- YUKO?! - hallatszódott egy férfi hang a hátam mögül.
Elengedtem Castielt és hátrafordultam. Viktor volt az. Két óriási nagy bőröndöt cipelt.
- Mégis mit jelentsen ez?! - kérdezte.
- Te hagytál itt és nem fordítva! Tudhattad volna, hogy ez is bekövetkezhet! Vagy talán azt hitted, hogy ha visszatérsz például 5 év múlva még akkor is szeretni foglak? Nagy álomvilágban élsz. Tudod mennyit szenvedtem miattad? Tudod, hogy hány éjszakát sírtam át miattad egyedül, keservesen? Fogalmad sincs róla!
Amint ezeket elmondtam sarkon fordultam, és bementem. Castiel egy pár percig még Viktort vigasztalta, majd ő is utánam jött. Látta rajtam, hogy mérges vagyok, ezért nem szólt semmit.
Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám. A végén már azon gondolkoztam, hogy azért nem szól hozzám ami az előbb történt vagy a csók miatt? Kavarogtak a fejemben a dolgok, de most úgy érzem jól döntöttem. Talán nem véletlen, hogy mindig Castiellel csináltunk hülyeségeket, vele voltak nagy gondjaim és hogy... vele éreztem magam a legjobban. Talán, ezért történt meg az az este is...?
Nem volt otthon senki. Csak miénk volt a ház. Felmentünk a szobámba.
- Most a csók miatt nem szólsz hozzám vagy Viktor miatt? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Azt hittem még mindig mérges vagy, ezért nem akartalak hergelni... és ami a csókot illeti... megcsinálhatnánk még egy párszor...
- Csak egy párszor? - kérdeztem nevetve.
- Lehet sokszor is! - mondta, aztán megcsókolt.
- Szeretlek! - mondtam, majd csókcsatába kezdtünk.
Amikor már nem volt levegőnk újra elkezdtünk beszélgetni.
- Hiányoztak már az ilyesmik...
- Hiányozhattak már hisz 3 hónapja szingli vagy! - nevetett ki.
- Nem azért. Az együtt csinált hülyeségeink hiányoztak. Az, hogy esténként felengedjelek, a csókcsaták, a közös suliba menések, a bókjaid... Mind, mind hiányoztak!
- Még nem járunk hivatalosan! - mosolygott.
- Akkor csináld úgy, hogy hivatalos legyen!
- Yuko, lennél a barátnőm?
- IGEEEEEN!!! - mondtam, majd szorosan megöleltem. - Ja és ma itt alszol!
- Rendben, főnök!
A vendégszobába átvittem a takarómat és a párnáimat, majd ott telepedtünk le.
- De szeretlek... - mondta.
- Én is szeretlek!
- Én jobban!
- Én mégjobban!
- Én még annál is jobban! - mosolyodott el.
- Milyen nyálasak vagyunk már! - nevettem ki.
- Ez nem a mi világunk!
- Nem hát!
Miután ezt megbeszéltük összebújtunk és bekapcsoltuk a tv-t. Pont az alkonyat volt.
- Ha én vámpír lennék te is ezt csinálnád?
- Aha. Ki ne akarna vámpír lenni, édesem?
- Én nem tudom, de én se csinálnám meg a te kérésedre!
- Gonosz vagy! - mondtam kislányosan.
Az egész filmet végig beszélgettük. Castielnek mindenhez volt valami hozzáfűznivalója.
Amikor véget ért a film odabújtam hozzá és elaludtam, ő pedig hülyeségből lelökött az ágyról. Milyen ember az ilyen?
- Miért fosztottál meg az alvás szép élményeitől?
- Gyere már ide te kis, picur!
- Nem vagyok picur!
- De, nekem az vagy! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
Végül sikerült elaludnom lelökés nélkül. Castiel még nézte a tv-t egy kicsit, aztán ő is bealudt.
~~~Másnap~~~
Ma reggel nagyon jól ébredtem. Igaz, hogy az ágy háromnegyedét Mr. Kockahas foglalta el, de mondjuk, hogy jól ébredtem!
Felvettem a mamuszomat és letipegtem a konyhába.
- Jó reggelt, csipkerózsika! - köszönt Rosa.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben fogtam a fejem.
- Ki aludt nálad az éjjel? - kíváncsiskodott.
- Senki!
- Szerintem meg nem tudsz hazudni!
- Najó... De ne röhögj ki!
- Nem foglak!
- Castiel...
- Jó vicc! Hahahahaha! Na mondd el az igazat!
Ahogy ezt kimondta Mr. Kockahas jött le a lépcsőn.
- Jó reggelt! - mondta bambán, majd átkarolt.
Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint akik most jöttek a kocsmából.
- Hát akkor én magatokra is hagylak titeket... - mondta Rosa, majd felment a szobájába.
- Na mit szeretne enni Mr. Kockahas? - kérdeztem Castielt.
- Döntsd el te! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Akkor nutellás palacsintát eszünk!
Ahogy ezt kimondtam elkezdtem kiszedni a szükséges dolgokat. Amikor elkezdtük sütni a palacsintát egyre ügyetlenebbek voltunk. Némelyiket a padlóra vagy a konyha pultra csurgattuk. Minden csupa 'palacsintalé' volt. Mi csak röhögtünk az egészen, de Marie egyáltalán nem örült neki és feltakarítatta velünk. Munkánk jeléül pedig ő csinálta meg a palacsintákat.
Miután megreggeliztünk felmentünk öltözni. Felvettem egy rövid farmernadrágot és egy bajuszos atlétát. Miután ez is megvolt elmentünk sétálgatni.
Hamar kezdetét vette egy nyári zápor. Tiszta vizesek lettünk.
- És most jön az, hogy valóra váltom egy álmodat... - mondta Castiel.
- Esőben csókolózás?
- Pontosan. - mosolyodott el, majd megcsókolt.
Eléggé érdekes volt, mert közben mégjobban elkezdett esni az eső és már tiszta víz voltam. Viktor szaladt el mellettünk, de ez Castielt nem zavarta. Majd miután abbahagytuk odajött a drága exem.
- Yuko! Beszélni szeretnék veled! - mondta idegesen.
- Nem látod, hogy tiszta víz! Nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapjon! - védett be Castiel.
Castiel felvett az ölébe és megint futott velem, de Viktor sem hagyta annyiban a dolgot, ő is futott utánunk.
- Szerintem beszélnem kéne vele, mert addig úgysem hagy békén... - mondtam Castielnek.
- Az lehet. De nem esőben fogsz társalogni tetőtől talpig vizesen!
Amikor végre hazaértünk bementem a szobámba ruhákért, törölközőért és rohantam a fürdőbe. Castiel is hazament, hogy át tudjon öltözni és lefürödni.
Miután megfürödtem és felmelegedtem törölközővel a fejemen rohantam vissza a szobámba. Pont mikor leültem volna filmet nézni Viktor kiabált lentről.
- Mi az? - rohantam le a lépcsőn idegesen.
- Hogy hogy mi? Beszélnünk kell!
- Mégis miről akarsz még tárgyalni?
- Rólunk - mondta szomorúan.
- Már nincs olyan, hogy "mi"! Fogd fel végre!
~~~Castiel szemszöge~~~
Amikor Yukoék háza elé értem láttam, hogy Viktorral veszekszik. Odamentem az egyik ablakhoz és kihallgattam amit beszélnek.
- Miért vele vagy? - kiabált rá Viktor.
Úgy tűnt kissé ivott is.
- Mert SZERETEM azért! - kiabált neki vissza.
- Te engem szeretsz!
Kiabált rá, majd lefogta és csókolgatni kezdte a nyakát. Yuko ellökte és adott neki egy pofont, de ezzel sem elégedett meg. Folytatta tovább. Már markolgatta is. Ez volt az a pont, hogy arra jutottam, hogy bemegyek és véget vetek ennek.
~~~Yuko szemszöge~~~
Már vette volna le a pólómat Viktor amikor belépett Castiel.
- Nekem már előbb megvolt! - kiabált Viktornak felvágva.
- CASTIEL! - kiabáltam és odarohantam hozzá megölelni.
Ő mindig akkor jön amikor szükség van rá. Imádom.♥
Már a könnyeim is hullottak. Mi lett volna ha nem jön Castiel? Úristen... Bele sem merek gondolni!
- Aha, Persze! - válaszolt vissza Viktor.
- Képzeld pár napja történt! Akkor még nem voltunk együtt, de akkor is megvolt! Sajnálom, hogy te nem vetetted be magad! - dicsekedett tovább, hogy felidegesítse Viktort.
- Nem tudsz te semmit! Nem tudom ki könyörgött neki, hogy járjon vele!
- De elérte a célját! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Még mindig engem szeret!
- Akkor most miért nem téged ölel, miközben sír?! Olyan szemét vagy, hogy már lelkileg tönkre teszed! Mellettem jobb helye van! Én sosem tennék ilyet vele!
- Biztos most is könyörögtél és már elege lett belőle, ezért jár veled!
- Elmondanám, hogy megbántott, találkoztunk, utána én bántottam meg és utánam futott! Akkor jöttünk össze amikor láttál minket... aznap este, pont akkor! És, mint láttad, nem én csókoltam meg, hanem ő engem!
- Elég volt a versengésből! Viktor te menj haza, Castiel te meg gyere velem!
Viktor elment Castiel pedig jött velem. Elmehetnék katona parancsnoknak vagy minek!
Elég érdekes volt ez a nap, de úgy érzem, hogy még lesz ennek folytatása...!
2014. december 30., kedd
2014. december 25., csütörtök
12. rész - Érzelmek
~~~Másnap~~~
Ma reggel ismét rosszul keltem, de most itthon. Huh, nagyon remélem, hogy csak Castiel, Rosa és én tudunk erről az egészről. Este alig tudtam aludni, mert ezen a dolgon kattogott az agyam. Vajon, hogy történhetett? Még részegen sem vagyok olyan hülye, hogy ilyen megtörténhessen! Az is lehet, hogy nem igaz csak ez is Castiel terve, hogy visszaszerezzen. Mondjuk az eléggé fura lenne. Lényeg a lényeg, hogy lehet nem is igaz!
Gyorsan felpattantam és felvettem egy pántnélküli fekete "pólót" és egy rövid cicanadrágot. Amint ezzel kész lettem lementem Rosáékkal reggelizni.
- Yuko! - szólt nekem Marie.
- Igen?
- Azt végül nem mondtad, hogy min zörrentetek össze Asamival... Elmeséled?
- Egyszerűen makacs. E miatt olyan dolgokat vág a fejemhez amiért már én szégyellem magam helyette és ez ment minden nap, egy teljes hétig. Már nem bírtam tovább, ezért sírva összecsomagoltam, elköszöntem keresztanyutól, Asami pedig még elköszönni se jött oda.
- Pedig ti olyan jól megvoltatok! - sajnálkozott Rosa.
- Hát igen. Nem tudom, hogy jött ez a hirtelen változás!
- Elkezdte a nagylányoskodást! Biztos veled is volt ilyen és te is utáltad őt... Igaz? - kérdezte Marie nagy kíváncsiskodással.
"Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé a lépcsőn. Megöleltem Castielt, majd adtam enni Manónak. Szerencsésen a hugommal is össze kellett futnunk.
- Hát ti? Csak nem együtt vagytok?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.
- Ohh semmi, semmi csak gondoltam érdeklődök a nővérem után, de úgy látom nem kell! - mondta, majd felszaladt az emeletre.
- Talán kicsit durva vagy vele... - oktatott ki a drága Castiel.
- Te ne magyarázd meg, hogy hogy bánjak a hugommal! Megkeseríti az életemet! Felfogod, hogy mit beszélek? - mondtam fújtatva, majd elindultam az ajtó felé."Visszagondolva tényleg volt ilyen. A gimi első napjaiban... Nagyon izgultam, ezért már a gimi előtti nyáron is úgy bántam vele, ahogy most ő velem.
- Igen, igaz... - sóhajtottam, majd ettem tovább a rántottámat.
- Na és Manóval mi történt? - kérdezte Rosa.
- Keresztanyu győzködött, hogy hagyjam ott még egy kicsit, mert nehéz lesz neki a változás. Majd jövő hónapban áthozom...
- Kutya?? A házban?? - rikoltott Marie.
- Igen. Ő már hozzá van szokva és jelzi ha 'ki kell mennie'!
- Remélem. - nyugodott meg.
Miután megettem a rántottámat felmentem a szobánkba és leültem a laptop elé. Azonnal rámírt Castiel.
Castiel: Szia! Remélem nem nagyon haragszol. Szeretnélek már látni és beszélni veled! Semelyikőnk sem volt magánál ezt te is tudod! Se te, se én nem tehetünk erről!
Yuko: Ki tudja?! Lehet, hogy leitattál, mint a múltkor!
Castiel: Esküszöm, hogy nem így történt! Kérlek, bízz bennem! Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni... hiszen tudod... szeretlek♥ Remélem megbocsátasz.
Yuko: Jó, figyelj! Legyen úgy, hogy találkozzunk a suli előtt 10 perc múlva! Sétálgatunk és úgy legalább mindent meg tudunk beszélni. Jó?
Castiel: Rendben. Akkor ott találkozunk csajszi. Sziaa.
Gyorsan lecsaptam a laptopot és elindultam. Marie és Rosa csak kicsit nézett hülyének amikor elrohantam mellettük úgy, mint az állat!
Amikor odaértem már ott volt. Guggolt, hátát a kerítésnek támasztva cigizett. Szemei pirosak voltak és könnyek borították el. Ennyire hatással vagyok rá. Már egyetlen szóval is. Amikor meglátott szája mosolyra húzódott és odafutott hozzám. Megölelt. Szinte már nem is akart elengedni. Könnyeit letörölte, elengedett és a cigit eldobta.
- Ugye tudod, hogy most nagyon le leszel szidva?! - mondtam anyásan.
- Miért is?
- Mert cigizel! Ne cigizz! Ezzel csak tönkre teszed magad!
- Ez miért érdekel téged? Úgyis tönkre megyek nem kell hozzá cigi. - mondta
- Tudom, hogy túl nagy hatással vagyok rád, de ne csináld ezt! Ha valami rosszat mondok már cigizel?! Ne csináld!
Megöleltem. Fejemet a vállára szorítottam, szememből pedig könnyek hulltak a forrongó aszfaltra. Ezt ő is észrevette és magához szorított, majd miután már nem volt levegőm sem, elengedett.
- Ígérd meg, hogy többé nem csinálod ezt! - mondtam miközben törölgettem a könnyeimet.
- Nem ígérhetek olyat amit nem tartok be...
- Kérlek...!
- Sajnálom, de nem tehetem! - mondta, majd elment mellettem és ismét rágyújtott.
Sírva rogytam össze a aszfalton. Nem érdekelt, hogy égeti a combom tűrtem. Csak sírtam, az aszfalt pedig egyre csak szárította. Castiel is hatással van rám és egyre jobban érzek felé vonzást... Talán kicsit szeretem is...
Miután kisírtam magam felálltam. A térdeim pirosak voltak és alig tudtam menni. Amennyi erőm csak volt, megpróbáltam Castiel után futni és egy utca után már sikerült is. Elé álltam és a szemébe néztem. Úgy, mint év elején, amikor szerettem őt. Most is szeretem. Érzem. A térdeimet nézte és a remegő lábaimat, amik olyanok, mintha nem sokára összerogynának. Nem mondott semmit. Csak nézett. Egyszer a szemembe, egyszer a számra, egyszer a térdemre. Nem tudta mit tegyen. Megszólaljon? Megcsókoljon? Segítsen hazavinni? Gondolom ezek cikáztak a fejében.
Egy csomó ideig álltunk ott én pedig összerogytam. A térdeimen nem bírtam tovább állni. Leültem Castiel elé az aszfaltra és sírtam. Megint. Már nem csak a térdemet, de a combomat és a vádlimat is égette a beton. Castielnek csak akkor esett le, hogy mi is van most velem.
Gyorsan felvett az ölébe és elkezdett velem futni. Hozzájuk vitt. A szobájában leültetett, majd elővett egy elsősegély dobozt és bekente az égéseket.
- Köszi. - mondtam félénken.
Castiel előttem állt. Késztetést éreztem arra, hogy felálljak én is és megcsókoljam.
Megpróbáltam felállni és sikerült is. Még szúró érzés volt a lábamban, de nem érdekelt. Ismét a szemeit néztem.
- Ülj még le egy kicsit! Vagy hazakísérjelek?
- Kísérj haza! - mondtam, majd elindultunk.
Eléggé lassan mentünk, mert nem nagyon bírta a lábam.
Amikor a ház elé értünk már sötétedett. Sőt, már sötét volt.
A szemeibe néztem és megcsókoltam. Olyan érzésem volt, mint amikor 1 hétig éheztetnek, majd eléd raknak egy egész asztal ételt. Fenomenális. A pillanatot már csak egy dolog zavarta meg. Egy férfi hang a hátam mögül.
- YUKO?!
Ma reggel ismét rosszul keltem, de most itthon. Huh, nagyon remélem, hogy csak Castiel, Rosa és én tudunk erről az egészről. Este alig tudtam aludni, mert ezen a dolgon kattogott az agyam. Vajon, hogy történhetett? Még részegen sem vagyok olyan hülye, hogy ilyen megtörténhessen! Az is lehet, hogy nem igaz csak ez is Castiel terve, hogy visszaszerezzen. Mondjuk az eléggé fura lenne. Lényeg a lényeg, hogy lehet nem is igaz!
Gyorsan felpattantam és felvettem egy pántnélküli fekete "pólót" és egy rövid cicanadrágot. Amint ezzel kész lettem lementem Rosáékkal reggelizni.
- Yuko! - szólt nekem Marie.
- Igen?
- Azt végül nem mondtad, hogy min zörrentetek össze Asamival... Elmeséled?
- Egyszerűen makacs. E miatt olyan dolgokat vág a fejemhez amiért már én szégyellem magam helyette és ez ment minden nap, egy teljes hétig. Már nem bírtam tovább, ezért sírva összecsomagoltam, elköszöntem keresztanyutól, Asami pedig még elköszönni se jött oda.
- Pedig ti olyan jól megvoltatok! - sajnálkozott Rosa.
- Hát igen. Nem tudom, hogy jött ez a hirtelen változás!
- Elkezdte a nagylányoskodást! Biztos veled is volt ilyen és te is utáltad őt... Igaz? - kérdezte Marie nagy kíváncsiskodással.
"Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé a lépcsőn. Megöleltem Castielt, majd adtam enni Manónak. Szerencsésen a hugommal is össze kellett futnunk.
- Hát ti? Csak nem együtt vagytok?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.
- Ohh semmi, semmi csak gondoltam érdeklődök a nővérem után, de úgy látom nem kell! - mondta, majd felszaladt az emeletre.
- Talán kicsit durva vagy vele... - oktatott ki a drága Castiel.
- Te ne magyarázd meg, hogy hogy bánjak a hugommal! Megkeseríti az életemet! Felfogod, hogy mit beszélek? - mondtam fújtatva, majd elindultam az ajtó felé."Visszagondolva tényleg volt ilyen. A gimi első napjaiban... Nagyon izgultam, ezért már a gimi előtti nyáron is úgy bántam vele, ahogy most ő velem.
- Igen, igaz... - sóhajtottam, majd ettem tovább a rántottámat.
- Na és Manóval mi történt? - kérdezte Rosa.
- Keresztanyu győzködött, hogy hagyjam ott még egy kicsit, mert nehéz lesz neki a változás. Majd jövő hónapban áthozom...
- Kutya?? A házban?? - rikoltott Marie.
- Igen. Ő már hozzá van szokva és jelzi ha 'ki kell mennie'!
- Remélem. - nyugodott meg.
Miután megettem a rántottámat felmentem a szobánkba és leültem a laptop elé. Azonnal rámírt Castiel.
Castiel: Szia! Remélem nem nagyon haragszol. Szeretnélek már látni és beszélni veled! Semelyikőnk sem volt magánál ezt te is tudod! Se te, se én nem tehetünk erről!
Yuko: Ki tudja?! Lehet, hogy leitattál, mint a múltkor!
Castiel: Esküszöm, hogy nem így történt! Kérlek, bízz bennem! Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni... hiszen tudod... szeretlek♥ Remélem megbocsátasz.
Yuko: Jó, figyelj! Legyen úgy, hogy találkozzunk a suli előtt 10 perc múlva! Sétálgatunk és úgy legalább mindent meg tudunk beszélni. Jó?
Castiel: Rendben. Akkor ott találkozunk csajszi. Sziaa.
Gyorsan lecsaptam a laptopot és elindultam. Marie és Rosa csak kicsit nézett hülyének amikor elrohantam mellettük úgy, mint az állat!
Amikor odaértem már ott volt. Guggolt, hátát a kerítésnek támasztva cigizett. Szemei pirosak voltak és könnyek borították el. Ennyire hatással vagyok rá. Már egyetlen szóval is. Amikor meglátott szája mosolyra húzódott és odafutott hozzám. Megölelt. Szinte már nem is akart elengedni. Könnyeit letörölte, elengedett és a cigit eldobta.
- Ugye tudod, hogy most nagyon le leszel szidva?! - mondtam anyásan.
- Miért is?
- Mert cigizel! Ne cigizz! Ezzel csak tönkre teszed magad!
- Ez miért érdekel téged? Úgyis tönkre megyek nem kell hozzá cigi. - mondta
- Tudom, hogy túl nagy hatással vagyok rád, de ne csináld ezt! Ha valami rosszat mondok már cigizel?! Ne csináld!
Megöleltem. Fejemet a vállára szorítottam, szememből pedig könnyek hulltak a forrongó aszfaltra. Ezt ő is észrevette és magához szorított, majd miután már nem volt levegőm sem, elengedett.
- Ígérd meg, hogy többé nem csinálod ezt! - mondtam miközben törölgettem a könnyeimet.
- Nem ígérhetek olyat amit nem tartok be...
- Kérlek...!
- Sajnálom, de nem tehetem! - mondta, majd elment mellettem és ismét rágyújtott.
Sírva rogytam össze a aszfalton. Nem érdekelt, hogy égeti a combom tűrtem. Csak sírtam, az aszfalt pedig egyre csak szárította. Castiel is hatással van rám és egyre jobban érzek felé vonzást... Talán kicsit szeretem is...
Miután kisírtam magam felálltam. A térdeim pirosak voltak és alig tudtam menni. Amennyi erőm csak volt, megpróbáltam Castiel után futni és egy utca után már sikerült is. Elé álltam és a szemébe néztem. Úgy, mint év elején, amikor szerettem őt. Most is szeretem. Érzem. A térdeimet nézte és a remegő lábaimat, amik olyanok, mintha nem sokára összerogynának. Nem mondott semmit. Csak nézett. Egyszer a szemembe, egyszer a számra, egyszer a térdemre. Nem tudta mit tegyen. Megszólaljon? Megcsókoljon? Segítsen hazavinni? Gondolom ezek cikáztak a fejében.
