2. fejezet - Kádas baleset

Amikor a házhoz értünk Castiel szembefordult velem.
- Remélem csodás napod volt!
- Az volt. - mondtam miközben elmosolyodtam. - Majd megismételhetnénk egy párszor!
- Rendben. Most már be kéne menned! Nehogy megegyen a mumus!
- Ez nem vicces! Félek a sötétben. - nevettem el magam.
- Jóéjt! Holnap találkozunk! - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Neked is!
Amilyen halkan csak tudtam felosontam a szobámba. Manó már aludt.
Gyorsan magamhoz vettem a pizsamámat és berohantam a fürdőbe. Szerencsére nem vett észre senki. Feoltottam a villanyt és elkezdtem vetkőzni. Amikor végül sikerült, megengedtem a vizet, és egy kis idő múlva bele is ültem. Jó meleg volt a víz. Egyszer-kétszer magamra is csaptam a vizet, mert fáztam.
Amikor már tényleg nagyon fáztam a kádban, bekapcsoltam a melegítőt és belefeküdtem a vízbe. (Ez melegíti fel a fürdőszobát amikor fürdünk, és ha kiszállunk nem fogunk fázni.) Sokat gondolkoztam. Talán tényleg tetszem Castielnek? Az nem lehet. Én kilencedikes vagyok, ő pedig végzős. Mondjuk, ha bepróbálkozna, például egy csókkal, azonnal beleszeretnék...
Egy ideje ülök már a kádban. A melegítőt kikapcsoltam és ki kéne szállni. Amikor megfogtam a kád szélét megcsúsztam és visszaestem a vízbe. Nagyon beütöttem a hátamat.
Kicsit később megpróbáltam, de már nagyobb sikerrel. Ki tudtam szállni. Amikor a tükör elé álltam azonnal megnéztem a hátamat. Egy óriási, lila, kör alakú ütődés volt rajta. Most mit csináljak? Ha valaki meglátja azt hiszi, hogy megvertek! Főleg keresztanyu... Muszáj lesz valahogy eltakarnom!
Gyorsan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd besprinteltem a szobába. Manó erre felébredt.
- Ssssh! Nyugi, Manó! Nincs semmi baj! Anyuci csak épp bújkál... Aludj vissza szépen!
Majd szépen lassan visszatette a fejecskéjét, a párnájára és újból elaludt. Én is lefeküdtem, bár kicsit nehezen, mert még most is fáj a hátam.
Másnap reggel szörnyű hátfájással ébredtem, de ez sem tántorított el attól, hogy megint suliba menjek. Gyorsan felöltöztem a kedvenc ruháimba, aztán elvégeztem a reggeli teendőimet.
Suliba menet beugrottam a suli melletti pékségbe és vettem egy kakaóscsigát.
Amikor beértem az iskolába pont olyan volt a hangulat, mint tegnap. Mindenki izgul, ismerkedik vagy épp bepróbálkozik valakinél. A gondolkodásomat csak az zavarta meg, hogy valaki a hátamnak nyitotta az ajtót.
Sírva rogytam össze a folyosón. Nem is hittem, hogy ennyire tud fájni, ha beleütöd a hátad a kád szélébe! Szinte már nem láttam a könnyeimtől. Egyszer csak elsötétült a kép...
A gimi gyengélkedőjén ébredtem. Próbáltam felülni, de nem bírtam. Valaki hozzám szólt.
- Maradjon fekve, kisasszony!
- H-Hol vagyok? - kérdeztem semmit tudóan.
- A gyengélkedőn. Castiel hozta ide, miután összerogyott a folyosón!
- C-Castiel?!
- Nyugodjon meg! Felhívtam a keresztanyját, aki haza viszi önt!
- De mi történt a hátammal?
- Kissé megrepedt pár csontod. De hidd el hamar begyógyul!
Ennyitől? Csak bevertem a hátam a kád szélébe, meg neki nyitották az ajtót! Ennyitől megrepedt volna? Mondjuk ő az orvos!;)
Keresztanyu tíz perc után már ott is volt. Castiel segítségét kérték ahhoz, hogy le emeljenek az ágyról.
Castiel ölében feküdtem az autóban is és amikor megérkeztünk ő vitt fel a szobámba. Letett az ágyamra.
- Na, akkor én megyek is! - indult volna, de én marasztaltam.
- Várj!
- Igen?
- Nem maradnál itt egy kicsit?
- De, persze. Ahogy szeretnéd!
Castiel leült mellém és enyhén simogatni kezdte az arcom.
- Minden rendben lesz! - mondta, majd megfogta a kezem.
Egy kis idő után elaludtam, de éreztem, hogy Castiel még ott ült mellettem egy ideig.
18 órakor ébredtem fel. Fel akartam ülni, de rájöttem, hogy nem tudok, ezért inkább meg sem próbáltam. Castiel ülve aludt el mellettem. De legalább itt van!
Amikor meglátta Manó, hogy felébredtem azonnal odament az ágy másik oldala elé és elkezdett nyöszörögni, ami annyit jelent, hogy fel akar jönni az ágyra.
- Gyere nyugodtan! - mondtam, majd vidáman felfeküdt mellém.
Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, ezért odabújt hozzám és ott aludt el. Kicsivel később én is elálmosodtam, ezért elaludtam.
Másnap reggel ébredtem fel. Keresztanyu azt mondta, hogy a doki felhívta és szerinte próbálkozhatok a felüléssel, de még a járással nem, ezért amíg Castiel lement reggelizni, mi keresztanyuval próbáltunk felülni!:'D

Tudom, hogy ez rövidebb rész volt, mint az eddigiek, de most nem jött annyi ichlet (vagy hogy írják xd)! Ígérem a következő hosszabb lesz!;)