd be a szemed!
- De akkor sötét lesz és nem tudom hova megyek! - mondtam kislányosan.
- Majd én vigyázok rád! Csak csukd be! - eleget tettem a kérésének, bekcsuktam a szemem.
Egy ideje vezetett már amikor egyszer csak megállt.
- Most már kinyithatod!
Egy vízesés tárult elém. Az erdőben voltunk egy csodaszép helyen.
- Tetszik? - mosolyodott el.
- Nagyon is!
Elővett a táskájából egy plédet és leterítette a földre.
- Csüccs le! - mutatott az ölébe.
- Az öledbe?
- Persze. - majd belehúzott az ölébe.
- De mi nem vagyunk együtt!
- Te 16 éves vagy én pedig 18! Szóval az apád is lehetek, mert én felnőtt vagyok te meg gyerek!
- De bolond vagy! - elnevettem magam, majd ő is.
Sokat beszélgettünk és sétálgattunk. Mire észbe kaptunk már este volt, ezért Castiel feajánlotta, hogy hazakísér.
Nagyon féltem a sötétben. (Igen, még 16 évesen is félek a sötétben!) Néha megfogtam és meg is szorítottam Castiel kezét, ha hallottam valami hangot. Tényleg olyanok voltunk, mint apa és lánya!

A kezdetek

Sziasztok!

A nevem Yuko és a Sweet Amoris gimibe fogok járni. Még a nyáron költöztünk ide, keresztanyuval és a húgommal. A szüleim nem jöttek velünk, otthon maradtak, mert ők itt már "nem tudnának munkát keresni". Én 16, a hugom pedig, 14 éves. A neve Asami. Ő még az általános iskola utolsó évét járja, én pedig most leszek gimis. Kíváncsi vagyok, hogy, hogy fogunk beilleszkedni, de remélem, hogy könnyen... Igaz, ő már látta az iskolát, és be is mehetett egy napra, de én még nem is láttam a gimit. Vajon milyen lehet?... Talán majd holnap megtudom!;)

Asami és Yuko