Egy csomó ideig álltunk ott én pedig összerogytam. A térdeimen nem bírtam tovább állni. Leültem Castiel elé az aszfaltra és sírtam. Megint. Már nem csak a térdemet, de a combomat és a vádlimat is égette a beton. Castielnek csak akkor esett le, hogy mi is van most velem.
Gyorsan felvett az ölébe és elkezdett velem futni. Hozzájuk vitt. A szobájában leültetett, majd elővett egy elsősegély dobozt és bekente az égéseket.
- Köszi. - mondtam félénken.
Castiel előttem állt. Késztetést éreztem arra, hogy felálljak én is és megcsókoljam.
Megpróbáltam felállni és sikerült is. Még szúró érzés volt a lábamban, de nem érdekelt. Ismét a szemeit néztem.
- Ülj még le egy kicsit! Vagy hazakísérjelek?
- Kísérj haza! - mondtam, majd elindultunk.
Eléggé lassan mentünk, mert nem nagyon bírta a lábam.
Amikor a ház elé értünk már sötétedett. Sőt, már sötét volt.
A szemeibe néztem és megcsókoltam. Olyan érzésem volt, mint amikor 1 hétig éheztetnek, majd eléd raknak egy egész asztal ételt. Fenomenális. A pillanatot már csak egy dolog zavarta meg. Egy férfi hang a hátam mögül.
- YUKO?!
2014. december 19., péntek
11. rész - Soha ne bulizz Castiellel!
- Nyugi, remekül fogsz kinézni! - bíztatott Rosalya.
- Biztos?
- Igen, biztos. Bízz bennem!
A 9. osztályos utolsó bulink ma lesz. Holnaptól pedig tombol a nyár. Már most 30 fok van, remélem estére sokat hűl a levegő. Rosalyaékhoz költöztem mivel Asamival kicsit meggyűlt mostanság a bajom. Hivatalosan is 3 hónapja szingli vagyok... és Viktor sincs itt...
- Gyönyörű vagy! - dicsért meg Rosalya, miközben nézegettem magam a tükörben.
- Köszi.
- Nincs mit! Amúgy... Te kivel mész a bálba?
A bűvös mondat. Ettől féltem. Egyszerűen rávághatnám, hogy egyedül vagy azt, hogy senkivel, de inkább nem, mert Rosalya átváltozik kerítővé.
- Majd meglátod! - mondtam, és bementem a fürdőbe megigazítani a sminkemet.
- Azért ez egy kicsit átlátszó... - mosolygott, mintha tudná az igazságot.
- Meglepetésnek szánom! - kacsintottam rá. - Akkor indulhatunk?
- Most az egyszer megúsztad! - mutogatott rám, miközben a másik karjára húzta a táskáját.
Amikor odaértünk a szokásos dolgok fogadtak minket: max hangerő, óriási fények. Lassacskán megjött Leigh, Rosa barátja, és bementek. Egyedül álltam ott kint, hátha valamelyik fiúval be tudok menni.
- Hé! - szólalt meg egy hang a hátam mögött. - Szia csajszi! Hát te? Hogy hogy egyedül?
Castiel... Drága, Castiel pont jókor jöttél!
- Nincs párom, és egyedül elég ciki lenne bemenni... - néztem lefelé.
- Velem is ez van.
Aztán csend. Hosszú, hosszú csend.
- Nem akarod megkérdezni, hogy bemegyünk-e együtt?! - mordultam fel.
- Ja, de. Bemegyünk együtt?
- Persze, megtestesült udvariasság! - mosolyodtam el.
Megfogta a kezem és úgy indultunk el befelé. MEGFOGTA A KEZEM. Nane! Ezt nem!
Kivettem a kezeimet az övéi közül és úgy mentünk tovább. Észre se vette.
Amikor beértünk már mindenki jól érezte magát. Leigh és Rosalya egy pillanat alatt ott termettek mellettünk. Rosa nem igazán örült Castielnek. Ahogy meglátta kiköpte a koktélját és óriási lett a szeme.
- Yuko... Beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte koktélos kézzel és állal.
- P-Persze, hogyne! - dadogtam.
Elmentünk a tornaterem másik zugába és ott kezdte a fejmosást Rosa.
- Miért pont ő? MIÉRT??? AAAAA!!! Akkor ezért nem mondtad el! MIÉRT PONT VELE???
Még jó, hogy nem látta amikor megfogta a kezem...
- Csalódtam benned Yuko! Neked NEM ENNYI ESZED VAN! - és folytatta tovább míg végül meguntam.
- ELÉG! Nem vele akartam jönni! Ne kérdezd meg, hogy akkor miért vele jöttem, mert nem tudom! A suli kapujában találkoztunk és ő kísért be! Semmi más! Ahhjjj...!!! - miután így kitomboltam magam bementem a suliba, a mosdóba.
Ott nem maradtam sokáig, mert egy pár épp a "wc-ben volt".
Visszamentem a bulira és Castiellel kérettem magamnak egy csomó piát és annyit ittunk amennyi csak belénk fért. Eléggé ki voltam ütve...
~~~Másnap reggel~~~
Ma reggel Castiel mellett ébredtem fel sajgó fejjel... Nem emlékszem semmire. Csak fehérnemű volt rajtam, Castielen pedig gatya... CSAK NEM?! Nem, az nem lehet... Erről ki kell kérdeznem valakit!
Gyorsan visszavettem a tegnapi ruhámat és hazarohantam. Ha Castiel is annyira ki volt ütve, mint én, és nem emlékszik semmire, akkor ne találjon engem maga mellett.
Amikor beléptem Rosa és az anyukája a konyhában voltak.
- Csá! - köszöntem, majd felmentem a lépcsőn.
Bár ne köszöntem volna...
- Helóbeló kisasszony! - jött utánam Rosa. - Hol voltál egész éjjel?
- Hagyj aludni! - levettem a cipőmet és bebújtam az ágyamba.
- Először mondd el, hogy mi történt!
- Nem tudom!
- Aha, persze.
- Mondom, hogy nem tudom! Nem emlékszem semmire! - mondtam, majd a másik oldalamra fordultam.
- NEM EMLÉKSZEL SEMMIRE???!!!
- Pssszt már! Menj ki és hagyj aludni! - mondtam és a fejemre húztam a takarót.
- Majd én kiderítem, hogy mi történt... és ha valami olyan történt ami nem helyes ledarabolom a lábaidat és hozzávarrom a kezeidhez! - mondta, majd kiment.
Ajjajj... Ha Rosa megtud valamit amit én nem... VÉGEM VAN! Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
Gyorsan felugrottam és elindultam a nem tudom hova. Mindenkit körbe kérdeztem az estéről, de csak annyit mondtak, hogy Castiellel mentem haza. Többet nem tudtak. Annyira nem is vagyok szerencsétlen!:3
Olyan 14 óra lehetett mire Rosa hazajött. A szobámban voltam és szinte hallottam, hogy hazaért.
- YUKOOOOOOOOOOOOOOO!!!
Végem van! De csak nem tudhatott meg többet, mint én... Vagy mégis? Amíg ezen agyaltam Rosalya ott termett az ajtómban amit be is csapott maga után, ahogy bejött.
- HOGY TEHETTED EZT???
- Várj! Stop! Mit tettem? - kérdeztem tudatlanul.
- HÁT MIT???
- Nyugi! Nyugodj le és mondd el szépen!
Rosa vett egy mélylevegőt és elkezdte mesélni...
- Castielékhez mentetek haza és megtörtént köztetek pár dolog...
- Mi történt?
- Mondjuk az...
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!! AZ NEM LEHET!
- Pedig de! Nyugodj meg!
- Most van elegem belőle! FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ!!! Undorító szemét láda! - mondtam, majd falhoz vágtam a kistükrömet.
- Most pedig még 7 évig balszerencséd is lesz! - mondta nyugodtan.
- NEM ÉRDEKEL! Csak abban bízom, hogy nem emlékszik semmire...
- Hát aligha...
- Tud róla? - kérdeztem.
- Khm... Ő mondta... Khm...
- VILÁGVÉGEEEEEEEEEEEEEE!!! - ordítottam, most pedig a párnáimat vagdostam a falhoz.
- Nyugi! Csak van annyi esze, hogy nem mondja el senkinek!
- És ha nincs?
- Akkor megoldjuk valahogy!
- Hogy oldod ezt meg? Ahhhhhhjj...
Ahogy így tomboltam valaki csengetett és Rosa anyukája, Marie, beengedte, mi pedig lefagytunk. Szerintem ugyanarra gondoltunk... és be is igazolódott... Castiel.
Rosa az ajtó elé állt, hogy ne lássa Castiel ahogy tombolok. Amikor kinyitotta az ajtót Rosalya bevédett.
- Szerintem nem óhajt veled beszélni... ember legyen a talpán aki most hozzá merne szólni... - mutogatott hátra a hüvelykujjával.
- Azt látom... Szerintem visszajövök később! - mondta Castiel.
- Na azt próbáld meg! - vigyorgott Rosa és rácsapta az ajtót.
Nem tudom, hogy mihez fogok most kezdeni...
- Biztos?
- Igen, biztos. Bízz bennem!
A 9. osztályos utolsó bulink ma lesz. Holnaptól pedig tombol a nyár. Már most 30 fok van, remélem estére sokat hűl a levegő. Rosalyaékhoz költöztem mivel Asamival kicsit meggyűlt mostanság a bajom. Hivatalosan is 3 hónapja szingli vagyok... és Viktor sincs itt...
- Gyönyörű vagy! - dicsért meg Rosalya, miközben nézegettem magam a tükörben.
- Köszi.
- Nincs mit! Amúgy... Te kivel mész a bálba?
A bűvös mondat. Ettől féltem. Egyszerűen rávághatnám, hogy egyedül vagy azt, hogy senkivel, de inkább nem, mert Rosalya átváltozik kerítővé.
- Majd meglátod! - mondtam, és bementem a fürdőbe megigazítani a sminkemet.
- Azért ez egy kicsit átlátszó... - mosolygott, mintha tudná az igazságot.
- Meglepetésnek szánom! - kacsintottam rá. - Akkor indulhatunk?
- Most az egyszer megúsztad! - mutogatott rám, miközben a másik karjára húzta a táskáját.
Amikor odaértünk a szokásos dolgok fogadtak minket: max hangerő, óriási fények. Lassacskán megjött Leigh, Rosa barátja, és bementek. Egyedül álltam ott kint, hátha valamelyik fiúval be tudok menni.
- Hé! - szólalt meg egy hang a hátam mögött. - Szia csajszi! Hát te? Hogy hogy egyedül?
Castiel... Drága, Castiel pont jókor jöttél!
- Nincs párom, és egyedül elég ciki lenne bemenni... - néztem lefelé.
- Velem is ez van.
Aztán csend. Hosszú, hosszú csend.
- Nem akarod megkérdezni, hogy bemegyünk-e együtt?! - mordultam fel.
- Ja, de. Bemegyünk együtt?
- Persze, megtestesült udvariasság! - mosolyodtam el.
Megfogta a kezem és úgy indultunk el befelé. MEGFOGTA A KEZEM. Nane! Ezt nem!
Kivettem a kezeimet az övéi közül és úgy mentünk tovább. Észre se vette.
Amikor beértünk már mindenki jól érezte magát. Leigh és Rosalya egy pillanat alatt ott termettek mellettünk. Rosa nem igazán örült Castielnek. Ahogy meglátta kiköpte a koktélját és óriási lett a szeme.
- Yuko... Beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte koktélos kézzel és állal.
- P-Persze, hogyne! - dadogtam.
Elmentünk a tornaterem másik zugába és ott kezdte a fejmosást Rosa.
- Miért pont ő? MIÉRT??? AAAAA!!! Akkor ezért nem mondtad el! MIÉRT PONT VELE???
Még jó, hogy nem látta amikor megfogta a kezem...
- Csalódtam benned Yuko! Neked NEM ENNYI ESZED VAN! - és folytatta tovább míg végül meguntam.
- ELÉG! Nem vele akartam jönni! Ne kérdezd meg, hogy akkor miért vele jöttem, mert nem tudom! A suli kapujában találkoztunk és ő kísért be! Semmi más! Ahhjjj...!!! - miután így kitomboltam magam bementem a suliba, a mosdóba.
Ott nem maradtam sokáig, mert egy pár épp a "wc-ben volt".
Visszamentem a bulira és Castiellel kérettem magamnak egy csomó piát és annyit ittunk amennyi csak belénk fért. Eléggé ki voltam ütve...
~~~Másnap reggel~~~
Ma reggel Castiel mellett ébredtem fel sajgó fejjel... Nem emlékszem semmire. Csak fehérnemű volt rajtam, Castielen pedig gatya... CSAK NEM?! Nem, az nem lehet... Erről ki kell kérdeznem valakit!
Gyorsan visszavettem a tegnapi ruhámat és hazarohantam. Ha Castiel is annyira ki volt ütve, mint én, és nem emlékszik semmire, akkor ne találjon engem maga mellett.
Amikor beléptem Rosa és az anyukája a konyhában voltak.
- Csá! - köszöntem, majd felmentem a lépcsőn.
Bár ne köszöntem volna...
- Helóbeló kisasszony! - jött utánam Rosa. - Hol voltál egész éjjel?
- Hagyj aludni! - levettem a cipőmet és bebújtam az ágyamba.
- Először mondd el, hogy mi történt!
- Nem tudom!
- Aha, persze.
- Mondom, hogy nem tudom! Nem emlékszem semmire! - mondtam, majd a másik oldalamra fordultam.
- NEM EMLÉKSZEL SEMMIRE???!!!
- Pssszt már! Menj ki és hagyj aludni! - mondtam és a fejemre húztam a takarót.
- Majd én kiderítem, hogy mi történt... és ha valami olyan történt ami nem helyes ledarabolom a lábaidat és hozzávarrom a kezeidhez! - mondta, majd kiment.
Ajjajj... Ha Rosa megtud valamit amit én nem... VÉGEM VAN! Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
Gyorsan felugrottam és elindultam a nem tudom hova. Mindenkit körbe kérdeztem az estéről, de csak annyit mondtak, hogy Castiellel mentem haza. Többet nem tudtak. Annyira nem is vagyok szerencsétlen!:3
Olyan 14 óra lehetett mire Rosa hazajött. A szobámban voltam és szinte hallottam, hogy hazaért.
- YUKOOOOOOOOOOOOOOO!!!
Végem van! De csak nem tudhatott meg többet, mint én... Vagy mégis? Amíg ezen agyaltam Rosalya ott termett az ajtómban amit be is csapott maga után, ahogy bejött.
- HOGY TEHETTED EZT???
- Várj! Stop! Mit tettem? - kérdeztem tudatlanul.
- HÁT MIT???
- Nyugi! Nyugodj le és mondd el szépen!
Rosa vett egy mélylevegőt és elkezdte mesélni...
- Castielékhez mentetek haza és megtörtént köztetek pár dolog...
- Mi történt?
- Mondjuk az...
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!! AZ NEM LEHET!
- Pedig de! Nyugodj meg!
- Most van elegem belőle! FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ!!! Undorító szemét láda! - mondtam, majd falhoz vágtam a kistükrömet.
- Most pedig még 7 évig balszerencséd is lesz! - mondta nyugodtan.
- NEM ÉRDEKEL! Csak abban bízom, hogy nem emlékszik semmire...
- Hát aligha...
- Tud róla? - kérdeztem.
- Khm... Ő mondta... Khm...
- VILÁGVÉGEEEEEEEEEEEEEE!!! - ordítottam, most pedig a párnáimat vagdostam a falhoz.
- Nyugi! Csak van annyi esze, hogy nem mondja el senkinek!
- És ha nincs?
- Akkor megoldjuk valahogy!
- Hogy oldod ezt meg? Ahhhhhhjj...
Ahogy így tomboltam valaki csengetett és Rosa anyukája, Marie, beengedte, mi pedig lefagytunk. Szerintem ugyanarra gondoltunk... és be is igazolódott... Castiel.
Rosa az ajtó elé állt, hogy ne lássa Castiel ahogy tombolok. Amikor kinyitotta az ajtót Rosalya bevédett.
- Szerintem nem óhajt veled beszélni... ember legyen a talpán aki most hozzá merne szólni... - mutogatott hátra a hüvelykujjával.
- Azt látom... Szerintem visszajövök később! - mondta Castiel.
- Na azt próbáld meg! - vigyorgott Rosa és rácsapta az ajtót.
Nem tudom, hogy mihez fogok most kezdeni...
2014. november 23., vasárnap
10. rész - Elmész?...
- Csinos vagy! - mondtam Viktornak miközben igazgattam a nyakkendőjét.
- Te is! - mondta, majd felemelt és megpörgetett a levegőben.
- Ma hivatalosan is nagyfiúvá válsz! - mosolyodtam el.
- Ez csak egy érettségi előtti buli!
- Akkor is nagyfiú leszel! - nevettem.
Így van. Nem sokára indulunk a bulira. Viktor jövő héten vizsgázik és itt hagy egyedül a gimiben.
- Induljunk! - mondta.
Még gyorsan megigazítottam a fekete miniruhámat és a sminkem, aztán indultunk is.
Amikor odaértünk már nagyok voltak a fények, és a zene is szólt. Megfogtam Viktor kezét és úgy mentünk be a gimi tornatermébe, ahol a buli volt. Mindenki táncolt és jól érezte magát. Castiel jött oda üdvözölni "minket".
- Szia csajszi! - mondta, majd megpörgetett a levegőben, aztán letett.
- Szia Castiel! - mondtam meglepődötten.
- Cső! - fogott kezet Viktorral.
- Miért hagytok itt mind a ketten? Bukjatok meg! - nevettem el magam.
Castiel Viktort nézte, Viktor pedig hülyén bámult engem.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi, semmi... - mentegetőzött Viktor.
- Valamit nem mondtok el nekem! Ajánlom, hogy a buli végéig elmondjátok! - mondtam, majd elmentem inni coca cola-t.
~~~Viktor szemszöge~~~
- Majdnem lebuktunk miattad! - "kiabált" rám suttogva Castiel.
- Én buktam le majdnem! Ne mond többesszámban! - "kiabáltam" vissza.
- De akkor is majdnem lebuktál! Nem tudhatja meg, hogy itt hagyod az egyetem miatt!
- Valamikor el kell neki mondanom ígyis-úgyis...
- Nem bírom a titkolózást! Főleg nem előtte! Tudod, hogy szeretem és nem akarom, hogy emiatt legyen pipa rám!
- Még ne mondjuk el neki, kérlek...
- A buli után elmondod! Vagy ha te nem, akkor én! - mondta Castiel, majd hátat fordított és elment.
~~~Yuko szemszöge~~~
Miután megittam a cola-m vissza indultam Viktorékhoz, de szembetalálkoztam Castiellel.
- Hát te? - kérdeztem.
- Meghívhatlak egy piára?
- Még 17 sem vagyok nemhogy 18! Engem nem szolgálnak ki!
- De ha én kérem akkor igen! - kacsintott rám.
- Hát akkor legyen!
Kért nekem is és magának is vodkát. Egy ideig ott iszogattunk és jól éreztük magunkat, aztán elrontották a kedvünket.
- Yuko! Te részeg vagy! - kiabált Viktor.
- Csak jól érzem magam! Talán baj? - válaszoltam.
- Még kiskorú vagy! Nem szabadna ennyit innod!
- És? Néha kell egy kis kockázat! - léptem Viktor elé.
- De pont ma?
- Igen, pont ma! - vágta rá a szintén részeg Castiel.
- Te itattad le, mi? - ordított Viktor Castielre.
- Nyugi, életem! - fontam a nyaka köré a karjaimat. - Bocs, hogy ennyit iszom, de néha nekem is kijár!
- Most hazaviszlek! - felvett a hátára és úgy vitt, én pedig kapálóztam.
Az udvaron lerakott maga elé és megfogta a derekamat, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte.
- Mégis mit? Csak jól érzem magam! Ennyi az egész!
- Baj is lehetett volna belőle!
- Ha már a bajnál tartunk... mit akartál elmondani odabenn?
Viktor hirtelen nyelt egyet, majd megjelent mögötte Castiel.
- Talán nem akarod neki elmondani?! Akkor elmondom én! - szólt közbe Castiel.
- Nem kell! Majd elmondom ha eljött az ideje!
- Engedj el és mond el mi ez az egész! - mondtam, majd kiszedtem magam a karjai közül.
- Mondd el neki! - vigyorgott Castiel.
- Igen, mond el! - mondtam.
- Miután levizsgáztam elmegyek... Elmegyek egy távoli országba egyetemre és talán soha nem láthatlak többé...
- Elmész?...
- Igen.
- És te tudtál erről? - ordítottam Castielre, aki először rám nézett, majd elkezdett bólogatni.
Odamentem Castielhez és pofon vágtam, majd Viktort is.
- Azt hittem vagyok olyan fontos nektek, hogy ezt elmondjátok! Csalódtam bennetek! Főleg benned Viktor! Hagyjatok magamra nyugodtan! Te is mehetsz vele Castiel! Éljetek boldogan! - ordítottam sírva, majd kirohantam a gimiből és hazafelé vettem az irányt.
~~~Másnap~~~
Amikor felkeltem nagyon fájt a fejem. De egy gondolat nem hagyott nyugodni: Ez álom volt, vagy a valóság?
Felvettem a mamuszomat és lekullogtam a konyhába. Keresztanyu egy borítékkal fogadott.
- Ezt neked küldték! Olvasd el! - mondta, majd felém nyújtotta a levelet.
Gyorsan kivettem a kezéből és felrohantam. A kezemmel szaggattam szét a boríték tetejét, majd a benne lévő levelet kezdtem el olvasni.
"Drága Yuko!
Tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de ennek itt vége kell lennie. Nagyon szeretlek, ezt nem tagadom, de én így láttam jónak! Bocsáss meg Castielnek, mert szükséged lesz rá, mint megértő és segítőkész barátra! Emlékszem amikor még a jégen játszottunk télen, vagy amikor Halloweenkor csokit gyűjtöttünk... Régi szép idők... Még az én szememből is kicsordul pár könnycsepp amikor ezekre visszagondolok. Mire ezt a levelet olvasod, a gépem már lassan le fog szállni Olaszországban. Most pakolok le, de még visszamegyek levizsgázni és, majd benézek hozzád is! Ígérem, hogy mindig gondolok rád és, hogy nem csak egy név leszel a múltamban, hanem egy csodálatos lány, akit szívből szeretek! Elhoztam egy közös képünket is és ki fogom rakni a falamra, hogy minden reggel amikor felkelek téged lássalak először! Nagyon szeretlek és remélem még látjuk egymást!
Szeretettel: Viktor"
Ahogy ezt elolvastam elkapott a sírás. Akkor nem csak álom volt... Tényleg elment... Itt hagyott...
Mire észbe kaptam már keresztanyu ott állt mellettem.
- Sajnálom kincsem...
Most ennyi tellett tőlem, de remélem tetszett!:)
- Te is! - mondta, majd felemelt és megpörgetett a levegőben.
- Ma hivatalosan is nagyfiúvá válsz! - mosolyodtam el.
- Ez csak egy érettségi előtti buli!
- Akkor is nagyfiú leszel! - nevettem.
Így van. Nem sokára indulunk a bulira. Viktor jövő héten vizsgázik és itt hagy egyedül a gimiben.
- Induljunk! - mondta.
Még gyorsan megigazítottam a fekete miniruhámat és a sminkem, aztán indultunk is.
Amikor odaértünk már nagyok voltak a fények, és a zene is szólt. Megfogtam Viktor kezét és úgy mentünk be a gimi tornatermébe, ahol a buli volt. Mindenki táncolt és jól érezte magát. Castiel jött oda üdvözölni "minket".
- Szia csajszi! - mondta, majd megpörgetett a levegőben, aztán letett.
- Szia Castiel! - mondtam meglepődötten.
- Cső! - fogott kezet Viktorral.
- Miért hagytok itt mind a ketten? Bukjatok meg! - nevettem el magam.
Castiel Viktort nézte, Viktor pedig hülyén bámult engem.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi, semmi... - mentegetőzött Viktor.
- Valamit nem mondtok el nekem! Ajánlom, hogy a buli végéig elmondjátok! - mondtam, majd elmentem inni coca cola-t.
~~~Viktor szemszöge~~~
- Majdnem lebuktunk miattad! - "kiabált" rám suttogva Castiel.
- Én buktam le majdnem! Ne mond többesszámban! - "kiabáltam" vissza.
- De akkor is majdnem lebuktál! Nem tudhatja meg, hogy itt hagyod az egyetem miatt!
- Valamikor el kell neki mondanom ígyis-úgyis...
- Nem bírom a titkolózást! Főleg nem előtte! Tudod, hogy szeretem és nem akarom, hogy emiatt legyen pipa rám!
- Még ne mondjuk el neki, kérlek...
- A buli után elmondod! Vagy ha te nem, akkor én! - mondta Castiel, majd hátat fordított és elment.
~~~Yuko szemszöge~~~
Miután megittam a cola-m vissza indultam Viktorékhoz, de szembetalálkoztam Castiellel.
- Hát te? - kérdeztem.
- Meghívhatlak egy piára?
- Még 17 sem vagyok nemhogy 18! Engem nem szolgálnak ki!
- De ha én kérem akkor igen! - kacsintott rám.
- Hát akkor legyen!
Kért nekem is és magának is vodkát. Egy ideig ott iszogattunk és jól éreztük magunkat, aztán elrontották a kedvünket.
- Yuko! Te részeg vagy! - kiabált Viktor.
- Csak jól érzem magam! Talán baj? - válaszoltam.
- Még kiskorú vagy! Nem szabadna ennyit innod!
- És? Néha kell egy kis kockázat! - léptem Viktor elé.
- De pont ma?
- Igen, pont ma! - vágta rá a szintén részeg Castiel.
- Te itattad le, mi? - ordított Viktor Castielre.
- Nyugi, életem! - fontam a nyaka köré a karjaimat. - Bocs, hogy ennyit iszom, de néha nekem is kijár!
- Most hazaviszlek! - felvett a hátára és úgy vitt, én pedig kapálóztam.
Az udvaron lerakott maga elé és megfogta a derekamat, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte.
- Mégis mit? Csak jól érzem magam! Ennyi az egész!
- Baj is lehetett volna belőle!
- Ha már a bajnál tartunk... mit akartál elmondani odabenn?
Viktor hirtelen nyelt egyet, majd megjelent mögötte Castiel.
- Talán nem akarod neki elmondani?! Akkor elmondom én! - szólt közbe Castiel.
- Nem kell! Majd elmondom ha eljött az ideje!
- Engedj el és mond el mi ez az egész! - mondtam, majd kiszedtem magam a karjai közül.
- Mondd el neki! - vigyorgott Castiel.
- Igen, mond el! - mondtam.
- Miután levizsgáztam elmegyek... Elmegyek egy távoli országba egyetemre és talán soha nem láthatlak többé...
- Elmész?...
- Igen.
- És te tudtál erről? - ordítottam Castielre, aki először rám nézett, majd elkezdett bólogatni.
Odamentem Castielhez és pofon vágtam, majd Viktort is.
- Azt hittem vagyok olyan fontos nektek, hogy ezt elmondjátok! Csalódtam bennetek! Főleg benned Viktor! Hagyjatok magamra nyugodtan! Te is mehetsz vele Castiel! Éljetek boldogan! - ordítottam sírva, majd kirohantam a gimiből és hazafelé vettem az irányt.
~~~Másnap~~~
Amikor felkeltem nagyon fájt a fejem. De egy gondolat nem hagyott nyugodni: Ez álom volt, vagy a valóság?
Felvettem a mamuszomat és lekullogtam a konyhába. Keresztanyu egy borítékkal fogadott.
- Ezt neked küldték! Olvasd el! - mondta, majd felém nyújtotta a levelet.
Gyorsan kivettem a kezéből és felrohantam. A kezemmel szaggattam szét a boríték tetejét, majd a benne lévő levelet kezdtem el olvasni.
"Drága Yuko!
Tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de ennek itt vége kell lennie. Nagyon szeretlek, ezt nem tagadom, de én így láttam jónak! Bocsáss meg Castielnek, mert szükséged lesz rá, mint megértő és segítőkész barátra! Emlékszem amikor még a jégen játszottunk télen, vagy amikor Halloweenkor csokit gyűjtöttünk... Régi szép idők... Még az én szememből is kicsordul pár könnycsepp amikor ezekre visszagondolok. Mire ezt a levelet olvasod, a gépem már lassan le fog szállni Olaszországban. Most pakolok le, de még visszamegyek levizsgázni és, majd benézek hozzád is! Ígérem, hogy mindig gondolok rád és, hogy nem csak egy név leszel a múltamban, hanem egy csodálatos lány, akit szívből szeretek! Elhoztam egy közös képünket is és ki fogom rakni a falamra, hogy minden reggel amikor felkelek téged lássalak először! Nagyon szeretlek és remélem még látjuk egymást!
Szeretettel: Viktor"
Ahogy ezt elolvastam elkapott a sírás. Akkor nem csak álom volt... Tényleg elment... Itt hagyott...
Mire észbe kaptam már keresztanyu ott állt mellettem.
- Sajnálom kincsem...
Most ennyi tellett tőlem, de remélem tetszett!:)
2014. október 29., szerda
Különleges Halloweeni Rész
Sziasztok! Nyakunkon a Halloween és arra gondoltam, hogy írok egy ilyen különleges részt! Azért "különleges" mert nem kapcsolódik a történet mostani szituációjához! Tehát nem azzal fog kezdődni, hogy Viktor és Yuko együtt mentek suliba, hanem, hogy "Itt van Halloween reggele!..." stb.stb.! Remélem tetszeni fog!;)
Itt van Halloween reggele! Ma van az a nap amikor mindenki beöltözik valami szörny-féleségnek és este elindulnak csokit gyűjteni. Nekem és Viktornak kell feldíszíteni mindent, mert keresztanyu elment üzleti útra és 1-2 napig nem is jön haza.
Felvettem egy narancssárga Halloweeni pólót, egy olyan harisnyát amin halálfejek vannak és néhány helyen ki van szakítva, arra pedig egy fekete térdig érő cicanadrágot amin narancssárga alapon, fekete cicák voltak, ékszernek pedig a hajamat felkötöttem egy olyan gumival, amit egy műanyag kis tök díszített és egy fekete kézmelegítőt.
Kicsivel később megérkezett Viktor.
- Szia kincsem! - mondta, majd odarohantam hozzá és megöleltem.
- Szia! - kiabáltam vidáman.
- Nagy itt a Halloweeni hangulat!
- Az! A mai programunk a díszítés és a csokigyűjtés!
- Dehát csokitgyűjteni csak a kisgyerekek mennek! - mosolyodott el.
- Ez nem kortól függ! - kacsintottam rá. - És Asamit is el kéne kísérni...
- Tényleg, ő hol van?
- Még mindig alszik... - sóhajtottam.
Gyorsan felkeltettük Asamit és őt is felöltöztettem Halloweeni öltözékbe: fekete, kiszakadt póló és egy narancssárga cicanadrág amit fekete cicák díszítenek.
Hármasban lementünk a pincébe és előkerestük a díszeket, majd miután meglettek, már el is kezdtük a díszítést!
Asami a lépcsőt díszítette, Én a nappalit, Viktor pedig nekem segített, ha valamit magasabbra kellett rakni, mint ameddig én érek.
Estére készen is lettünk. A töklámpásokat kiraktuk a ház elé, a díszek közül pedig, amelyik világítós volt bekapcsoltuk. Készen álltunk a gyerekek fogadására!
Kiültünk a nappaliba és vártuk, hogy mikor jönnek a gyerekek.
Kis idővel később már jöttek is. 21 órakor már a csokink is elfogyott. Itt volt a mi időnk!
Viktorra adtam egy "tök kalapot" (ami persze nem igazi tök) és elindultunk mi is csokit gyűjteni.
Először egy öreg néni fogadott minket, aki adott egy egész tálnyi csokit. Megköszöntük neki, majd mentünk tovább.
Amikor már az utcánkból is kiértünk láttunk egy csomó kisgyereket beöltözve. Némelyik boszorkánynak, más szellemnek öltözött. Mindegyiknél volt már két-két zacskó csoki.
- Halljátok! Lopjunk már tőlük egy kicsit! - bíztatott Asami.
- De hát ők kicsik! - vágtam rá.
- És? Csak megtréfáljuk őket! Elvesszük attól a lánytól az egy és fél zacskó csokiját és helyette ott hagyjuk a tálunkat! - mutatott a kislányra.
- Ennyi belefér! - mondta Viktor.
- Hát jó! - egyeztem bele.
Asami megfogta a tálat és elkezdett vele szaladni. Kiverte a kislány kezéből a zacskót és helyette oda adta neki a tálunkat, majd megfogta a kis zsákmányt és visszaszaladt hozzánk.
- Na? Látjátok ez nem is olyan vészes! - mondta. - Cserélgethetnénk még! Nem gondoljátok?
Asami a kezembe nyomott egy fél zacskó csokit, nála pedig még maradt egy egész zacskóval. Gyorsan elkezdtünk szaladni és cserélgettük egyre nagyobb mennyiségre a csokinkat. A végére már saját kis rejtekhelyünk is volt és odarejtettük a több zacskónyi csokoládét.
A gyerekek is elkezdtek szaladgálni. Minden házba gyorsan be akartak menni, hogy még többet szerezzenek, de már nem volt. Nem is értem, miért akarnak többet?! Nekik két zacskónyi van nekünk meg csak nyolc! Hahaha!
Éjfél tájékán hazamentünk és elkezdtük megosztani a csokit.
- Az én ötletem volt, hogy így gyűjtsünk, ezért hat az enyém kettő a tiétek! - egyezkedett Asami.
- Ez így nem igazságos! Legyen négy-négy! - javasoltam.
- Tudjátok mit? Hat az enyém kettő a tiétek! Nektek vigyáznotok kell az alakotokra! - húzta magához a csokikat Viktor.
- Nem-nem! Négy-négy és kész! Egy zacskónyit úgyis neked adok! - mondtam.
- Oké!
- Akkor legyen így! - egyezett bele Asami is.
Asami felvitte a négy zacskót csokiját és mi is a miénket.
Amint felvittük a szobába odaadtam Viktornak egy zacskóval, és elkezdtük enni a többit.
Amikor járkáltunk akkor is magunkkal vittük a zsákmányunkat, ezért az egész ház tele volt csoki papírral.
Hajnali egy órától, hajnali háromig megettük a 4 zacskó csokimat Viktorral, majd bealudtunk.
~~~Reggel~~~
Amikor felébredtem nagyon fáradt voltam. Felvettem a mamuszomat és lementem a konyhába. Nagy meglepődésemre keresztanyu épp takarított.
- Jó reggelt csipkerózsika! Fél tizenkettő van és én takarítom a mocskot!
- Bocsi. Kicsit sok csokit gyűjtöttünk! Segítsek?
- Áhh, nem kell! Elbírok ennyivel! - mosolyodott el.
Aztán lejött Viktor is és Asami is.
- Jó reggelt!... - mondták kábán.
Amikor keresztanyu összetakarított leültetett minket a kanapéra.
- Hogy gondoltátok? Szana-szét dobálgattátok a csoki papírt! Ráadásul nekem kellett feltakarítani! Tiszta csokik vagytok! Mégis mennyi csokit szedtetek össze?
- Nyolc zacskóval... - mondtam a hasamat fogva, mert eléggé fájt a sok csokitól.
- És ebből mennyit ettetek meg?
- Én kettővel! - mondta Asami.
- Mi néggyel... - mondtam.
- Hát akkor, ezért fájlaljátok a hasatokat Yuko! Miért kellett ennyit enni? Jobb lett volna, ha elraktározod!
- Halloween van keresztanyu! Most kell megenni! - mondta Asami.
Keresztanyu folytatta tovább a kiosztást.
Úgy érzem jövőre nem lesz Halloween-ozás...;D
Itt van Halloween reggele! Ma van az a nap amikor mindenki beöltözik valami szörny-féleségnek és este elindulnak csokit gyűjteni. Nekem és Viktornak kell feldíszíteni mindent, mert keresztanyu elment üzleti útra és 1-2 napig nem is jön haza.
Felvettem egy narancssárga Halloweeni pólót, egy olyan harisnyát amin halálfejek vannak és néhány helyen ki van szakítva, arra pedig egy fekete térdig érő cicanadrágot amin narancssárga alapon, fekete cicák voltak, ékszernek pedig a hajamat felkötöttem egy olyan gumival, amit egy műanyag kis tök díszített és egy fekete kézmelegítőt.
Kicsivel később megérkezett Viktor.
- Szia kincsem! - mondta, majd odarohantam hozzá és megöleltem.
- Szia! - kiabáltam vidáman.
- Nagy itt a Halloweeni hangulat!
- Az! A mai programunk a díszítés és a csokigyűjtés!
- Dehát csokitgyűjteni csak a kisgyerekek mennek! - mosolyodott el.
- Ez nem kortól függ! - kacsintottam rá. - És Asamit is el kéne kísérni...
- Tényleg, ő hol van?
- Még mindig alszik... - sóhajtottam.
Gyorsan felkeltettük Asamit és őt is felöltöztettem Halloweeni öltözékbe: fekete, kiszakadt póló és egy narancssárga cicanadrág amit fekete cicák díszítenek.
Hármasban lementünk a pincébe és előkerestük a díszeket, majd miután meglettek, már el is kezdtük a díszítést!
Asami a lépcsőt díszítette, Én a nappalit, Viktor pedig nekem segített, ha valamit magasabbra kellett rakni, mint ameddig én érek.
Estére készen is lettünk. A töklámpásokat kiraktuk a ház elé, a díszek közül pedig, amelyik világítós volt bekapcsoltuk. Készen álltunk a gyerekek fogadására!
Kiültünk a nappaliba és vártuk, hogy mikor jönnek a gyerekek.
Kis idővel később már jöttek is. 21 órakor már a csokink is elfogyott. Itt volt a mi időnk!
Viktorra adtam egy "tök kalapot" (ami persze nem igazi tök) és elindultunk mi is csokit gyűjteni.
Először egy öreg néni fogadott minket, aki adott egy egész tálnyi csokit. Megköszöntük neki, majd mentünk tovább.
Amikor már az utcánkból is kiértünk láttunk egy csomó kisgyereket beöltözve. Némelyik boszorkánynak, más szellemnek öltözött. Mindegyiknél volt már két-két zacskó csoki.
- Halljátok! Lopjunk már tőlük egy kicsit! - bíztatott Asami.
- De hát ők kicsik! - vágtam rá.
- És? Csak megtréfáljuk őket! Elvesszük attól a lánytól az egy és fél zacskó csokiját és helyette ott hagyjuk a tálunkat! - mutatott a kislányra.
- Ennyi belefér! - mondta Viktor.
- Hát jó! - egyeztem bele.
Asami megfogta a tálat és elkezdett vele szaladni. Kiverte a kislány kezéből a zacskót és helyette oda adta neki a tálunkat, majd megfogta a kis zsákmányt és visszaszaladt hozzánk.
- Na? Látjátok ez nem is olyan vészes! - mondta. - Cserélgethetnénk még! Nem gondoljátok?
Asami a kezembe nyomott egy fél zacskó csokit, nála pedig még maradt egy egész zacskóval. Gyorsan elkezdtünk szaladni és cserélgettük egyre nagyobb mennyiségre a csokinkat. A végére már saját kis rejtekhelyünk is volt és odarejtettük a több zacskónyi csokoládét.
A gyerekek is elkezdtek szaladgálni. Minden házba gyorsan be akartak menni, hogy még többet szerezzenek, de már nem volt. Nem is értem, miért akarnak többet?! Nekik két zacskónyi van nekünk meg csak nyolc! Hahaha!
Éjfél tájékán hazamentünk és elkezdtük megosztani a csokit.
- Az én ötletem volt, hogy így gyűjtsünk, ezért hat az enyém kettő a tiétek! - egyezkedett Asami.
- Ez így nem igazságos! Legyen négy-négy! - javasoltam.
- Tudjátok mit? Hat az enyém kettő a tiétek! Nektek vigyáznotok kell az alakotokra! - húzta magához a csokikat Viktor.
- Nem-nem! Négy-négy és kész! Egy zacskónyit úgyis neked adok! - mondtam.
- Oké!
- Akkor legyen így! - egyezett bele Asami is.
Asami felvitte a négy zacskót csokiját és mi is a miénket.
Amint felvittük a szobába odaadtam Viktornak egy zacskóval, és elkezdtük enni a többit.
Amikor járkáltunk akkor is magunkkal vittük a zsákmányunkat, ezért az egész ház tele volt csoki papírral.
Hajnali egy órától, hajnali háromig megettük a 4 zacskó csokimat Viktorral, majd bealudtunk.
~~~Reggel~~~
Amikor felébredtem nagyon fáradt voltam. Felvettem a mamuszomat és lementem a konyhába. Nagy meglepődésemre keresztanyu épp takarított.
- Jó reggelt csipkerózsika! Fél tizenkettő van és én takarítom a mocskot!
- Bocsi. Kicsit sok csokit gyűjtöttünk! Segítsek?
- Áhh, nem kell! Elbírok ennyivel! - mosolyodott el.
Aztán lejött Viktor is és Asami is.
- Jó reggelt!... - mondták kábán.
Amikor keresztanyu összetakarított leültetett minket a kanapéra.
- Hogy gondoltátok? Szana-szét dobálgattátok a csoki papírt! Ráadásul nekem kellett feltakarítani! Tiszta csokik vagytok! Mégis mennyi csokit szedtetek össze?
- Nyolc zacskóval... - mondtam a hasamat fogva, mert eléggé fájt a sok csokitól.
- És ebből mennyit ettetek meg?
- Én kettővel! - mondta Asami.
- Mi néggyel... - mondtam.
- Hát akkor, ezért fájlaljátok a hasatokat Yuko! Miért kellett ennyit enni? Jobb lett volna, ha elraktározod!
- Halloween van keresztanyu! Most kell megenni! - mondta Asami.
Keresztanyu folytatta tovább a kiosztást.
Úgy érzem jövőre nem lesz Halloween-ozás...;D
2014. október 27., hétfő
9. rész - Közös napok
Castiel a földbe gyökerezett. Csak ült a padon maga elé bámulva, Viktor pedig odajött hozzám.
- Figyelj! Tudom, hogy szereted Castielt! Ha vele akarsz lenni akkor legyél!
- Te is hallottad, hogy mit beszéltünk így hát tudnod kell, hogy miért nem őt választottam...
- Biztos vagy a döntésedben?
- Száz százalékosan! - mosolyodtam el.
Castielnek 5 perc után leesett, hogy mi történt. Idegesen felállt odajött hozzám és megölelt.
- Tiszteletben tartom a döntésed! De tudd, hogy rám mindig számíthatsz! - mondta, majd elment.
Viktor felemelt, megpörgetett a levegőben, majd lerakott maga elé.
- Remélem minél hamarabb elfelejted Castielt!
- Én is ezt szeretném!
- Minden porcikámmal azon leszek, hogy ezen segítsünk!
- Oké! - mondtam, majd megcsókolt.
Olyan volt, mint amikor télen nincs rajtad kesztyű, ezért majd' megfagy a kezed és beteszed a meleg víz alá.
Megfogta a kezem és sétáltunk egy kicsit. Az egész utat végigbeszélgettük, majd megbeszéltük, hogy ma nálam alszik.
Úgy 20 óra felé elindultunk haza, vagyis hozzám.
Keresztanyu és Asami is megismerkedett Viktorral, utána pedig felmentünk a szobámba.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle.
- Te mit szeretnél csinálni?
- Nem! Te mit szeretnél csinálni? - nevettük el magunkat.
Egy kis idő után Viktornak eszébe jutott valami.
- Eszembe jutott valami!
- Na mondd!
- Bújjunk össze és aludjunk!
- Jó ötlet!
Gyorsan kivettem a szekrényből a pizsamámat és elmentem a fürdőbe felvenni.
Amikor visszaértem Viktor félmeztelenül feküdt az ágyon. Kockahasa van!!!
Először kicsit megtorpantam, de utána befeküdtem mellé. Átölelt és így aludtunk el.
~~~Másnap~~~
Ma reggel egyedül ébredtem fel. Viktor nem feküdt mellettem. Ijedtemben gyorsan felvettem a mamuszomat és lerohantam a konyhába.
- Jó reggelt! - mondta Viktor, miközben keresztanyuval reggelit csináltak.
- Ohh, jó reggelt kincsem! - mondta keresztanyu is.
Odamentem hozzájuk és Viktornak adtam egy puszit. Kezdem megszokni a helyzetet!
- Na, és mi lesz a reggeli, konyhatündér? - kérdeztem Viktortól.
- Palacsinta, álomszuszék! Na menj fel öltözz át! Tél van! Nem akarom, hogy megfázz!
- Igeins, főnök! - mondtam, majd megint adtam neki egy puszit és felrohantam.
Felvettem egy fehér pólót, amin hátul masnik voltak, és egy cicanadrágot, majd visszamentem a konyhába.
- Na itt vagyok! Kész van már a kaja? - kérdeztem lefelé ugrándozva.
- Igen, kész van! Gyere csüccs le! - mondta keresztanyu.
Így hát leültem melléjük és elkezdtem enni a nutellás palacsintámat.
- Yuko... - kezdte keresztanyu.
- Igen?
- Hamarosan itt a szülinapod és azon gondolkodtam, hogy: mit kérsz a 17. születésnapodra?
- Nem kérek semmit! Épp elég, hogy itt vagytok nekem! És még 2 hónap múlva lesz! - mondtam mosolyogva. - Egyébként Asami hol van?
- Még alszik - mondta nyugodtan keresztanyu.
- Megyek felébresztem! - mondtam, majd felpattantam a székemből és egyenesen Asami szobájához vettem az irányt.
Szépen lassan kinyitottam az ajtót és odasettenkedtem mögé.
- JÓREGGELT! - ordítottam.
Szegény annyira megijedt, hogy leesett az ágyról.
- Jah... Csak te vagy az... - mondta bambán.
- Irány öltözni vagy lebirkózlak!
- Úgyse mered! - mondta miközben kezdett feltápászkodni.
Amennyire csak tudtam rávetettem magam, mire ő már háton feküdt a földön. Ráültem a hasára és elkezdtem rajta ugrálni.
- Feladod végre?
- Fel, fel, fel! Csak szállj le rólam! - mondta, majd leszálltam róla.
- 5 perced van! - mondtam, majd kimentem az ajtón.
Gyorsan visszamentem a konyhába és leültem a székemre. Folytattam tovább az evést.
- Mi volt ez a hangzavar? - kérdezte keresztanyu.
- Semmi, semmi... - mondtam, miközben ettem a palacsintámat.
Ekkor kijött a szobából a zombi kinézetű Asami.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte tőle keresztanyu.
- Egy szó! Y-u-k-o! - mondta, majd leült a mellettem lévő székre.
Miután megreggeliztünk elterveztük Viktorral, hogy elmegyünk egy kicsit sétálni az erdőbe. Gyorsan felmentem, felvettem a kabátomat és a csizmámat, aztán indultunk is.
Egy nagyon szép vízeséshez mentünk ami, mivel tél van, meg volt fagyva. Ráléptem a jégre és azonnal elestem. Alig tudtam felállni.
- Segíííts! - mondtam Viktornak és felé nyújtogattam a kezem.
- És ha nem? - nevetett ki.
- Ne csináld ezt! Ne szórakozz!
Egy csomó ideig így hülyéskedtünk, míg végül elkaptam Viktor lábát és őt is lerántottam. Már ketten voltunk a jégen.
Elkezdett esni a hó. Mivel le volt engedve a hajam, a kis hópelyhek ráhullottak.
- Gyönyörű vagy! - mondta Viktor, majd megcsókolt.
Nem törődtünk vele, hogy már hó borított minket. Csók csatába kezdtünk, majd amikor befejeztük Viktor felállt és amikor engem is fel akart húzni elesett.
- Csússz a jég szélére és megpróbállak a jégen kívülről kihúzni! - mondtam.
Úgyis tett. Kicsúszott a jég szélére én pedig kihúztam.
Az egész napot a vízesésnél töltöttük. Délutánra megtanultam csúszkálni is.
Olyan 17 óra felé elindultunk haza. Szerettem volna ha Viktor nálunk alszik, de mivel holnap iskola, ezért azt mondta, hogy inkább otthon alszik, de reggel mehetünk együtt.
Elértünk az utcánk kezdetéig.
- Yuko... - kezdte el a mondandóját Viktor.
- Hmm...?
- Látom egyre jobban érzed magad a társaságomban és azt szeretném kérdezni hogy...
- Napról napra, egyre jobban szeretlek! - szakítottam félbe.
- Komolyan?
- Igen - mondtam, majd megcsókoltam.
- Ez őszinte válasz volt! - mosolyodott el.
Már csak pár háznyira voltunk a mi házunktól.
- Innen már egyedül megyek!
- Biztos?
- Száz százalék!
- Vigyázz magadra! - mondta, majd adott a homlokomra egy puszit.
Gyorsan elindultam, mert már nagyon sötét volt. Utálom, hogy télen már ilyenkor sötétedik!
Amikor a ház elé értem, gyorsan befutottam.
- Szia! Miért nem Viktorral jöttél? - kérdezte Asami.
- Én akartam egyedül jönni! De nem messziről! Csak pár háznyira váltunk el! - mosolyodtam el.
- Akkor jó!
Kilenc óra van, és én még mindig filmet nézek, pedig holnap iskola.
Végül arra döntöttem, hogy inkább kikapcsolom és elmegyek fürdeni.
Bepakoltam a fürdőbe a pizsamámat, le is vetkőztem, majd beültem a kádba, amikor kaptam egy SMS-t Viktortól.
"Holnap fél hétkor ott leszek nálatok! Amikor felébredsz ott leszek veled!♥ Sok puszi. Jó északát hercegnőm! Szeretlek!♥"
- Álom pasi... - álmodoztam halkan.
Miután megfürödtem gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsimet és már rohantam is a szobámba.
Jól betakaróztam, mert keresztanyu megint sikeresen nem kapcsolta be a fűtést, majd próbáltam elaludni, de nem tudtam. Manó nyalogatta az arcomat és össze-vissza járkált az ágyon.
- Manó! Ne már! Bújj a hátamnak és aludj! - mondtam neki halkan.
Úgy látszik értette, mert odament a hátam mögé és lefeküdt, én pedig szépen betakargattam. Így aludtunk el...
Ez kicsit rövidebb rész volt, de megpróbáltam minél cselekményesebbre csinálni! Azért is lett kicsit rövidebb, mert már nagyon régen nem volt rész és szerettem volna, hogy minél előbb kész legyen...:/ De a 10. részt hosszúra csinálom, mert kerek szám, ezért ebben lényegesebb dolgok, konfliktusok is lesznek! Mi a véleményetek erről a részről? Szerintetek jól választott Yuko? Írjátok meg a bejegyzés alá! Remélem tetszett!
- Figyelj! Tudom, hogy szereted Castielt! Ha vele akarsz lenni akkor legyél!
- Te is hallottad, hogy mit beszéltünk így hát tudnod kell, hogy miért nem őt választottam...
- Biztos vagy a döntésedben?
- Száz százalékosan! - mosolyodtam el.
Castielnek 5 perc után leesett, hogy mi történt. Idegesen felállt odajött hozzám és megölelt.
- Tiszteletben tartom a döntésed! De tudd, hogy rám mindig számíthatsz! - mondta, majd elment.
Viktor felemelt, megpörgetett a levegőben, majd lerakott maga elé.
- Remélem minél hamarabb elfelejted Castielt!
- Én is ezt szeretném!
- Minden porcikámmal azon leszek, hogy ezen segítsünk!
- Oké! - mondtam, majd megcsókolt.
Olyan volt, mint amikor télen nincs rajtad kesztyű, ezért majd' megfagy a kezed és beteszed a meleg víz alá.
Megfogta a kezem és sétáltunk egy kicsit. Az egész utat végigbeszélgettük, majd megbeszéltük, hogy ma nálam alszik.
Úgy 20 óra felé elindultunk haza, vagyis hozzám.
Keresztanyu és Asami is megismerkedett Viktorral, utána pedig felmentünk a szobámba.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle.
- Te mit szeretnél csinálni?
- Nem! Te mit szeretnél csinálni? - nevettük el magunkat.
Egy kis idő után Viktornak eszébe jutott valami.
- Eszembe jutott valami!
- Na mondd!
- Bújjunk össze és aludjunk!
- Jó ötlet!
Gyorsan kivettem a szekrényből a pizsamámat és elmentem a fürdőbe felvenni.
Amikor visszaértem Viktor félmeztelenül feküdt az ágyon. Kockahasa van!!!
Először kicsit megtorpantam, de utána befeküdtem mellé. Átölelt és így aludtunk el.
~~~Másnap~~~
Ma reggel egyedül ébredtem fel. Viktor nem feküdt mellettem. Ijedtemben gyorsan felvettem a mamuszomat és lerohantam a konyhába.
- Jó reggelt! - mondta Viktor, miközben keresztanyuval reggelit csináltak.
- Ohh, jó reggelt kincsem! - mondta keresztanyu is.
Odamentem hozzájuk és Viktornak adtam egy puszit. Kezdem megszokni a helyzetet!
- Na, és mi lesz a reggeli, konyhatündér? - kérdeztem Viktortól.
- Palacsinta, álomszuszék! Na menj fel öltözz át! Tél van! Nem akarom, hogy megfázz!
- Igeins, főnök! - mondtam, majd megint adtam neki egy puszit és felrohantam.
Felvettem egy fehér pólót, amin hátul masnik voltak, és egy cicanadrágot, majd visszamentem a konyhába.
- Na itt vagyok! Kész van már a kaja? - kérdeztem lefelé ugrándozva.
- Igen, kész van! Gyere csüccs le! - mondta keresztanyu.
Így hát leültem melléjük és elkezdtem enni a nutellás palacsintámat.
- Yuko... - kezdte keresztanyu.
- Igen?
- Hamarosan itt a szülinapod és azon gondolkodtam, hogy: mit kérsz a 17. születésnapodra?
- Nem kérek semmit! Épp elég, hogy itt vagytok nekem! És még 2 hónap múlva lesz! - mondtam mosolyogva. - Egyébként Asami hol van?
- Még alszik - mondta nyugodtan keresztanyu.
- Megyek felébresztem! - mondtam, majd felpattantam a székemből és egyenesen Asami szobájához vettem az irányt.
Szépen lassan kinyitottam az ajtót és odasettenkedtem mögé.
- JÓREGGELT! - ordítottam.
Szegény annyira megijedt, hogy leesett az ágyról.
- Jah... Csak te vagy az... - mondta bambán.
- Irány öltözni vagy lebirkózlak!
- Úgyse mered! - mondta miközben kezdett feltápászkodni.
Amennyire csak tudtam rávetettem magam, mire ő már háton feküdt a földön. Ráültem a hasára és elkezdtem rajta ugrálni.
- Feladod végre?
- Fel, fel, fel! Csak szállj le rólam! - mondta, majd leszálltam róla.
- 5 perced van! - mondtam, majd kimentem az ajtón.
Gyorsan visszamentem a konyhába és leültem a székemre. Folytattam tovább az evést.
- Mi volt ez a hangzavar? - kérdezte keresztanyu.
- Semmi, semmi... - mondtam, miközben ettem a palacsintámat.
Ekkor kijött a szobából a zombi kinézetű Asami.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte tőle keresztanyu.
- Egy szó! Y-u-k-o! - mondta, majd leült a mellettem lévő székre.
Miután megreggeliztünk elterveztük Viktorral, hogy elmegyünk egy kicsit sétálni az erdőbe. Gyorsan felmentem, felvettem a kabátomat és a csizmámat, aztán indultunk is.
Egy nagyon szép vízeséshez mentünk ami, mivel tél van, meg volt fagyva. Ráléptem a jégre és azonnal elestem. Alig tudtam felállni.
- Segíííts! - mondtam Viktornak és felé nyújtogattam a kezem.
- És ha nem? - nevetett ki.
- Ne csináld ezt! Ne szórakozz!
Egy csomó ideig így hülyéskedtünk, míg végül elkaptam Viktor lábát és őt is lerántottam. Már ketten voltunk a jégen.
Elkezdett esni a hó. Mivel le volt engedve a hajam, a kis hópelyhek ráhullottak.
- Gyönyörű vagy! - mondta Viktor, majd megcsókolt.
Nem törődtünk vele, hogy már hó borított minket. Csók csatába kezdtünk, majd amikor befejeztük Viktor felállt és amikor engem is fel akart húzni elesett.
- Csússz a jég szélére és megpróbállak a jégen kívülről kihúzni! - mondtam.
Úgyis tett. Kicsúszott a jég szélére én pedig kihúztam.
Az egész napot a vízesésnél töltöttük. Délutánra megtanultam csúszkálni is.
Olyan 17 óra felé elindultunk haza. Szerettem volna ha Viktor nálunk alszik, de mivel holnap iskola, ezért azt mondta, hogy inkább otthon alszik, de reggel mehetünk együtt.
Elértünk az utcánk kezdetéig.
- Yuko... - kezdte el a mondandóját Viktor.
- Hmm...?
- Látom egyre jobban érzed magad a társaságomban és azt szeretném kérdezni hogy...
- Napról napra, egyre jobban szeretlek! - szakítottam félbe.
- Komolyan?
- Igen - mondtam, majd megcsókoltam.
- Ez őszinte válasz volt! - mosolyodott el.
Már csak pár háznyira voltunk a mi házunktól.
- Innen már egyedül megyek!
- Biztos?
- Száz százalék!
- Vigyázz magadra! - mondta, majd adott a homlokomra egy puszit.
Gyorsan elindultam, mert már nagyon sötét volt. Utálom, hogy télen már ilyenkor sötétedik!
Amikor a ház elé értem, gyorsan befutottam.
- Szia! Miért nem Viktorral jöttél? - kérdezte Asami.
- Én akartam egyedül jönni! De nem messziről! Csak pár háznyira váltunk el! - mosolyodtam el.
- Akkor jó!
Kilenc óra van, és én még mindig filmet nézek, pedig holnap iskola.
Végül arra döntöttem, hogy inkább kikapcsolom és elmegyek fürdeni.
Bepakoltam a fürdőbe a pizsamámat, le is vetkőztem, majd beültem a kádba, amikor kaptam egy SMS-t Viktortól.
"Holnap fél hétkor ott leszek nálatok! Amikor felébredsz ott leszek veled!♥ Sok puszi. Jó északát hercegnőm! Szeretlek!♥"
- Álom pasi... - álmodoztam halkan.
Miután megfürödtem gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsimet és már rohantam is a szobámba.
Jól betakaróztam, mert keresztanyu megint sikeresen nem kapcsolta be a fűtést, majd próbáltam elaludni, de nem tudtam. Manó nyalogatta az arcomat és össze-vissza járkált az ágyon.
- Manó! Ne már! Bújj a hátamnak és aludj! - mondtam neki halkan.
Úgy látszik értette, mert odament a hátam mögé és lefeküdt, én pedig szépen betakargattam. Így aludtunk el...
Ez kicsit rövidebb rész volt, de megpróbáltam minél cselekményesebbre csinálni! Azért is lett kicsit rövidebb, mert már nagyon régen nem volt rész és szerettem volna, hogy minél előbb kész legyen...:/ De a 10. részt hosszúra csinálom, mert kerek szám, ezért ebben lényegesebb dolgok, konfliktusok is lesznek! Mi a véleményetek erről a részről? Szerintetek jól választott Yuko? Írjátok meg a bejegyzés alá! Remélem tetszett!
2014. október 22., szerda
8. rész - A döntés
06:30 van. Eljött a reggel. Semmi kedvem nem volt felkelni. Főleg nem egy ilyen este után. Felöltöztem, felkaptam a táskámat és rohantam le a konyhába. Keresztanyu is ott volt.
- Hova sietsz? - kérdezte.
- Kuntakintébe! Szerinted?
- Gimibe akarsz menni? Szombaton?
- Ahhj... - morogtam, majd visszamentem a szobámba.
Én hülye! Hát ma szombat van! Jól beégtem keresztanyu előtt... De legalább ma nem kell látnom se Viktort se Castielt! Egy gonddal kevesebb...
- Szia Yuko! - ugrott rám Asami.
- Én is örülök, hogy itthon vagy végre, de mégjobban örülnék ha a könyököd nem lenne a bordámban!
- Jah, bocsi. - szállt le rólam az 50 kilós majom. - Na és mizu veled?
- Ahh velem sosincs semmi...
- Látom rajtad, hogy van valami! Na mondd már!
- Ha elmondom megharagszol!... - mondtam csendesen és ártatlanul.
- Összejöttél Castiellel?! - kérdezte ordítva.
- Nem, nem dehogyis! Ez nem olyan rossz! - nevettem el magam.
- Jah jó. De nem nyaggatlak tovább, mert úgy sem mondod el!
- Akkor jól ismersz!
Ahogy kimondtam Asami elkezdett csikizni, majd én is őt. A szórakozásunkat csak egy dolog zavarta meg...
- Szia... sztok! - mondta meglepődötten Castiel, akit ki tudtam volna nyírni.
- Tudtam! Tudtam! - kiabált Asami.
- Ez nem az aminek látszik! - ordítottam, közben pedig Castielre néztem.
- De, de az! Ó de tudtam, hogy ezt nem mered elmondani!
- Ez egészen más... Mi Castiellel nem járunk és valószínűleg nem is fogunk!... - kiabáltam.
- Tényleg? - kérdezte meglepődötten Asami.
- Igen, tényleg. Biztos csak valamit meg akar beszélni vagy valami sulis feladat!
- Akkor jó! - libbent ki a szobámból Asami.
Miután jól kiosztottam Castielt, hogy ne jöjjön ide többet úgy, hogy előtte nem szól, leültünk az ágyra és rövid időn belül elkezdte a mondandóját.
- Ugye azt mondtad, hogy nem tudnál bennem megbízni?
- Pontosan ezt mondtam!
- Hogy tudnánk visszacsinálni?
- Mit? - kérdeztem meglepődötten, de tudtam, hogy miről van szó.
- Hogy újra elnyerjem a bizalmadat!
- Erre is pont az vonatkozik, mint a "jóvátevésedre"! - emeltem fel a hangom, de még nem kiabáltam.
- Nyugi! Csak próbáljuk meg!
- Nem fog összejönni! Nem tudsz olyat tenni amivel vissza tudnád csinálni ezt az egészet! Mikor fogod fel végre?
- Várjunk! Ha te most haragszol rám és nem is bocsátottál meg ezek szerint, akkor Viktor győzött...
- Egy szóval sem mondtam, hogy bármelyikötők is "győzött" volna! Nem vagyok senkinek sem tulajdona! Majd én eldöntöm, oké?! Értem nem kell "versenyezni"! Ígyis-úgyis az nyerne aki külsőleg és belsőleg jobban megfog! Érted mire célzok?
- Értem.
- Tehát édes mindegy, hogy Viktor vesz nekem 10 ajándékot, te pedig 8-at, mert nekem nem ez számít! De remélem megérted, hogy Viktor már kezdőpontból 55%-ról indul! És te is tudod, hogy miért! Szóval nem kell itt mindig megbeszélni dolgokat meg semmi! Téged is és őt is ismerem és mindketten helyes srácok vagytok, de mégis van bennetek különbség! Ezt jól jegyezd meg!
- Hát jó. Akkor csak hozom saját magam! - kacsintott rám.
- Megértetted a lényeget! De megkérnélek valamire...
- Mondd!
- Kérj bocsánatot Asamitól! - mondtam neki hülye vigyorral.
Sok-Sok győzködés után végülis beleegyezett! Átmentünk Asami szobájába, aki épp filmet nézett a laptopján és észre sem vette, hogy bent vagyunk. Gyorsan odaültünk mellé. Amikor meglátta Castielt lehordta fűnek-fának, majd miután elmondtam neki, hogy miért jöttünk át, lenyugodott és bocsánatot kért.
- Na szóval! Szeretnék bocsánatot kérni nem csak tőled, de a nővéredtől is mind azért ami történt! És ígérem, hogy nem okozok többé fájdalmat sem neked sem a nővérednek! - esküdözött Castiel.
- Elfogadom a bocsánatkérésedet és remélem be is tartod! - mosolygott Asami.
Hármas ölelkezésbe kezdtünk, majd nem sokkal később Castiel elment.
~~~Hétfő~~~
Rohantam a suliba, mert majdnem elkéstem. Gyorsan a szekrényemhez siettem, hogy kivegyem a könyveket és már szaladtam is órára.
- Elnézést a késésért! Többet nem fordul elő! - mondtam, majd leültem a helyemre.
A kicsit-nagyon unalmas óra után ismét a szekrényemhez vettem az irányt. Amikor kinyitottam kiesett belőle egy cetli.
"Te vagy az egyetlen akivel örökké...
Én ugyanúgy akarom ahogyan akkor az elején
És hiszek benne hogy újra együtt leszünk még te meg én
Újra színesen látom a világot nem feketén
És fent ülünk ketten a világnak a tetején!
Suli után gyere az erdőbe!... Oda ahova elfutottál még anno!
Várlak!
By: Castiel"
Mosolyogva olvastam végig ezt a pár sort, bár nem tudom, hogy elmenjek e. Tuti megint a "versenyről" lesz szó! Lehet fel kéne lógatnom a fehér zászlót és azt mondani, hogy nem tudok választani!
Végül arra döntöttem, hogy elmegyek. Mi baj lehet egy kis találkozásból?
Délután hazamentem és felöltöztem valami más ruhába, hogy ne abba menjek amibe egész nap voltam. Felvettem egy farmert, egy converse pólót, egy pulcsit, a csizmámat és a kabátomat. Így indultam el!
Amikor odaértem már Castiel a padon ült.
- Szia! - köszöntem rá félénken.
- Szia! - mondta, majd megölelt.
- Régóta vársz?
- Annyira nem! - nevetette el magát.
Miután ez megvolt leültünk a padra és Castiel elkezdte a beszélgetést.
- Hatott rád az üzenet? - kérdezte.
- Hát... Mondjuk! - mondtam mosolyogva, de gondolom tudta, hogy hatni fog rám... hatott is.
- Ha igaz amit mondtál azon a bizonyos megbeszélős estén akkor tuti hatott rád!
Hát emlékszik rá...
- Sikerült már döntened?
- Hát... Az igazat megvallva még nem...
Tudtam, hogy ez lesz a téma! Ahhj...
- Csak tudd, hogy ha Viktort választod akkor is várni fogok rád! Akár életem végéig is!
- Ne dobálózz ilyenekkel! - böktem meg.
- De, dobálózok, mert igaz!
- A szerelem múlandó...
- Az én szerelmem irántad nem fog elmúlni! Elhiheted! Az lehet, hogy talán enyhül, de mindig lesznek feléd érzéseim!
- Ez sem lesz igaz... 2-3 év múlva azt sem fogod tudni, hogy ki vagyok!
- Mindig tudni fogom, hogy ki volt az első igaz szerelmem!
Első?! Első?! ELSŐ?! Fhuu, de utálom ezt a szót...
- Az első? - kérdeztem meglepődötten.
- Pontosan!
Elkezdett felém hajolni, de hirtelen nem tudtam, hogy fordítsam e el a fejem vagy ne, ugyanis ez nem az a helyzet, mint amikor kibékültünk! De nem bírtam megállni, hogy ne hagyjam úgy a fejem, így hát megcsókolt.
- Akkor hát igazat mondtál...
- Csak nagyon súlyos esetekben szoktam hazudni. - jelentettem ki.
- De tényleg nem tudnál bennem megbízni?
- Tényleg nem. De ezt te is tudod!
- És ha visszanyerném a bizalmad?
- Ezt is megbeszéltük már!
10 percig néma csendben ültünk, majd megtörtem a csendet.
- Nekem most mennem kell! - álltam fel a padról.
Odamentem Castielhez, megöleltem, majd elindultam haza. Útközben találkoztam Viktorral.
- Szia Yuko! Jó volt a randi?
- Szia Viktor! Milyen randi?
- Hát a Castieles randi! Ne tagadd! - bökött meg.
- Nem randi volt, csak ismét beszélni akart velem a versenyről...
- Pedig mást láttam... - fordította el a fejét a másik irányba.
- Te kukkoltál? - nevettem ki.
- Muszáj volt tudnom mindent!
- Mondjuk ebben igazad van. Mindent hallottál és láttál?
- Igen. De ugye azért még tart a verseny?
- Persze, és már el is döntöttem, hogy ki nyerjen! De csak holnap tudjátok meg!
- Ezt Castielnek nem mondtad...
- Hát persze, hogy nem! Hisz még csak az előbb döntöttem!
Az egész utat végig beszélgettük Viktorral, majd elváltak útjaink.
- Ki ez a helyes srác? - állított meg keresztanyu a konyhában.
- Ő csak... Viktor...
- Csak nem a pasid? - mosolyodott el.
- Dehogyis. - legyintettem.
- Ahaaaaa...
- Tényleg nem! - kiabáltam le miközben rohantam fel a szobámba.
Végülis Viktort választottam. Castielben már nem tudnék megbízni hiába is szeretem. Talán, majd el tudom felejteni.
Gyorsan átöltöztem a pizsamámba ami apu óriási focispulcsijából és egy rövid, combom közepéig érő, ruhaanyagú nadrágból áll, majd lementem vacsorázni.
Miután megettem a vacsorámat visszamentem a szobámba és 22 óráig zenéket hallgattam laptopon.
~~~Másnap~~~
Reggel van. Ma kell elmondanom a fiúknak a döntést.
A suliig még átgondoltam a döntésemet, de nem változtattam meg. Amikor bementem egyenesen a szekrényemhez siettem és kiszedtem a könyveimet.
Suli után mindkét fiúval találkozót szerveztem a közeli park fás részén.
Amikor odamentem akkor már ott vártak mind a ketten.
- Szia! - mondták egyszerre.
- Sziasztok! Gyertek velem!
Elvezettem őket a park fás részének a közepébe, ami szinte már olyan volt, mint egy erdő.
- Na kíváncsiak vagytok a döntésre?
- Hogyne lennénk! - mondta lelkesen Viktor.
- Azért ne éld bele magad! - csitította le Castiel.
- Üljetek le arra a padra! - mutattam a jó állapotban lévő padra.
Ők leültek én pedig eléjük álltam.
- Hát... A döntés eléggé nehéz volt! Egyetlen egy dolog miatt választottam valamelyikőtök helyett a másikat!... Vagy hát értitek...
- Mondd már! - "szurkolt" Castiel.
- Akit választottam az nem más, mint...
Egyszer csak sírva fakadtam és összerogytam a hóban. Mi lesz ha elmondom és megveri vagy bármi más rossz dolgot tesz vele? Vagy ha megutál? Nem akarom kimondani...
- Mi a baj? - guggolt le mellém Castiel, majd Viktor is.
Nem mondtam semmit.
- Na gyere legalább állj fel a hóból! - segített fel Viktor.
Felültettek a padra és Castiel a jobb oldalamra ült, Viktor pedig a balra. Mindketten megfogták a feléjük eső kezemet.
- Figyelj! Ha nem tudtál választani nyugodtan mondd el! - vigasztalt Castiel.
Sok idő után végre megszólaltam.
- Hát ez az, hogy tudtam választani csak félek, ha kimondom mit csinál vele a másikótok!
- Én nem csinálnék Castiellel semmit! - mondta Viktor.
- Te pedig tudod, hogy mit csinálnék! Várnálak tovább, de Viktorral nem tennék semmit!
- Hát jó... - töröltem le a könnyeimet.
Visszaálltam eléjük és ujjaimat "tördelve" kimondtam a bűvös mondatot...
- Akit válaszottam az nem más, mint... Viktor...
- Hova sietsz? - kérdezte.
- Kuntakintébe! Szerinted?
- Gimibe akarsz menni? Szombaton?
- Ahhj... - morogtam, majd visszamentem a szobámba.
Én hülye! Hát ma szombat van! Jól beégtem keresztanyu előtt... De legalább ma nem kell látnom se Viktort se Castielt! Egy gonddal kevesebb...
- Szia Yuko! - ugrott rám Asami.
- Én is örülök, hogy itthon vagy végre, de mégjobban örülnék ha a könyököd nem lenne a bordámban!
- Jah, bocsi. - szállt le rólam az 50 kilós majom. - Na és mizu veled?
- Ahh velem sosincs semmi...
- Látom rajtad, hogy van valami! Na mondd már!
- Ha elmondom megharagszol!... - mondtam csendesen és ártatlanul.
- Összejöttél Castiellel?! - kérdezte ordítva.
- Nem, nem dehogyis! Ez nem olyan rossz! - nevettem el magam.
- Jah jó. De nem nyaggatlak tovább, mert úgy sem mondod el!
- Akkor jól ismersz!
Ahogy kimondtam Asami elkezdett csikizni, majd én is őt. A szórakozásunkat csak egy dolog zavarta meg...
- Szia... sztok! - mondta meglepődötten Castiel, akit ki tudtam volna nyírni.
- Tudtam! Tudtam! - kiabált Asami.
- Ez nem az aminek látszik! - ordítottam, közben pedig Castielre néztem.
- De, de az! Ó de tudtam, hogy ezt nem mered elmondani!
- Ez egészen más... Mi Castiellel nem járunk és valószínűleg nem is fogunk!... - kiabáltam.
- Tényleg? - kérdezte meglepődötten Asami.
- Igen, tényleg. Biztos csak valamit meg akar beszélni vagy valami sulis feladat!
- Akkor jó! - libbent ki a szobámból Asami.
Miután jól kiosztottam Castielt, hogy ne jöjjön ide többet úgy, hogy előtte nem szól, leültünk az ágyra és rövid időn belül elkezdte a mondandóját.
- Ugye azt mondtad, hogy nem tudnál bennem megbízni?
- Pontosan ezt mondtam!
- Hogy tudnánk visszacsinálni?
- Mit? - kérdeztem meglepődötten, de tudtam, hogy miről van szó.
- Hogy újra elnyerjem a bizalmadat!
- Erre is pont az vonatkozik, mint a "jóvátevésedre"! - emeltem fel a hangom, de még nem kiabáltam.
- Nyugi! Csak próbáljuk meg!
- Nem fog összejönni! Nem tudsz olyat tenni amivel vissza tudnád csinálni ezt az egészet! Mikor fogod fel végre?
- Várjunk! Ha te most haragszol rám és nem is bocsátottál meg ezek szerint, akkor Viktor győzött...
- Egy szóval sem mondtam, hogy bármelyikötők is "győzött" volna! Nem vagyok senkinek sem tulajdona! Majd én eldöntöm, oké?! Értem nem kell "versenyezni"! Ígyis-úgyis az nyerne aki külsőleg és belsőleg jobban megfog! Érted mire célzok?
- Értem.
- Tehát édes mindegy, hogy Viktor vesz nekem 10 ajándékot, te pedig 8-at, mert nekem nem ez számít! De remélem megérted, hogy Viktor már kezdőpontból 55%-ról indul! És te is tudod, hogy miért! Szóval nem kell itt mindig megbeszélni dolgokat meg semmi! Téged is és őt is ismerem és mindketten helyes srácok vagytok, de mégis van bennetek különbség! Ezt jól jegyezd meg!
- Hát jó. Akkor csak hozom saját magam! - kacsintott rám.
- Megértetted a lényeget! De megkérnélek valamire...
- Mondd!
- Kérj bocsánatot Asamitól! - mondtam neki hülye vigyorral.
Sok-Sok győzködés után végülis beleegyezett! Átmentünk Asami szobájába, aki épp filmet nézett a laptopján és észre sem vette, hogy bent vagyunk. Gyorsan odaültünk mellé. Amikor meglátta Castielt lehordta fűnek-fának, majd miután elmondtam neki, hogy miért jöttünk át, lenyugodott és bocsánatot kért.
- Na szóval! Szeretnék bocsánatot kérni nem csak tőled, de a nővéredtől is mind azért ami történt! És ígérem, hogy nem okozok többé fájdalmat sem neked sem a nővérednek! - esküdözött Castiel.
- Elfogadom a bocsánatkérésedet és remélem be is tartod! - mosolygott Asami.
Hármas ölelkezésbe kezdtünk, majd nem sokkal később Castiel elment.
~~~Hétfő~~~
Rohantam a suliba, mert majdnem elkéstem. Gyorsan a szekrényemhez siettem, hogy kivegyem a könyveket és már szaladtam is órára.
- Elnézést a késésért! Többet nem fordul elő! - mondtam, majd leültem a helyemre.
A kicsit-nagyon unalmas óra után ismét a szekrényemhez vettem az irányt. Amikor kinyitottam kiesett belőle egy cetli.
"Te vagy az egyetlen akivel örökké...
Én ugyanúgy akarom ahogyan akkor az elején
És hiszek benne hogy újra együtt leszünk még te meg én
Újra színesen látom a világot nem feketén
És fent ülünk ketten a világnak a tetején!
Suli után gyere az erdőbe!... Oda ahova elfutottál még anno!
Várlak!
By: Castiel"
Mosolyogva olvastam végig ezt a pár sort, bár nem tudom, hogy elmenjek e. Tuti megint a "versenyről" lesz szó! Lehet fel kéne lógatnom a fehér zászlót és azt mondani, hogy nem tudok választani!
Végül arra döntöttem, hogy elmegyek. Mi baj lehet egy kis találkozásból?
Délután hazamentem és felöltöztem valami más ruhába, hogy ne abba menjek amibe egész nap voltam. Felvettem egy farmert, egy converse pólót, egy pulcsit, a csizmámat és a kabátomat. Így indultam el!
Amikor odaértem már Castiel a padon ült.
- Szia! - köszöntem rá félénken.
- Szia! - mondta, majd megölelt.
- Régóta vársz?
- Annyira nem! - nevetette el magát.
Miután ez megvolt leültünk a padra és Castiel elkezdte a beszélgetést.
- Hatott rád az üzenet? - kérdezte.
- Hát... Mondjuk! - mondtam mosolyogva, de gondolom tudta, hogy hatni fog rám... hatott is.
- Ha igaz amit mondtál azon a bizonyos megbeszélős estén akkor tuti hatott rád!
Hát emlékszik rá...
- Sikerült már döntened?
- Hát... Az igazat megvallva még nem...
Tudtam, hogy ez lesz a téma! Ahhj...
- Csak tudd, hogy ha Viktort választod akkor is várni fogok rád! Akár életem végéig is!
- Ne dobálózz ilyenekkel! - böktem meg.
- De, dobálózok, mert igaz!
- A szerelem múlandó...
- Az én szerelmem irántad nem fog elmúlni! Elhiheted! Az lehet, hogy talán enyhül, de mindig lesznek feléd érzéseim!
- Ez sem lesz igaz... 2-3 év múlva azt sem fogod tudni, hogy ki vagyok!
- Mindig tudni fogom, hogy ki volt az első igaz szerelmem!
Első?! Első?! ELSŐ?! Fhuu, de utálom ezt a szót...
- Az első? - kérdeztem meglepődötten.
- Pontosan!
Elkezdett felém hajolni, de hirtelen nem tudtam, hogy fordítsam e el a fejem vagy ne, ugyanis ez nem az a helyzet, mint amikor kibékültünk! De nem bírtam megállni, hogy ne hagyjam úgy a fejem, így hát megcsókolt.
- Akkor hát igazat mondtál...
- Csak nagyon súlyos esetekben szoktam hazudni. - jelentettem ki.
- De tényleg nem tudnál bennem megbízni?
- Tényleg nem. De ezt te is tudod!
- És ha visszanyerném a bizalmad?
- Ezt is megbeszéltük már!
10 percig néma csendben ültünk, majd megtörtem a csendet.
- Nekem most mennem kell! - álltam fel a padról.
Odamentem Castielhez, megöleltem, majd elindultam haza. Útközben találkoztam Viktorral.
- Szia Yuko! Jó volt a randi?
- Szia Viktor! Milyen randi?
- Hát a Castieles randi! Ne tagadd! - bökött meg.
- Nem randi volt, csak ismét beszélni akart velem a versenyről...
- Pedig mást láttam... - fordította el a fejét a másik irányba.
- Te kukkoltál? - nevettem ki.
- Muszáj volt tudnom mindent!
- Mondjuk ebben igazad van. Mindent hallottál és láttál?
- Igen. De ugye azért még tart a verseny?
- Persze, és már el is döntöttem, hogy ki nyerjen! De csak holnap tudjátok meg!
- Ezt Castielnek nem mondtad...
- Hát persze, hogy nem! Hisz még csak az előbb döntöttem!
Az egész utat végig beszélgettük Viktorral, majd elváltak útjaink.
- Ki ez a helyes srác? - állított meg keresztanyu a konyhában.
- Ő csak... Viktor...
- Csak nem a pasid? - mosolyodott el.
- Dehogyis. - legyintettem.
- Ahaaaaa...
- Tényleg nem! - kiabáltam le miközben rohantam fel a szobámba.
Végülis Viktort választottam. Castielben már nem tudnék megbízni hiába is szeretem. Talán, majd el tudom felejteni.
Gyorsan átöltöztem a pizsamámba ami apu óriási focispulcsijából és egy rövid, combom közepéig érő, ruhaanyagú nadrágból áll, majd lementem vacsorázni.
Miután megettem a vacsorámat visszamentem a szobámba és 22 óráig zenéket hallgattam laptopon.
~~~Másnap~~~
Reggel van. Ma kell elmondanom a fiúknak a döntést.
A suliig még átgondoltam a döntésemet, de nem változtattam meg. Amikor bementem egyenesen a szekrényemhez siettem és kiszedtem a könyveimet.
Suli után mindkét fiúval találkozót szerveztem a közeli park fás részén.
Amikor odamentem akkor már ott vártak mind a ketten.
- Szia! - mondták egyszerre.
- Sziasztok! Gyertek velem!
Elvezettem őket a park fás részének a közepébe, ami szinte már olyan volt, mint egy erdő.
- Na kíváncsiak vagytok a döntésre?
- Hogyne lennénk! - mondta lelkesen Viktor.
- Azért ne éld bele magad! - csitította le Castiel.
- Üljetek le arra a padra! - mutattam a jó állapotban lévő padra.
Ők leültek én pedig eléjük álltam.
- Hát... A döntés eléggé nehéz volt! Egyetlen egy dolog miatt választottam valamelyikőtök helyett a másikat!... Vagy hát értitek...
- Mondd már! - "szurkolt" Castiel.
- Akit választottam az nem más, mint...
Egyszer csak sírva fakadtam és összerogytam a hóban. Mi lesz ha elmondom és megveri vagy bármi más rossz dolgot tesz vele? Vagy ha megutál? Nem akarom kimondani...
- Mi a baj? - guggolt le mellém Castiel, majd Viktor is.
Nem mondtam semmit.
- Na gyere legalább állj fel a hóból! - segített fel Viktor.
Felültettek a padra és Castiel a jobb oldalamra ült, Viktor pedig a balra. Mindketten megfogták a feléjük eső kezemet.
- Figyelj! Ha nem tudtál választani nyugodtan mondd el! - vigasztalt Castiel.
Sok idő után végre megszólaltam.
- Hát ez az, hogy tudtam választani csak félek, ha kimondom mit csinál vele a másikótok!
- Én nem csinálnék Castiellel semmit! - mondta Viktor.
- Te pedig tudod, hogy mit csinálnék! Várnálak tovább, de Viktorral nem tennék semmit!
- Hát jó... - töröltem le a könnyeimet.
Visszaálltam eléjük és ujjaimat "tördelve" kimondtam a bűvös mondatot...
- Akit válaszottam az nem más, mint... Viktor...
2014. október 19., vasárnap
7. rész - A bál és egyéb más gondok
~~~Másnap~~~
Ma gombóccal a torkomban mentem iskolába. Arra gondoltam, hogy elmehetnék az egyikkel a bálba, de akkor viszont a másik megsértődik… Főleg ha Castiel lesz az a másik…
Ma gombóccal a torkomban mentem iskolába. Arra gondoltam, hogy elmehetnék az egyikkel a bálba, de akkor viszont a másik megsértődik… Főleg ha Castiel lesz az a másik…
Az egész napot bujkálva töltöttem. Még a nagyok folyosójára
sem mentem át. Óvakodtam, hátha nem látnak meg és akkor nem jut eszükbe, hogy
velem menjenek.
Ebédelni sem volt kedvem. Egész nap a teremben voltam, talán
csak wcre mentem ki. Mindvégig Rosa boldogított.
- Hé! Nem bujkálhatsz örökké!
- Hé! Nem bujkálhatsz örökké!
- De… - mondtam, majd lebújtam a pad alá.
- Elég már! – kiabált rám mérgesen. – Ha engem kérdezel, válaszd Castielt párnak!
- De nem kérdeztelek! – mondtam, mint egy 5 éves kisgyerek.
- Jó, akkor viszont pár nélkül mész! De a ruhát muszáj lesz velem választanod!
- Jó, jó...
Így hát a délutánt Rosaval töltöttem a helyi plázában. Elhalmozott egy csomó hercegnős ruhával, míg végül megláttam a nekem valót.
- Nézd csak Rosa! – mutattam a szűk, fekete, szív alakú dekoltázsú, rövid, pántnélküli ruhára.
- Ez bál lesz nem parti!
- Tudod, hogy bulinak fogjuk fel az egészet! És most megyek felpróbálni! – mondtam, majd leemeltem a ruhát a vállfáról.
- Hát jó! Te tudod…
Miután felvettem a ruhát kimentem megmutatni Rosanak.
- Na, hogy tetszik?
- Banyek! Rajtad csodálatosan áll!
- Köszi! Akkor megvegyem?
- Yepp!
- Akkor siessünk! – mondtam, majd levettem a ruhát, visszaöltöztem és elmentem fizetni.
Eljött az este. Rosaval nálunk öltöztünk fel és sminkeltünk. Én felvettem a ruhát, kihúztam a szemem, kivasaltam a hajam és egy kis szürke szemhéjfestékkel kifestettem magam, majd felvettem egy fekete magassarkút. Rosanak fehér, rövid ruhája volt. Illett a hajához. Vett fel hozzá egy fehér magassarkút, gyöngy nyakláncot és karkötőt.
Elköszöntem keresztanyutól és elindultunk a várva várt bálba.
- Elég már! – kiabált rám mérgesen. – Ha engem kérdezel, válaszd Castielt párnak!
- De nem kérdeztelek! – mondtam, mint egy 5 éves kisgyerek.
- Jó, akkor viszont pár nélkül mész! De a ruhát muszáj lesz velem választanod!
- Jó, jó...
Így hát a délutánt Rosaval töltöttem a helyi plázában. Elhalmozott egy csomó hercegnős ruhával, míg végül megláttam a nekem valót.
- Nézd csak Rosa! – mutattam a szűk, fekete, szív alakú dekoltázsú, rövid, pántnélküli ruhára.
- Ez bál lesz nem parti!
- Tudod, hogy bulinak fogjuk fel az egészet! És most megyek felpróbálni! – mondtam, majd leemeltem a ruhát a vállfáról.
- Hát jó! Te tudod…
Miután felvettem a ruhát kimentem megmutatni Rosanak.
- Na, hogy tetszik?
- Banyek! Rajtad csodálatosan áll!
- Köszi! Akkor megvegyem?
- Yepp!
- Akkor siessünk! – mondtam, majd levettem a ruhát, visszaöltöztem és elmentem fizetni.
Eljött az este. Rosaval nálunk öltöztünk fel és sminkeltünk. Én felvettem a ruhát, kihúztam a szemem, kivasaltam a hajam és egy kis szürke szemhéjfestékkel kifestettem magam, majd felvettem egy fekete magassarkút. Rosanak fehér, rövid ruhája volt. Illett a hajához. Vett fel hozzá egy fehér magassarkút, gyöngy nyakláncot és karkötőt.
Elköszöntem keresztanyutól és elindultunk a várva várt bálba.
Ahogy gondoltam! Minden a buliból állt ki! Már kétutcányira
is hallottuk a zenét. Rosa csatlakozott Leighez én pedig egyedül bolyongtam a
táncparketten.
Nem sokkal később megláttam Castielt, majd Viktort. Nagyon
unatkoztam már, ezért a becsempészett dugi piákból ittam egy keveset.
Amikor már tényleg úgy éreztem, hogy elég lesz ennyi, akkor
visszamentem a táncparkettre, de Castiel megtalált.
- Hát te? Egyedül jöttél?
- Azt mondtad, veled jövök! – mondtam kislányosan.
- Te pedig nem mondtál rá semmit! – nevetett ki.
Majd odajött Viktor is…
- Szia Yuko! Felkérhetlek egy táncra? – kérdezte lelkesen.
- Ő velem táncol! – kezdte lekoptatni Castiel kicsit durván.
- Hát te? Egyedül jöttél?
- Azt mondtad, veled jövök! – mondtam kislányosan.
- Te pedig nem mondtál rá semmit! – nevetett ki.
Majd odajött Viktor is…
- Szia Yuko! Felkérhetlek egy táncra? – kérdezte lelkesen.
- Ő velem táncol! – kezdte lekoptatni Castiel kicsit durván.
- Nem sajátíthatod ki és nem is vigyázhatsz rá örökké! Ha
nem veled akar járni, értsd meg és lépj tovább!
~~~Castiel szemszöge~~~
Csak ez nem ilyen egyszerű! Ha érezné, hogy mit érzek ha Yuko a közelemben van megértene!...
Egyre idegesebb lettem a beszólásaitól ezért ököllel megütöttem.
- Te normális vagy? – kérdezte Yuko. – Hogy lehetsz ennyire hülye?
Mivel Yuko szólt rám ezért inkább nem folytattam. Inkább kimentem az udvarra egy kicsit friss levegőt szívni.
~~~Castiel szemszöge~~~
Csak ez nem ilyen egyszerű! Ha érezné, hogy mit érzek ha Yuko a közelemben van megértene!...
Egyre idegesebb lettem a beszólásaitól ezért ököllel megütöttem.
- Te normális vagy? – kérdezte Yuko. – Hogy lehetsz ennyire hülye?
Mivel Yuko szólt rám ezért inkább nem folytattam. Inkább kimentem az udvarra egy kicsit friss levegőt szívni.
Nem sokkal később Yuko is kijött utánam.
- Te normális vagy?! Akár kórházba is kerülhetett volna! Egyetlen egy kérdés miatt! Mi a bajod vele?
- Te ezt nem értheted… Ez amolyan „fiús” dolog…
- Hogy, hogy nem érthetem? 1 hónapja olyanok vagytok, mint az oroszlánok! És erről csak én tehetek…
- Honnan szedted ezt a butaságot? Ez nem miattad van! Ez miattam és Viktor miatt van! – kiabáltam.
- Te normális vagy?! Akár kórházba is kerülhetett volna! Egyetlen egy kérdés miatt! Mi a bajod vele?
- Te ezt nem értheted… Ez amolyan „fiús” dolog…
- Hogy, hogy nem érthetem? 1 hónapja olyanok vagytok, mint az oroszlánok! És erről csak én tehetek…
- Honnan szedted ezt a butaságot? Ez nem miattad van! Ez miattam és Viktor miatt van! – kiabáltam.
~~~Yuko szemszöge~~~
Castiel elkezdett kiabálni. Nagyon megijedtem.
- Miért akarsz mindent magadra vállalni?
- Mert miattam veszekedtek, azért! – kiabáltam rá.
Nagy lett a csend, de egyszer csak Castiel megszólalt.
- Te tudod, hogy…?
- Mindent tudok… - mondtam lehajtott fejjel. – Nekem most mennem kell!
Amilyen gyorsan csak tudtam hazafutottam. Egy ideig Castiel követett, de végül abbahagyta. Legalábbis én utána már nem láttam.
Nindzsa gyorsasággal felszaladtam a szobámba, szerencsére egyedül voltam itthon. Éjfél van. Keresztanyu pedig benn maradt éjszakára az irodában.
Az ágyam hátamögé leültem és elkezdtem sírni. Miért pont velem történik ez? Miért nekem kell választanom közülük? Ahhj...
Miután befejeztem a sírást elmentem fürödni, mert a sírással együtt, az energiám is kimúlt.
Fél óra után kopogtattak. Gyorsan megtörölköztem, magamra tekertem a törölközőt és úgy mentem ajtót nyitni, abban a reményben, hogy csak keresztanyu az, aki itthon felejtette reggel a kulcsát. De nem ő volt az...
- Szia! - köszönt Castiel. - Miért csak törölköző van rajtad?
- Én is örülök, hogy látlak! - mondtam gúnyosan. - Esetleg a kádból szálltam ki, hogy neked ajtót nyissak!
Nem szólt semmit. Meglepődötten állt velem szemben.
- Jó, bocs csak tényleg kivagyok... - mondtam fejemet fogva, majd leültem és Castiel is leült mellém.
- Tudni akarod, hogy miért csak később jöttem utánad?
- Úgyis elmondod, szóval igen! - hagytam rá.
- Idehívtam Viktort is...
- Minek? Hogy kettőtök előtt legyen rajtam CSAK törölköző? Ahhj... Megyek felöltözni!
Felmentem a szobámba és felvettem egy pólót meg egy rövidnadrágot. Mire ismét leértem már Viktor is ott ült Castiel mellett.
- Lemaradtál a jó látványról... - mondta neki nevetve Castiel.
- Elég legyen! - ültem le közéjük. - Na miért jöttetek szerény hajlékomba?
- Mondd te... - mondta Viktor Castielnek.
- Hát jó... Arra jutottunk Viktorral, hogy választanod kéne!
- Hogy válasszak? Viktor nem nagyon jön be, te pedig már egyszer eljátszottad a bizalmamat! - mondtam gúnyos vigyorral.
- Szerintem az is segít neki, ha én most elmegyek és megbeszélitek a régmúlti dolgokat! Sziasztok!
- Szia! - mondtuk neki egyszerre.
Castiel és én felmentünk a szobámba, leültünk az ágyamra és elkezdtük a beszélgetést.
- Mit akarsz ezen megbeszélni? - kérdeztem tőle.
- Én nem akartam neked semmi rosszat!
- Persze, hogy nem! Kend a húgomra! Csak nyugodtan! Még jó, hogy most a barátnőjénél alszik, különben be sem engedtelek volna!
- Nem akarom a húgodra kenni! Ugyan olyan hibás ő is, mint én, de mégse haragszol rá! Hogy van ez?
- Úgy, hogy ő a húgom! - kiabáltam rá mérgesen.
- Bocsi, csak egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy még mindig haragszol rám!
- Nem haragszom! - mondtam, de látszott rajtam, hogy hazudok.
- De! Mióta "kibékültünk" mégjobban látszik rajtad, mint eddig! De maradjunk a tárgynál! - kiabálta.
- Jó...
- Figyelj, én nagyon sajnálom ami történt! Sem Asaminak, sem neked nem akartam fájdalmat okozni!
- Mégis megtetted... - morogtam csendben, majd köhögtem egyet.
- Figyelj! - kezdte a mondatát miközben felemelte az állam. - Mivel tehetném jóvá?
- Ha veled is megtörténik?! De most komolyan! Szerinted ezt jóvá lehet tenni?!
- Nagyon nehezen, de igen jóvá lehet!
- Nagy tévedésben vagy! - nevettem ki gúnyosan. - Szerintem most jobb lenne ha elmennél!
- De...!
- Kérlek! - mondtam miközben a sírást fojtogattam vissza.
- Rendben, de ha legjobb fiúbarátként szükséged lenne rám csak szólj! - mondta én pedig csak rábólintottam.
Majd megszakadt rajta a szívem. Úgy érzem még most is szeretem... Még ezek után is...
Gyorsan leszaladtam utána. Még csak a konyhában volt.
- Hé! - kiabáltam utána.
- Mi az? - fordult vissza.
- Tudnod kell, hogy szeretlek és, hogy ne add fel!
- Akkor miért...?
- Már nem tudnék benned megbízni... Sajnálom... - mondtam neki szomorúan, majd nyomtam egy puszit az arcára.
Attól még, hogy szeretem nem lesz minden a régi... Asami sem bocsátaná meg, ha újra vele járnék, és én sem magamnak...
Visszamentem a szobába, felfeküdtem az ágyra és már úgy sírtam. Fél kettő után elnyomott a sírás és elaludtam.
Remélem, hogy tetszett!:)
2014. október 16., csütörtök
6. rész - Két tűz között avagy Castiel vs. Viktor
~~~Hétfő~~~
- Gyere le! - kiabálta idegesen keresztanyu.
- Nem megyek! Mindenki utál! - válaszoltam sírva.
- Ahhj! Ne foglalkozz a többiekkel!
- ...
- Nem kapsz nutellát egy hónapig ha nem jössz le! - mondta gonosz vigyorral.
- Máris megyek! - rohantam be a szobámba.
Gyorsan felkaptam egy pólót, egy pulcsit, egy nadrágot és hozzájuk a csizmámat meg a kabátomat.
Az egész gimiig vezető úton sírtam. Mindenki utálni fog...
Amikor a suli elé értem elgondolkoztam: Bemenjek? Végül arra esett a választásom, hogy inkább bemegyek, mert ha nem, keresztanyu leszedi a fejemet!
Ahogy beléptem mindenki engem nézett. Ha ez nem lenne elég akkor elmondom, hogy úgy néztek, mintha meg akarnának ölni!
Lefagytam.
Egyszer csak Castiel ment el mellettem. Rám nézett, majd utálatos tekintettel ment tovább.
Gyorsan odasiettem a szekrényemhez és kivettem néhány dolgot.
Miután kivettem amit szerettem volna becsaptam a szekrény ajtómat és siettem a terembe... vagyis próbáltam...
- Szemétláda!
- Aljas!
- Éld át azt amit most Castiel!
- Dögölj meg!
- Egy senki lettél!
- Lúzer!
Ezekkel a szavakkal illettek meg, míg végül a lánymosdó egyik kabinjában leltem menedéket. Bezártam, hogy még csak a lányok se tudjanak bejönni. Felültem a wc tetejére, összekuporodtam és sírtam. Beszélenem kell Castiellel! Most már muszáj lesz...
Nagy nehezen a második óra végén, kijöttem a wcből és egyenesen Castielék terméhez siettem, majd megvártam amíg kijön.
- Castiel!
Szétnézett.
- Jah, csak te vagy az?! - kérdezte mérgesen.
- Beszélhetnénk?
- Nem akarok veled beszélgetni...
- Oh! Ugyan Castiel! Engedd meg, hogy elmondja amit akar! - védett meg Viktor.
- Hát jó... De ne itt!
Bementünk a wc előterébe és ott beszéltük meg a dolgot.
- Na mondd! Mit akarsz még?!
- Figyelj, Castiel! Én sajnálom! N-Nem akartam fájdalmat okozni... Az alkohol hatása alatt voltam!
- Az a baj, hogy ez nem ment fel semmi alól! - kiabálta, majd belevert ököllel a falba. - És még tudod mi a gond?
- Nem...
- Az, hogy még ígyis szeretlek! - kiabálta, majd megcsókolt.
Beleremegtem, de hagytam hadd csinálja hátha ettől jobb lesz neki...
Miután abbahagyta meglepődve nézett rám.
- Te most... Megengedted, hogy...
- Tudom. - vágtam rá talpraesetten.
- Akkor te is...?
- Nem. - vágtam rá úgy, mint a múltkor.
- De látod?! Most akkor minek kell hitegetni?!
- Nem hitegettelek... - ráztam meg a vállam, majd kiementem a wcből.
Castiel jött utánam és megállt az aulában.
- Figyelem emberek! - kezdett el kiabálni, így hát mindenki ráfigyelt. - Aki ettől a perctől fogva meg meri egy rossz szóval is illetni Yukot az nagy bajban lesz! Remélem érthető voltam!
Miután befejezte mindenki visszaállt a fél perce lévő hangulatra. Castiel odalépett hozzám.
- Mivel érdemeltem ezt ki? - mosolyogtam rá, magam sem tudom, hogy miért.
- Hogy te vagy az életem azzal! De most a változatosság kedvéért nem tudnál annyit mondani, hogy köszönöm?
- Jah, köszi. Akkor nincs harag?
- Nincs. De mázlid van! Ha nem lennél ennyire fontos nekem akkor még most is a wcben bújkálnál!
- Gondolom! - nevettem el magam.
- De akkor már te sem leszel utálatos?
- Megpróbálok nem az lenni! Na cső!
- Szia!
~~~1 hónappal később~~~
Minden a régi. Most már nem utál senki és minden napom jól telik, kivéve amikor rossz jegyet kapok, mert akkor keresztanyu leszid és büntit kapok. Most már nem csak Castiel hajt rám, hanem Viktor is... hirtelen milyen népszerű lettem!
Ma is egy új napra ébredtünk. Amikor a gimihez érkeztem Castielt és Viktort láttam veszekedni, majd amikor megláttak abbahagyták. Álltak egymás előtt.
- Sziasztok fiúk! - mentem oda hozzájuk.
- Szia! - mondták egyszerre.
- Mit csináltok?
- Csak beszélgettünk! - mondta Viktor.
- Hát... Nem úgy tűnt! - mondtam, majd haladtam tovább.
Amikor bementem a gimibe láttam, hogy Peggy lapokat osztogat.
- Szia Peggy!
- Oh, szia Yuko! Kérsz egyet? - nyomott a kezembe egy lapot.
- Ez mi?
- Az igazgatónő bízott meg, hogy osszam ki! Bál lesz!
Először örültem neki, majd lelombozódtam. Mivan ha párokban kell menni?... Akkor itt verekedés lesz...
- Peggy!
- Hmm...?
- Párokban kell lennünk?
- Igen.
Hát ez kész! Nekem annyi...
Amikor végre az utolsó óra előtti szünet volt, kimentem az udvarra kicsit levegőzni. Azonnal megtalált ez a két jómadár. Először Viktor.
- Szia Yuko! Képzeld bál lesz!
- Szia Viktor! Az jó! - mondtam tudatlan fejet vágva, mintha nem is tudnám.
- Készülj fel, mert lehet, hogy velem fogsz jönni!
Erre inkább nem mondtam semmit.
Utána pedig jött Castiel...
- Szia Yuko! Velem jössz a bálba! - mondta, majd felült mellém a padra.
- Jól eldöntötted... - nevettem el magam.
- Úgyis velem jönnél! Nem kért még meg senki... ugye?
Most két lehetőségem van! Elmondom neki, hogy megkért Viktor és verekedés lesz, vagy azt mondom, hogy nem kért meg senki...
- Nem, dehogy! - mondtam a kezemmel legyintve.
- Akkor velem jössz! Ja, és amúgy holnap lesz szóval már ma elkezdhetsz készülődni! Csinos legyél!... Mondjuk tudom, hogy az leszel! - kacsintott rám.
Most aztán két tűz között vagyok!:/
- Gyere le! - kiabálta idegesen keresztanyu.
- Nem megyek! Mindenki utál! - válaszoltam sírva.
- Ahhj! Ne foglalkozz a többiekkel!
- ...
- Nem kapsz nutellát egy hónapig ha nem jössz le! - mondta gonosz vigyorral.
- Máris megyek! - rohantam be a szobámba.
Gyorsan felkaptam egy pólót, egy pulcsit, egy nadrágot és hozzájuk a csizmámat meg a kabátomat.
Az egész gimiig vezető úton sírtam. Mindenki utálni fog...
Amikor a suli elé értem elgondolkoztam: Bemenjek? Végül arra esett a választásom, hogy inkább bemegyek, mert ha nem, keresztanyu leszedi a fejemet!
Ahogy beléptem mindenki engem nézett. Ha ez nem lenne elég akkor elmondom, hogy úgy néztek, mintha meg akarnának ölni!
Lefagytam.
Egyszer csak Castiel ment el mellettem. Rám nézett, majd utálatos tekintettel ment tovább.
Gyorsan odasiettem a szekrényemhez és kivettem néhány dolgot.
Miután kivettem amit szerettem volna becsaptam a szekrény ajtómat és siettem a terembe... vagyis próbáltam...
- Szemétláda!
- Aljas!
- Éld át azt amit most Castiel!
- Dögölj meg!
- Egy senki lettél!
- Lúzer!
Ezekkel a szavakkal illettek meg, míg végül a lánymosdó egyik kabinjában leltem menedéket. Bezártam, hogy még csak a lányok se tudjanak bejönni. Felültem a wc tetejére, összekuporodtam és sírtam. Beszélenem kell Castiellel! Most már muszáj lesz...
Nagy nehezen a második óra végén, kijöttem a wcből és egyenesen Castielék terméhez siettem, majd megvártam amíg kijön.
- Castiel!
Szétnézett.
- Jah, csak te vagy az?! - kérdezte mérgesen.
- Beszélhetnénk?
- Nem akarok veled beszélgetni...
- Oh! Ugyan Castiel! Engedd meg, hogy elmondja amit akar! - védett meg Viktor.
- Hát jó... De ne itt!
Bementünk a wc előterébe és ott beszéltük meg a dolgot.
- Na mondd! Mit akarsz még?!
- Figyelj, Castiel! Én sajnálom! N-Nem akartam fájdalmat okozni... Az alkohol hatása alatt voltam!
- Az a baj, hogy ez nem ment fel semmi alól! - kiabálta, majd belevert ököllel a falba. - És még tudod mi a gond?
- Nem...
- Az, hogy még ígyis szeretlek! - kiabálta, majd megcsókolt.
Beleremegtem, de hagytam hadd csinálja hátha ettől jobb lesz neki...
Miután abbahagyta meglepődve nézett rám.
- Te most... Megengedted, hogy...
- Tudom. - vágtam rá talpraesetten.
- Akkor te is...?
- Nem. - vágtam rá úgy, mint a múltkor.
- De látod?! Most akkor minek kell hitegetni?!
- Nem hitegettelek... - ráztam meg a vállam, majd kiementem a wcből.
Castiel jött utánam és megállt az aulában.
- Figyelem emberek! - kezdett el kiabálni, így hát mindenki ráfigyelt. - Aki ettől a perctől fogva meg meri egy rossz szóval is illetni Yukot az nagy bajban lesz! Remélem érthető voltam!
Miután befejezte mindenki visszaállt a fél perce lévő hangulatra. Castiel odalépett hozzám.
- Mivel érdemeltem ezt ki? - mosolyogtam rá, magam sem tudom, hogy miért.
- Hogy te vagy az életem azzal! De most a változatosság kedvéért nem tudnál annyit mondani, hogy köszönöm?
- Jah, köszi. Akkor nincs harag?
- Nincs. De mázlid van! Ha nem lennél ennyire fontos nekem akkor még most is a wcben bújkálnál!
- Gondolom! - nevettem el magam.
- De akkor már te sem leszel utálatos?
- Megpróbálok nem az lenni! Na cső!
- Szia!
~~~1 hónappal később~~~
Minden a régi. Most már nem utál senki és minden napom jól telik, kivéve amikor rossz jegyet kapok, mert akkor keresztanyu leszid és büntit kapok. Most már nem csak Castiel hajt rám, hanem Viktor is... hirtelen milyen népszerű lettem!
Ma is egy új napra ébredtünk. Amikor a gimihez érkeztem Castielt és Viktort láttam veszekedni, majd amikor megláttak abbahagyták. Álltak egymás előtt.
- Sziasztok fiúk! - mentem oda hozzájuk.
- Szia! - mondták egyszerre.
- Mit csináltok?
- Csak beszélgettünk! - mondta Viktor.
- Hát... Nem úgy tűnt! - mondtam, majd haladtam tovább.
Amikor bementem a gimibe láttam, hogy Peggy lapokat osztogat.
- Szia Peggy!
- Oh, szia Yuko! Kérsz egyet? - nyomott a kezembe egy lapot.
- Ez mi?
- Az igazgatónő bízott meg, hogy osszam ki! Bál lesz!
Először örültem neki, majd lelombozódtam. Mivan ha párokban kell menni?... Akkor itt verekedés lesz...
- Peggy!
- Hmm...?
- Párokban kell lennünk?
- Igen.
Hát ez kész! Nekem annyi...
Amikor végre az utolsó óra előtti szünet volt, kimentem az udvarra kicsit levegőzni. Azonnal megtalált ez a két jómadár. Először Viktor.
- Szia Yuko! Képzeld bál lesz!
- Szia Viktor! Az jó! - mondtam tudatlan fejet vágva, mintha nem is tudnám.
- Készülj fel, mert lehet, hogy velem fogsz jönni!
Erre inkább nem mondtam semmit.
Utána pedig jött Castiel...
- Szia Yuko! Velem jössz a bálba! - mondta, majd felült mellém a padra.
- Jól eldöntötted... - nevettem el magam.
- Úgyis velem jönnél! Nem kért még meg senki... ugye?
Most két lehetőségem van! Elmondom neki, hogy megkért Viktor és verekedés lesz, vagy azt mondom, hogy nem kért meg senki...
- Nem, dehogy! - mondtam a kezemmel legyintve.
- Akkor velem jössz! Ja, és amúgy holnap lesz szóval már ma elkezdhetsz készülődni! Csinos legyél!... Mondjuk tudom, hogy az leszel! - kacsintott rám.
Most aztán két tűz között vagyok!:/
2014. október 13., hétfő
5. rész - "Igazmondó juhász"
Reggel van. Az óriási ablakomon keresztül az ágyamra sütött a napfény. Eljött a november, amikor még a nap sugara sem melegít.
Nagy morcosan kikászálódtam az ágyból és a szekrény elé léptem.
- Ma mit vegyek fel? - kérdeztem magamtól.
Kinyitottam a szekrényajtót és egy rakás ruha zúdult rám.
- Ahhj...!
Ledobáltam magamról az összes göncömet és idegességemben "visszapakoltam" őket.
- Mi a baj? - jött be keresztanyu ninja módban.
- Semmi, semmi csak fáradt vagyok...
- Mi ez a rumli?
- Befejeznéd?! - kérdeztem a fejemet fogva.
- Be... Na kapd össze magad és irány a gimnázium! Van rá 10 perced!
- Hát kösz...
Gyorsan előkaptam a bedobált ruháimból az elsőket és szerencsére még illettek is egymáshoz. Felvettem hozzájuk a fekete bőrdzsekimet és a bokacsizmámat, majd sprinteltem a gimiig.
Az első akibe belebotlottam Lucy volt, aki jófej, de nem igazán szoktunk beszélgetni.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepődötten. - Úgy nézel ki, mint aki a vadonból jött! Se smink, se semmi!
- Ne is mondd! Inkább menjünk be!
Odamentünk a szekrényemhez úgy, hogy senki se lásson meg, majd a vésztartalékomból ki sminkeltem magam.
- Így már igazi Yuko kinézetű vagy! - mondta Lucy.
- Köszi!
Lucy eltűnt, én pedig elmentem a mosdóba.
A mosdó előterében maradtam, megmostam a kezem, majd egy ismerős alak lépett be az ajtón.
- Szia Yuko! - hallottam Castiel hangját.
- Már csak te hiányoztál! De úgy őszintén! - mondtam neki eléggé flegmán.
- Ne örülj nekem ennyire!
- Úgy nézek ki, mint aki örül?
- Látom elkezdted!
- Mégis mit? - néztem rá semmit tudóan.
- A felém irányuló utálkozást! Ezzel próbálod álcázni, hogy még mindig szeretsz! - jelentette ki szemrebbenés nélkül.
- Te tényleg bolond vagy! - mondtam, majd kimentem mellette az ajtón.
Ahogy csak tudtam siettem a termünkbe. Leültem a padomhoz, majd Rosalia odajött hozzám.
- Na mit vettél Castielnek a szülinapjára?
- Az ma van? Teljesen kiment a fejemből! Tudod, nem szoktam álszent, féreg, szemét embereknek megjegyezni a szülinapjukat! - mondtam hülye vigyorral az arcomon.
- Ahhj...! Ne légy már ilyen! Bulit szervezünk neki Leigh-el. Segítesz?
- Hát nem kösz...
- Naaa! Biztos szeretné ha ott lennél! - mondta kiskutya szemekkel.
- Hát jó... De csak miattad!
- Szuper vagy! Ma délután 17 órakor várlak a parkban! - mondta, majd megölelt és csillámpóni ugrásokkal kiugrált a teremből.
Eljött az öt óra. Rosaliával találkoztunk a parkban, majd a házukat elkezdtük díszíteni estére. Kitettük a piákat, lufikat fújtunk és felcicomáztunk mindent. Ahhoz képest, hogy az exemnek csináljuk a bulit, egész jól beleélem magam!
- Végre kész! - jelentette ki Rosa, úgy 2 óra múlva.
Elkezdtek jönni a vendégek. Szinte csak a giminkből való diákokat hívta meg Rosa.
Beindítottuk a zenét. Már csak a szülinapost vártuk, aki kicsit késve érkezett.
Amikor Castiel belépett az ajtón, végignézett a tömegen. Megakadt rajam a szeme. Meglepődött.
Elindult felém, de a sok "Boldog Szülinapot" kívánó ember hátráltatta. Mikor végre sikerült átküzdenie magát a tömegen odaállt mellém.
- Hát te? - kérdezte meglepődött hangon.
- Nem is örülsz?
- De, csak nem hittem, hogy itt leszel!
- Hát itt vagyok! - mondtam miközben belekortyoltam a Whiskymbe. - Boldog szülinapot! Igaz, hogy megutáltalak, de akkor is!
- Köszi!
- Sajnálom, de nem tudtam ajándékot venni! - mondtam, de a szememben látszott, hogy: "Nem is akartam eljönni akkor minek vettem volna ajándékot? Nem elég ha jópofizok egy sort?"
- Nekem az is elég, hogy itt vagy és nem hagytál cserben! - mondta miközben ő is elvett egy Whiskys poharat. - Igyunk arra, hogy itt vagy!
- Oké! - mondtam, majd koccintottunk.
Amikor már éjfél volt, eléggé beiszogattam és minden őszinte szó kijött a számon...sajnos...
Mindenkit lehordtam, majd ezek után jött még a fekete leves! Felléptem egy asztalra és mindenkit elcsitítottam.
- Figyelem! - kiabáltam ki, miközben annyira dülöngéltem, hogy majdnem leestem az asztalról. - Igyunk erre az álszent szemétládára! Végre egy évvel idősebb lett és hamarabb eltűnik az életünkből! Hurrá!
Mindenki úgy nézett rám, mint aki szellemet látott. Castiel odalépett hozzám és leohordott fűnek-fának, majd kitessékelt.
Az estét egy Jack Daniel's társaságában töltöttem a parkban, egy padon. Egész éjjel nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy: Hogy lehetek ilyen szemét? A részegség egy átok számomra!
Ez most kicsit nagyon rövid rész volt (xd)! Sajnos már 19:48kor nem nagyon forog az agyam, de azért remélem tetszett ígyis!;)
Nagy morcosan kikászálódtam az ágyból és a szekrény elé léptem.
- Ma mit vegyek fel? - kérdeztem magamtól.
Kinyitottam a szekrényajtót és egy rakás ruha zúdult rám.
- Ahhj...!
Ledobáltam magamról az összes göncömet és idegességemben "visszapakoltam" őket.
- Mi a baj? - jött be keresztanyu ninja módban.
- Semmi, semmi csak fáradt vagyok...
- Mi ez a rumli?
- Befejeznéd?! - kérdeztem a fejemet fogva.
- Be... Na kapd össze magad és irány a gimnázium! Van rá 10 perced!
- Hát kösz...
Gyorsan előkaptam a bedobált ruháimból az elsőket és szerencsére még illettek is egymáshoz. Felvettem hozzájuk a fekete bőrdzsekimet és a bokacsizmámat, majd sprinteltem a gimiig.
Az első akibe belebotlottam Lucy volt, aki jófej, de nem igazán szoktunk beszélgetni.
- Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepődötten. - Úgy nézel ki, mint aki a vadonból jött! Se smink, se semmi!
- Ne is mondd! Inkább menjünk be!
Odamentünk a szekrényemhez úgy, hogy senki se lásson meg, majd a vésztartalékomból ki sminkeltem magam.
- Így már igazi Yuko kinézetű vagy! - mondta Lucy.
- Köszi!
Lucy eltűnt, én pedig elmentem a mosdóba.
A mosdó előterében maradtam, megmostam a kezem, majd egy ismerős alak lépett be az ajtón.
- Szia Yuko! - hallottam Castiel hangját.
- Már csak te hiányoztál! De úgy őszintén! - mondtam neki eléggé flegmán.
- Ne örülj nekem ennyire!
- Úgy nézek ki, mint aki örül?
- Látom elkezdted!
- Mégis mit? - néztem rá semmit tudóan.
- A felém irányuló utálkozást! Ezzel próbálod álcázni, hogy még mindig szeretsz! - jelentette ki szemrebbenés nélkül.
- Te tényleg bolond vagy! - mondtam, majd kimentem mellette az ajtón.
Ahogy csak tudtam siettem a termünkbe. Leültem a padomhoz, majd Rosalia odajött hozzám.
- Na mit vettél Castielnek a szülinapjára?
- Az ma van? Teljesen kiment a fejemből! Tudod, nem szoktam álszent, féreg, szemét embereknek megjegyezni a szülinapjukat! - mondtam hülye vigyorral az arcomon.
- Ahhj...! Ne légy már ilyen! Bulit szervezünk neki Leigh-el. Segítesz?
- Hát nem kösz...
- Naaa! Biztos szeretné ha ott lennél! - mondta kiskutya szemekkel.
- Hát jó... De csak miattad!
- Szuper vagy! Ma délután 17 órakor várlak a parkban! - mondta, majd megölelt és csillámpóni ugrásokkal kiugrált a teremből.
Eljött az öt óra. Rosaliával találkoztunk a parkban, majd a házukat elkezdtük díszíteni estére. Kitettük a piákat, lufikat fújtunk és felcicomáztunk mindent. Ahhoz képest, hogy az exemnek csináljuk a bulit, egész jól beleélem magam!
- Végre kész! - jelentette ki Rosa, úgy 2 óra múlva.
Elkezdtek jönni a vendégek. Szinte csak a giminkből való diákokat hívta meg Rosa.
Beindítottuk a zenét. Már csak a szülinapost vártuk, aki kicsit késve érkezett.
Amikor Castiel belépett az ajtón, végignézett a tömegen. Megakadt rajam a szeme. Meglepődött.
Elindult felém, de a sok "Boldog Szülinapot" kívánó ember hátráltatta. Mikor végre sikerült átküzdenie magát a tömegen odaállt mellém.
- Hát te? - kérdezte meglepődött hangon.
- Nem is örülsz?
- De, csak nem hittem, hogy itt leszel!
- Hát itt vagyok! - mondtam miközben belekortyoltam a Whiskymbe. - Boldog szülinapot! Igaz, hogy megutáltalak, de akkor is!
- Köszi!
- Sajnálom, de nem tudtam ajándékot venni! - mondtam, de a szememben látszott, hogy: "Nem is akartam eljönni akkor minek vettem volna ajándékot? Nem elég ha jópofizok egy sort?"
- Nekem az is elég, hogy itt vagy és nem hagytál cserben! - mondta miközben ő is elvett egy Whiskys poharat. - Igyunk arra, hogy itt vagy!
- Oké! - mondtam, majd koccintottunk.
Amikor már éjfél volt, eléggé beiszogattam és minden őszinte szó kijött a számon...sajnos...
Mindenkit lehordtam, majd ezek után jött még a fekete leves! Felléptem egy asztalra és mindenkit elcsitítottam.
- Figyelem! - kiabáltam ki, miközben annyira dülöngéltem, hogy majdnem leestem az asztalról. - Igyunk erre az álszent szemétládára! Végre egy évvel idősebb lett és hamarabb eltűnik az életünkből! Hurrá!
Mindenki úgy nézett rám, mint aki szellemet látott. Castiel odalépett hozzám és leohordott fűnek-fának, majd kitessékelt.
Az estét egy Jack Daniel's társaságában töltöttem a parkban, egy padon. Egész éjjel nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy: Hogy lehetek ilyen szemét? A részegség egy átok számomra!
Ez most kicsit nagyon rövid rész volt (xd)! Sajnos már 19:48kor nem nagyon forog az agyam, de azért remélem tetszett ígyis!;)
2014. szeptember 27., szombat
4. rész - Testvéri szeretet & Szakítás & Kórház
A csók után kicsit meglepődtem. Castielnek végig tetszettem?...
-Sz-Szeretlek... - mondtam félénken.- Én is téged!
~~~1 hónappal később~~~
1 hónapig nem voltam suliban, mert Castiellel elutaztunk egy kicsit. Az erdős sztori óta együtt vagyunk. Ma megyünk először együtt "úgy" a suliba.
Szokás szerint rám kell várni a legtöbb ideig! Sok idő után sikerült kiválasztanom a mai ruhámat: kék converse cipő, farmer nadrág és egy 'Shut up.' feliratú póló. Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé a lépcsőn. Megöleltem Castielt, majd adtam enni Manónak. Szerencsésen a hugommal is össze kellett futnunk.
- Hát ti? Csak nem együtt vagytok?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.
- Ohh semmi, semmi csak gondoltam érdeklődök a nővérem után, de úgy látom nem kell! - mondta, majd felszaladt az emeletre.
- Talán kicsit durva vagy vele... - oktatott ki a drága Castiel.
- Te ne magyarázd meg, hogy hogy bánjak a hugommal! Megkeseríti az életemet! Felfogod, hogy mit beszélek? - mondtam fújtatva, majd elindultam az ajtó felé.
~~~Asami szemszöge~~~
Ahogy csak tudtam, olyan gyorsasággal, felszaladtam a szobámba, nekidőltem a falnak és elkezdtem sírni. Hogy lehet velem ilyen? Lehet, hogy néha makacs vagyok, de nem kéne utálnia!
A sírásomat Castiel szakította félbe.
~~~Castiel szemszöge~~~
- Te meg mit keresel itt? Azt hittem már elmentél Yukoval! - mondta Asami mérgesen, miközben a könnyeit törölgette.
- Figyelj! Tudom, hogy rosszul esik neked, amiket mondd, de megpróbálhatnál kedveskedni neki és talán megbékél! - mondtam neki reménykedve, hogy jó felé vezérlem.
Sírig csend lett. Megpillantottam egy képet Asami íróasztalán.
- Ez itt te és Yuko?
- Igen. Anno még normális volt... - mondta szipogva. - Egyébként... Már menned kéne suliba!
- Igazad van! Megyek is! - mondtam.
- Hé!
- Igen?
- Köszi, hogy visszajöttél megvigasztalni!
- Nincs mit! - mondtam mosolyogva, majd elindultam a suliba.
~~~Yuko szemszöge~~~
Már majdnem 8 óra és Castiel még sehol. Talán megbántottam azzal amit mondtam?...
Elindultam a terem felé és Castiel pont akkor jött be a bejárati ajtón. Odasiettem hozzá.
- Bocsánat... A reggeli dolog miatt... Én...
- Nem kell bocsánatot kérned! Csak ideges voltál és kész!
- Köszi! - mondtam, majd megöleltem. - Látod?! Az első napunkat is elszúrom!
- Dehogyis szúrod el! - mondta, majd adott egy homlok puszit. - Na menj órára!
- Okés. Puszi! - kiabáltam neki.
Amikor beértem a terembe ott volt az igazgatónő.
- Yuko kisasszony! Örülök, hogy végre befáradt!
- Elnézést...
- El van nézve! Most pedig! Azért jöttem be, mert fontos közölni valóm van! A Stewart Álalános iskola, 8. osztályos, jövendőbeli diákjaink ma jönnek látógatóba! Arra szeretnélek titeket kérni, hogy legyetek velük kedvesek és segítőkészek!
Remek. Akkor Asamiék is jönnek...
- Óhh és Yuko! A hugodat körbevezethetnéd!
- Rendben. - mondtam kedvetlenül.
Hamar eltelt az első óra. Kimentem a bejárat elé, hogy ott várjam Asamit. Kicsivel később meg is érkezett.
- Szia Yuko! - ugrott a nyakamba. - Ugye te vezetsz körbe?
- Igen, én. - mondtam sóhajtva.
- Most meg mi a bajod? Legalább több időt tölthetünk eggyütt!
- Mi történt veled? Kicseréltek az ufók? - kérdeztem meglepődötten.
- Dehogyis! Csak szeretnék veled jobban kijönni!
- Na ez jó ötlet! Csak ne légy ennyire... hogy is mondjam... hát... olyan izé...
- Te mindig mindent megtudsz magyarázni! - nevette el magát Asami. - "Nyálas" ne legyek?
- Pontosan! - kacsintottam rá.
Asami belém karolt és úgy vezettem végig a gimiben. Nem is annyira idegesítő, mint gondoltam! Bár egyszer-kétszer leragadt a nagyok folyosóján azzal az okkal, hogy "helyes fiúk!!! helyes fiúk!!!" de nagy nehezen elhúztam onnan.
Majdnem az egész suli napot együtt töltöttük. A szórakozásunkat az szakította meg, hogy leállt a "nagyfiúkkal" beszélgetni, nekem pedig nem volt kedvem, ezért becsatlakoztam inkább a tan órákba.
~~~Asami szemszöge~~~
A nagyobbak folyosóján kötöttem ki. Megpillantottam Casitelt, aki épp egy fekete hajú sráccal beszélgetett. Odamentem hozzájuk.
- Sziasztok! - mondtam.
- Szia Asami! Hát te?
- Jöttem megnézni a gimit!
- Én megyek is! - mondta a fekete hajú srác, majd elment.
- Fura alak... - mondta Castiel.
- Az! - értettem vele egyet.
Egymásra néztünk, majd elkezdtünk egymás felé közeledni... és hát... minden magától történt.
- Castiel!...
- Hmmm...?
- Szerintem legyünk együtt, de tartsuk titokban...
- Rendben....
- Csak így beleegyezel úgy, hogy van barátnőd és vagy 3-4 év van köztünk?
- Bele!
~~~Yuko szemszöge~~~
Vége a napnak. Egy csomó ideje várom Castielt, ezért inkább elindulok haza. Ahogy ki akartam menni beleütköztem valakibe.
- Szia! Bocs, nem láttalak!
- Szia! Semmi baj! - mondtam nevetve.
- Amúgy, hogy hívnak?
- Yuko. És téged?
- Viktor. Örülök, hogy megismertelek!
- Én is!
- Kit vársz?
- Castielt vártam volna, de úgy döntöttem, hogy inkább elindulok egyedül! - mondtam szomorúan.
- Elkísérhetlek?
- Persze!
Elindultunk. Viktornak elmeséltem mindent, ami eddig történt velem. Úgy érzem, hogy neki bármit elmondhatok! Remélem Castiel nem haragszik, hogy ott hagytam!
~~~Castiel szemszöge~~~
- Asami...
- Igen?
- Nincs kedved valamihez? - mondtam vigyorogva.
- Még nyolcadikos vagyok...
- És? Az kortól függ?
- Nem... - harapott rá a szájára.
- Akkor? Van kedved valamihez? - mondtam nevetve.
- Igen! Van!
Elmentünk hozzám és ott megtörtént aminek meg kellett.
~~~Yuko szemszöge~~~
Már ezerszer hívtam Castielt, de nem veszi fel! Jobb lesz ha elmegyek hozzá!
Gyorsan magamhoz vettem a kistáskámat és elindultam Castielékhez.
Amikor odaértem az ajtó nyitva volt. Egy csomó ruha szana-szét hevert. Női ruha is volt közte... Amikor felnéztem a lépcső tetejére megpillantottam Castielt félmeztelenül, Asamit pedig törölközőbe csavarva. Térdre borultam és elkezdtem sírni. Elvette a hugom szüzességét, aki még ráadásul 14 ÉVES és még meg is csalt... Ahogy így sírtam, Asami lerohant a lépcsőn és átölelt.
- Hagyj! Ne érj hozzám!
- De Yuko... Én...
- Ne érj hozzám! Undorítóak vagytok mind a ketten! Utállak Asami!- kiabáltam, majd kirohantam az ajtón.
~~~Asami szemszöge~~~
- Látod! Ez is miattad van! - kiabáltam Castielre idegesen.
- Mit csináltam?!
- Mit csináltál? Hogy mit csináltál? Elcsesztél mindent érted?! Ahhj...
Azzal felmentem az emeletre, felöltöztem és én is kirohantam az ajtón.
Ahogy kimentem egy elájult Yukot találtam a földön. Gyorsan hívtam a mentőket és ki is jöttek. Castiel ezt mind végig nézte. Bűnhődjön csak! Az lehet, hogy én is benne voltam, de nem én vettem rá őt, hogy... szóval értitek nah!
~~~Yuko szemszöge~~~
Egy kórházban ébredtem fel... már megint, de most Asami ült mellettem.
- A-Asami...
- Shh...! Nyugi! Feküdj vissza!
- M-Miért csináltad ezt?
- Én nem akartam vele lefeküdni... Arra ő kényszerített rá...
- Tudod mit?! Örülök, hogy ezt csináltad, mert rájöttem, hogy Castiel milyen valójában!
- De imádlak! - mondta Asami, majd megölelt.
~~~Castiel szemszöge~~~
Miért cseszek el mindent?! Miért?! Nem kellett volna Asamival elvesztenem a fejemet...
Odamentem a falhoz és elkezdtem bele ütögetni ököllel. Már vérzett a kezem és a könnyem is kicsordult, de inkább kint fájjon, mint bent.
~~~Yuko szemszöge~~~
Eltelt 1 hét. Sikeresen felépültem, megint... Ma is iskolába megyek, de most Asamival. Őt lehagyom a sulijánál, én pedig megyek tovább.
- Asami kész vagy már?
- Már jövök! - kiabált az emeletről.
Amikor lejött megölelt, majd elindultunk suliba.
Asami sulijánál elváltunk. Csendben mentem a suliig a parkon keresztül. Castiel pedig a másik oldalról mindig engem nézett.
Ahogy beértem Viktorba ütköztem.
- Yuko! Gyere velem!
Mondta, majd csuklómnál fogva elrángatott, egyenesen a tornaterembe.
- Mi ilyen sürgős? - kérdeztem tőle.
- Figyelj! Ha most nem állítod meg Castielt akkor csinál valami nagyon rossz dolgot! Mondjuk már csinált is...
- És mégis mit csinált? Szerzett egy harmadik csajt? - kérdeztem flegmán.
- Nem. Ököllel verte a falat és majdnem eltört a keze! Most pedig arra készül, hogy magára tetováltatja a nevedet!
- És akkor most mit csináljak? Rohanjak oda hozzá és mondjam azt, hogy: "Ne tetováltasd magadra a nevemet, szeretlek!" Vagy most mit vársz? Nyugodtan tetováltassa magára a nevemet!... És üzenem neki, hogy azt is írja alá, hogy: "Az a csaj aki mindent meg tett volna értem, de én megcsaltam!" Na csá!
- Yuko! Értsd meg! Ha most nem csinálsz valamit akkor elrontja az életét!
- Nem érdekel!
- Amikor elájultál azt hitte megölted magad és meg akart halni! Nem érted milyen súlya van a tetteinek?!
- Na jó... Megpróbálom... De nehogy azt hidd, hogy visszamegyek hozzá, mert nem fogok!
Visszamentem a gimibe és pont Castiel sétált előttem a folyosón.
- Castiel... - szólítottam meg gombóccal a torkomban.- Ne csinálj hülyeségeket! Nem éri meg!
Ahogy befejeztem, megelőztem, majd visszanéztem rá. Tudta, hogy én mondtam neki, ezért elmosolyodott, én pedig elmentem órára.
Amikor kijöttem óráról Castiel már várt. El akartam menni mellette, de megfogta a karomat, majd megcsókolt.
- Castiel! Mit képzelsz, mit csinálsz? - kérdeztem tőle idegesen.
- Én azt hittem, hogy... Áhh mindegy... - mondta, majd belerúgott a szekrénybe.
Neki nyomtam a szekrénynek és szép csendben elkezdtem mondani neki a magamét.
- Tudom mire készülsz és csak abban szeretnélek megakadályozni! Az nem egyenlő azzal, hogy... szeretlek... Mert te is tudod nagyon jól, hogy mekkorát hibáztál! Talán egyszer megbocsátok, de soha sem leszünk ugyan olyanok, mint abban az egy és fél hónapban! Amikor minden reggel ölelve vártál a konyhában, amikor elutaztunk... Mind ez csak egy emlék marad! De nem szabad, hogy ez bántson téged! Jóképű, fiatal, szerethető fiú vagy aki minden lány álma! Még az én álmom is voltál... De hidd el, találsz nálam sokkal jobbat! Lépj túl rajtam és éld a nagy világot!
2014. szeptember 25., csütörtök
3. rész - "Miért szenvedünk ha a cél közös?"
2 héttel később beforrtak a csontjaim és ismét tudtam járni. Már csak néha fáj a hátam, de elviselhetően. Megint suliba megyek.
Ma reggel ismét frissen ébredtem. Lementem a konyhába ahol már Castiel várt. Keresztanyu az orrára kötötte, hogy vigyázzon rám. Mi vagyok én, kisgyerek?
Na szóval ott tartottam, hogy lent várt Castiel! Igazából a 2 hét alatt beleszerettem, de nem inkább nem mondom el neki, mert ő csak egy végzős.
~~~Castiel szemszöge~~~
Sok ideig vártam már Yukot, de végre lejött. A 2 hét alatt beleszerettem, de nem mondom el neki, mert tuti nem viszonozná.
Amikor leért megöleltem. Jó érzés, amikor valaki olyan ölel meg, akit szeretsz. Attól félek, talán nem tudom magamban tartani, hogy szeretem és egyszer véletlen kicsúszik a számon...
Segítettem neki felvenni a táskáját és elindultunk. Egész úton a kezét néztem. Meg fogjam? Ne fogjam? De végül nem fogtam meg. Ki tudja mit szólt volna hozzá?!
~~~Yuko szemszöge~~~
Suliba menet Castiel egy szót sem szólt. Egész végig a földet bámulta. Nagyon bántott a dolog, ezért úgy döntöttem, hogy elé állok és kerek perec megkérdezem, hogy mi a baja!
Amikor beértünk a suliba behívtam a raktárba.
- Castiel... Mi a bajod velem?
- Az ég világon semmi!
- Akkor miért nem szóltál hozzám egész úton?
- Rosszul keltem... - mondta, majd az ajtót becsapva kirohant a raktárból.
Talán valami rosszat mondtam?
~~~Castiel szemszöge~~~
Kirohantam a raktárból és rácsaptam az ajtót. Remélem ezzel nem bántottam meg... Ha tovább maradtam volna vele akkor tuti kicsúszik a számon a dolog, vége a titoknak és beégek.
Az utam a takarítószertárba vezetett. Elmentem a legutolsó szekrény mögé és elkezdtem sírni... Igen, sírni...
~~~Yuko szemszöge~~~
A történtek után egy kicsit még a raktárban maradtam lenyugodni, majd bementem a terembe, mert becsengettek. Castielt nem láttam sehol. Ekkor megint előtört belőlem a düh, avagy "Yuko tombol" üzemmódba kapcsoltam.
A legelső padról elvettem egy tollat és hozzávágtam a táblához, majd leültem a helyemre. Mindenki engem nézett. A ceruzát elkezdtem a padhoz verdesni. Már a könnyeim folytak, a pad pedig elkezdett repedni.
- Hagyd abba Yuko! - kiabált ide Iris.
De nem érdekelt. Ha Castielt megbántottam abba belehalok.
Mindenki kiabált, hogy: "Hagyd abba!" Nyugodj meg, Yuko!" "Yuko ne csináld!"
Majd az ajtókinyílás zavarta meg a kiabálást amire én is felnéztem.
Castiel jött be az ajtón. Egyenesen felém vette az irányt.
Odaállt mellém.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj! - mondta, majd kiment a teremből.
~~~Castiel szemszöge~~~
Nem is hittem volna, hogy Yukot így megviselte a dolog! Majdnem kettétört egy padot... Egyetlen egy kérdés miatt... Talán én is tetszem neki? Mondjuk nem hiszem, mivel ő kilencedikes!
~~~Yuko szemszöge~~~
Bejött a tanár. Én még most is remegtem. Könnyeimet törölgetve köszöntem a tanárnőnek, az osztállyal együtt.
- Yuko!
- Igen? - kérdeztem
- Menj ki a folyosóra! Ott várja önt valaki!
Az igazgató és Castiel várt.
- Hogy gondolták, hogy csakúgy bemennek a raktárba és a takarítószertárba?! Beírom az igazolatlan napot! Most pedig pakoljatok és menjetek haza! - mondta idegesen.
Ennyire nagyügy? Bár mondjuk mi csak a raktárba mentünk be... Na mindegy! Lehet valamelyik stréber bújt be a "nagyfiúk" elől!;)
Elbaktattam a szekrényemig és minden cuccot beleborítottam a táskámba. Épp indultam amikor Castiel megállított.
- Tényleg ennyire megviselt a dolog?
- Nem tudom miért, mert nem mondtál semmi rosszat, de igen. Amúgy még tetszem neked?
~~~Castiel szemszöge~~~
E-e-e-e-ezt meg honnan tudja? Biztos kihallgatott! De muszáj hazudnom!
- Már csak barátnak tekintelek!
- Akkor jó! - mondta, majd kiment az ajtón.
Ahogy kiért a kapun sétálása, futásba ment át és rohant, úgy, mintha valaki üldözné.
~~~Yuko szemszöge~~~
Már csak barátnak tekint? M-Miért? Miért csinálja ezt? Nem vagyok képes felfogni! Az egyik pillanatban még tetszem neki a másikban meg... nem...
Utam egyenesen a közeli erdőbe vezetett. Szerencsére Castiel nem követett, így leültem az egyik padra és elkezdtem sírni. Elkezdtem hangosan gondolkozni.
- De én szeretem őt! É-Én imádom őt és nem érdekel ha ő nem! Inkább magamban tartom, mert fontos nekem!
~~~Castiel szemszöge~~~
Követtem Yukot és hallottam, hogy miket mondott. Tényleg szeret!
Előjöttem a fa mögül és mellé ültem.
- Mennyit hallottál? - kérdezte ijedten.
- Az egészet. - mondtam nyugodtan.
- Akkor most utálsz igaz?!
- Csak egy kérdésem lenne!
- Kérdezd meg! - mondta sóhajtva.
- Miért szenvedünk ha a cél közös?
- Milyen cél?
- Egymás szíve!
- T-Te is? - kérdezte meglepődötten.
- Igen! - mondtam, majd megcsókoltam.
Ma reggel ismét frissen ébredtem. Lementem a konyhába ahol már Castiel várt. Keresztanyu az orrára kötötte, hogy vigyázzon rám. Mi vagyok én, kisgyerek?
Na szóval ott tartottam, hogy lent várt Castiel! Igazából a 2 hét alatt beleszerettem, de nem inkább nem mondom el neki, mert ő csak egy végzős.
~~~Castiel szemszöge~~~
Sok ideig vártam már Yukot, de végre lejött. A 2 hét alatt beleszerettem, de nem mondom el neki, mert tuti nem viszonozná.
Amikor leért megöleltem. Jó érzés, amikor valaki olyan ölel meg, akit szeretsz. Attól félek, talán nem tudom magamban tartani, hogy szeretem és egyszer véletlen kicsúszik a számon...
Segítettem neki felvenni a táskáját és elindultunk. Egész úton a kezét néztem. Meg fogjam? Ne fogjam? De végül nem fogtam meg. Ki tudja mit szólt volna hozzá?!
~~~Yuko szemszöge~~~
Suliba menet Castiel egy szót sem szólt. Egész végig a földet bámulta. Nagyon bántott a dolog, ezért úgy döntöttem, hogy elé állok és kerek perec megkérdezem, hogy mi a baja!
Amikor beértünk a suliba behívtam a raktárba.
- Castiel... Mi a bajod velem?
- Az ég világon semmi!
- Akkor miért nem szóltál hozzám egész úton?
- Rosszul keltem... - mondta, majd az ajtót becsapva kirohant a raktárból.
Talán valami rosszat mondtam?
~~~Castiel szemszöge~~~
Kirohantam a raktárból és rácsaptam az ajtót. Remélem ezzel nem bántottam meg... Ha tovább maradtam volna vele akkor tuti kicsúszik a számon a dolog, vége a titoknak és beégek.
Az utam a takarítószertárba vezetett. Elmentem a legutolsó szekrény mögé és elkezdtem sírni... Igen, sírni...
~~~Yuko szemszöge~~~
A történtek után egy kicsit még a raktárban maradtam lenyugodni, majd bementem a terembe, mert becsengettek. Castielt nem láttam sehol. Ekkor megint előtört belőlem a düh, avagy "Yuko tombol" üzemmódba kapcsoltam.
A legelső padról elvettem egy tollat és hozzávágtam a táblához, majd leültem a helyemre. Mindenki engem nézett. A ceruzát elkezdtem a padhoz verdesni. Már a könnyeim folytak, a pad pedig elkezdett repedni.
- Hagyd abba Yuko! - kiabált ide Iris.
De nem érdekelt. Ha Castielt megbántottam abba belehalok.
Mindenki kiabált, hogy: "Hagyd abba!" Nyugodj meg, Yuko!" "Yuko ne csináld!"
Majd az ajtókinyílás zavarta meg a kiabálást amire én is felnéztem.
Castiel jött be az ajtón. Egyenesen felém vette az irányt.
Odaállt mellém.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj! - mondta, majd kiment a teremből.
~~~Castiel szemszöge~~~
Nem is hittem volna, hogy Yukot így megviselte a dolog! Majdnem kettétört egy padot... Egyetlen egy kérdés miatt... Talán én is tetszem neki? Mondjuk nem hiszem, mivel ő kilencedikes!
~~~Yuko szemszöge~~~
Bejött a tanár. Én még most is remegtem. Könnyeimet törölgetve köszöntem a tanárnőnek, az osztállyal együtt.
- Yuko!
- Igen? - kérdeztem
- Menj ki a folyosóra! Ott várja önt valaki!
Az igazgató és Castiel várt.
- Hogy gondolták, hogy csakúgy bemennek a raktárba és a takarítószertárba?! Beírom az igazolatlan napot! Most pedig pakoljatok és menjetek haza! - mondta idegesen.
Ennyire nagyügy? Bár mondjuk mi csak a raktárba mentünk be... Na mindegy! Lehet valamelyik stréber bújt be a "nagyfiúk" elől!;)
Elbaktattam a szekrényemig és minden cuccot beleborítottam a táskámba. Épp indultam amikor Castiel megállított.
- Tényleg ennyire megviselt a dolog?
- Nem tudom miért, mert nem mondtál semmi rosszat, de igen. Amúgy még tetszem neked?
~~~Castiel szemszöge~~~
E-e-e-e-ezt meg honnan tudja? Biztos kihallgatott! De muszáj hazudnom!
- Már csak barátnak tekintelek!
- Akkor jó! - mondta, majd kiment az ajtón.
Ahogy kiért a kapun sétálása, futásba ment át és rohant, úgy, mintha valaki üldözné.
~~~Yuko szemszöge~~~
Már csak barátnak tekint? M-Miért? Miért csinálja ezt? Nem vagyok képes felfogni! Az egyik pillanatban még tetszem neki a másikban meg... nem...
Utam egyenesen a közeli erdőbe vezetett. Szerencsére Castiel nem követett, így leültem az egyik padra és elkezdtem sírni. Elkezdtem hangosan gondolkozni.
- De én szeretem őt! É-Én imádom őt és nem érdekel ha ő nem! Inkább magamban tartom, mert fontos nekem!
~~~Castiel szemszöge~~~
Követtem Yukot és hallottam, hogy miket mondott. Tényleg szeret!
Előjöttem a fa mögül és mellé ültem.
- Mennyit hallottál? - kérdezte ijedten.
- Az egészet. - mondtam nyugodtan.
- Akkor most utálsz igaz?!
- Csak egy kérdésem lenne!
- Kérdezd meg! - mondta sóhajtva.
- Miért szenvedünk ha a cél közös?
- Milyen cél?
- Egymás szíve!
- T-Te is? - kérdezte meglepődötten.
- Igen! - mondtam, majd megcsókoltam.
2014. szeptember 20., szombat
2. fejezet - Kádas baleset
Amikor a házhoz értünk Castiel szembefordult velem.
- Remélem csodás napod volt!
- Az volt. - mondtam miközben elmosolyodtam. - Majd megismételhetnénk egy párszor!
- Rendben. Most már be kéne menned! Nehogy megegyen a mumus!
- Ez nem vicces! Félek a sötétben. - nevettem el magam.
- Jóéjt! Holnap találkozunk! - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Neked is!
Amilyen halkan csak tudtam felosontam a szobámba. Manó már aludt.
Gyorsan magamhoz vettem a pizsamámat és berohantam a fürdőbe. Szerencsére nem vett észre senki. Feoltottam a villanyt és elkezdtem vetkőzni. Amikor végül sikerült, megengedtem a vizet, és egy kis idő múlva bele is ültem. Jó meleg volt a víz. Egyszer-kétszer magamra is csaptam a vizet, mert fáztam.
Amikor már tényleg nagyon fáztam a kádban, bekapcsoltam a melegítőt és belefeküdtem a vízbe. (Ez melegíti fel a fürdőszobát amikor fürdünk, és ha kiszállunk nem fogunk fázni.) Sokat gondolkoztam. Talán tényleg tetszem Castielnek? Az nem lehet. Én kilencedikes vagyok, ő pedig végzős. Mondjuk, ha bepróbálkozna, például egy csókkal, azonnal beleszeretnék...
Egy ideje ülök már a kádban. A melegítőt kikapcsoltam és ki kéne szállni. Amikor megfogtam a kád szélét megcsúsztam és visszaestem a vízbe. Nagyon beütöttem a hátamat.
Kicsit később megpróbáltam, de már nagyobb sikerrel. Ki tudtam szállni. Amikor a tükör elé álltam azonnal megnéztem a hátamat. Egy óriási, lila, kör alakú ütődés volt rajta. Most mit csináljak? Ha valaki meglátja azt hiszi, hogy megvertek! Főleg keresztanyu... Muszáj lesz valahogy eltakarnom!
Gyorsan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd besprinteltem a szobába. Manó erre felébredt.
- Ssssh! Nyugi, Manó! Nincs semmi baj! Anyuci csak épp bújkál... Aludj vissza szépen!
Majd szépen lassan visszatette a fejecskéjét, a párnájára és újból elaludt. Én is lefeküdtem, bár kicsit nehezen, mert még most is fáj a hátam.
Másnap reggel szörnyű hátfájással ébredtem, de ez sem tántorított el attól, hogy megint suliba menjek. Gyorsan felöltöztem a kedvenc ruháimba, aztán elvégeztem a reggeli teendőimet.
Suliba menet beugrottam a suli melletti pékségbe és vettem egy kakaóscsigát.
Amikor beértem az iskolába pont olyan volt a hangulat, mint tegnap. Mindenki izgul, ismerkedik vagy épp bepróbálkozik valakinél. A gondolkodásomat csak az zavarta meg, hogy valaki a hátamnak nyitotta az ajtót.
Sírva rogytam össze a folyosón. Nem is hittem, hogy ennyire tud fájni, ha beleütöd a hátad a kád szélébe! Szinte már nem láttam a könnyeimtől. Egyszer csak elsötétült a kép...
A gimi gyengélkedőjén ébredtem. Próbáltam felülni, de nem bírtam. Valaki hozzám szólt.
- Maradjon fekve, kisasszony!
- H-Hol vagyok? - kérdeztem semmit tudóan.
- A gyengélkedőn. Castiel hozta ide, miután összerogyott a folyosón!
- C-Castiel?!
- Nyugodjon meg! Felhívtam a keresztanyját, aki haza viszi önt!
- De mi történt a hátammal?
- Kissé megrepedt pár csontod. De hidd el hamar begyógyul!
Ennyitől? Csak bevertem a hátam a kád szélébe, meg neki nyitották az ajtót! Ennyitől megrepedt volna? Mondjuk ő az orvos!;)
Keresztanyu tíz perc után már ott is volt. Castiel segítségét kérték ahhoz, hogy le emeljenek az ágyról.
Castiel ölében feküdtem az autóban is és amikor megérkeztünk ő vitt fel a szobámba. Letett az ágyamra.
- Na, akkor én megyek is! - indult volna, de én marasztaltam.
- Várj!
- Igen?
- Nem maradnál itt egy kicsit?
- De, persze. Ahogy szeretnéd!
Castiel leült mellém és enyhén simogatni kezdte az arcom.
- Minden rendben lesz! - mondta, majd megfogta a kezem.
Egy kis idő után elaludtam, de éreztem, hogy Castiel még ott ült mellettem egy ideig.
18 órakor ébredtem fel. Fel akartam ülni, de rájöttem, hogy nem tudok, ezért inkább meg sem próbáltam. Castiel ülve aludt el mellettem. De legalább itt van!
Amikor meglátta Manó, hogy felébredtem azonnal odament az ágy másik oldala elé és elkezdett nyöszörögni, ami annyit jelent, hogy fel akar jönni az ágyra.
- Gyere nyugodtan! - mondtam, majd vidáman felfeküdt mellém.
Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, ezért odabújt hozzám és ott aludt el. Kicsivel később én is elálmosodtam, ezért elaludtam.
Másnap reggel ébredtem fel. Keresztanyu azt mondta, hogy a doki felhívta és szerinte próbálkozhatok a felüléssel, de még a járással nem, ezért amíg Castiel lement reggelizni, mi keresztanyuval próbáltunk felülni!:'D
Tudom, hogy ez rövidebb rész volt, mint az eddigiek, de most nem jött annyi ichlet (vagy hogy írják xd)! Ígérem a következő hosszabb lesz!;)
- Remélem csodás napod volt!
- Az volt. - mondtam miközben elmosolyodtam. - Majd megismételhetnénk egy párszor!
- Rendben. Most már be kéne menned! Nehogy megegyen a mumus!
- Ez nem vicces! Félek a sötétben. - nevettem el magam.
- Jóéjt! Holnap találkozunk! - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Neked is!
Amilyen halkan csak tudtam felosontam a szobámba. Manó már aludt.
Gyorsan magamhoz vettem a pizsamámat és berohantam a fürdőbe. Szerencsére nem vett észre senki. Feoltottam a villanyt és elkezdtem vetkőzni. Amikor végül sikerült, megengedtem a vizet, és egy kis idő múlva bele is ültem. Jó meleg volt a víz. Egyszer-kétszer magamra is csaptam a vizet, mert fáztam.
Amikor már tényleg nagyon fáztam a kádban, bekapcsoltam a melegítőt és belefeküdtem a vízbe. (Ez melegíti fel a fürdőszobát amikor fürdünk, és ha kiszállunk nem fogunk fázni.) Sokat gondolkoztam. Talán tényleg tetszem Castielnek? Az nem lehet. Én kilencedikes vagyok, ő pedig végzős. Mondjuk, ha bepróbálkozna, például egy csókkal, azonnal beleszeretnék...
Egy ideje ülök már a kádban. A melegítőt kikapcsoltam és ki kéne szállni. Amikor megfogtam a kád szélét megcsúsztam és visszaestem a vízbe. Nagyon beütöttem a hátamat.
Kicsit később megpróbáltam, de már nagyobb sikerrel. Ki tudtam szállni. Amikor a tükör elé álltam azonnal megnéztem a hátamat. Egy óriási, lila, kör alakú ütődés volt rajta. Most mit csináljak? Ha valaki meglátja azt hiszi, hogy megvertek! Főleg keresztanyu... Muszáj lesz valahogy eltakarnom!
Gyorsan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd besprinteltem a szobába. Manó erre felébredt.
- Ssssh! Nyugi, Manó! Nincs semmi baj! Anyuci csak épp bújkál... Aludj vissza szépen!
Majd szépen lassan visszatette a fejecskéjét, a párnájára és újból elaludt. Én is lefeküdtem, bár kicsit nehezen, mert még most is fáj a hátam.
Másnap reggel szörnyű hátfájással ébredtem, de ez sem tántorított el attól, hogy megint suliba menjek. Gyorsan felöltöztem a kedvenc ruháimba, aztán elvégeztem a reggeli teendőimet.
Suliba menet beugrottam a suli melletti pékségbe és vettem egy kakaóscsigát.
Amikor beértem az iskolába pont olyan volt a hangulat, mint tegnap. Mindenki izgul, ismerkedik vagy épp bepróbálkozik valakinél. A gondolkodásomat csak az zavarta meg, hogy valaki a hátamnak nyitotta az ajtót.
Sírva rogytam össze a folyosón. Nem is hittem, hogy ennyire tud fájni, ha beleütöd a hátad a kád szélébe! Szinte már nem láttam a könnyeimtől. Egyszer csak elsötétült a kép...
A gimi gyengélkedőjén ébredtem. Próbáltam felülni, de nem bírtam. Valaki hozzám szólt.
- Maradjon fekve, kisasszony!
- H-Hol vagyok? - kérdeztem semmit tudóan.
- A gyengélkedőn. Castiel hozta ide, miután összerogyott a folyosón!
- C-Castiel?!
- Nyugodjon meg! Felhívtam a keresztanyját, aki haza viszi önt!
- De mi történt a hátammal?
- Kissé megrepedt pár csontod. De hidd el hamar begyógyul!
Ennyitől? Csak bevertem a hátam a kád szélébe, meg neki nyitották az ajtót! Ennyitől megrepedt volna? Mondjuk ő az orvos!;)
Keresztanyu tíz perc után már ott is volt. Castiel segítségét kérték ahhoz, hogy le emeljenek az ágyról.
Castiel ölében feküdtem az autóban is és amikor megérkeztünk ő vitt fel a szobámba. Letett az ágyamra.
- Na, akkor én megyek is! - indult volna, de én marasztaltam.
- Várj!
- Igen?
- Nem maradnál itt egy kicsit?
- De, persze. Ahogy szeretnéd!
Castiel leült mellém és enyhén simogatni kezdte az arcom.
- Minden rendben lesz! - mondta, majd megfogta a kezem.
Egy kis idő után elaludtam, de éreztem, hogy Castiel még ott ült mellettem egy ideig.
18 órakor ébredtem fel. Fel akartam ülni, de rájöttem, hogy nem tudok, ezért inkább meg sem próbáltam. Castiel ülve aludt el mellettem. De legalább itt van!
Amikor meglátta Manó, hogy felébredtem azonnal odament az ágy másik oldala elé és elkezdett nyöszörögni, ami annyit jelent, hogy fel akar jönni az ágyra.
- Gyere nyugodtan! - mondtam, majd vidáman felfeküdt mellém.
Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, ezért odabújt hozzám és ott aludt el. Kicsivel később én is elálmosodtam, ezért elaludtam.
Másnap reggel ébredtem fel. Keresztanyu azt mondta, hogy a doki felhívta és szerinte próbálkozhatok a felüléssel, de még a járással nem, ezért amíg Castiel lement reggelizni, mi keresztanyuval próbáltunk felülni!:'D
Tudom, hogy ez rövidebb rész volt, mint az eddigiek, de most nem jött annyi ichlet (vagy hogy írják xd)! Ígérem a következő hosszabb lesz!;)
2014. szeptember 19., péntek
1. fejezet - Az első nap
Nagy nehezen kinyitottam a szememet, majd elkezdtem a plafont nézni. Aztán eszembe jutott valami...
- Úristen! Ma van az első napom! Hány óra?
Szerencsére még csak fél hét volt. Nyugodtan feküdtem vissza az ágyamba. A pihenésemet a hugom zavarta meg, aki kérdezés nélkül berontott a szobámba.
- Halihó! Ébresztő! Gimire fel, nővérkém! - kiabálta, felpörögve.
- Asami... Hagyj pihenni még!
- Nem hallottad mit mondtam?! - mondta, majd megdobott egy párnával.
Aztán rámült és elkezdett pattogni, de ez sem érdekelt.
- Szóljak keresztanyunak? - kérdezte ördögi mosollyal az arcán.
- N-Nem kell! - mondtam és máris kipattantam az ágyból. - Most már kimehetnél, Asami!
- Jó, jó... Lent várlak!
- Be ne csukd az ajtót! - kiabáltam utána.
Fogat mostam, felkötöttem a hajam, felöltöztem, kisminkeltem magam (minimálisan) és bepakoltam a táskámba, majd lerohantam a konyhába.
Odalent már Asami, keresztanyu és a kutyám, Manó várt. Leültem az asztalhoz.
- Yuko... - kezdte a mondandóját Asami. - Manót nem kéne idebent tartani! Rumlit csinál!
- És ez neked fáj?
- Nem, csak idegesít. Vagy ha annyira ragaszkodsz hozzá tartsd a szobádban!
- Okésoké, hercegnő.
Aztán idegesen az üres tányéromat letettem a konyha pultra, felvettem Manó etető tálját és felrohantam a szobámba. (Persze Manó is utánam jött, mert a tálját mindenhova követi.)
A tálat leraktam a szoba hátsó részébe tele kutyakajával. Manó azonnal odaszaladt és majszolni kezdte. Gyorsan megöleltem és rácsuktam az ajtót. (Félre értés ne essék, a szoba nem egy apró lyuk, hanem egy óriási helység, ami régebben emeleti társalgó volt, csak kisajátítottam.)
Ahogy csak tudtam lerohantam a lépcsőn. Beledobtam a táskámba egy szendvicset.
- Sziasztok! - kiabáltam miközben kiszaladtam a lakásból.
Már negyed nyolc van. Még talán beérek.
A rövidebb úton mentem egyenesen a buszmegállóhoz. Épp akkor jött a buszom. Szerencsém van így az első napomon!
10-15 perc buszozás után meg is érkeztem.
A gimi óriási... szószerint! 2 emeletes, van kert, kosárpálya, tornaterem... Maga a paradicsom!
- Hát akkor menjünk be!
Amikor a bejárati ajtó kilincsére tettem a kezem görcsbe rándult a gyomrom. Nagyon izgulok és ez megtette a 'hatását'. Pár percig még ott álltam, majd valaki 'megszólított'.
- Te meg mit ácsorogsz itt?
Amikor megforultam egy szürke szempárral találtam szembe magam.
- Hahó! Elvitte a cica a nyelved?
- Nem, bocsánat. A nevem Yuko és még új vagyok.
- Ohh értem. Az én nevem Castiel. Bekísérjelek?
- Felőlem.
- Na gyere! - mondta, majd átkarolt.
Amikor beléptünk mindenki minket nézett.
- Öööö... Köszi, hogy bekísértél! Már csak annyi kérdésem lenne, hogy merre van az elsősök terme?
- A jobb oldali folyosón, a negyedik ajtó!
- Köszi. - mondtam elmosolyodva, majd elindultam a jobb oldali folyosó felé.
Ahogy haladtam olvastam az ajtón lévő felíratokat: "Női wc","Férfi wc","Raktár","9."... Ez az én ajtóm!
Görccsel a hasamban nyitottam be a terembe. Sokan voltak. Túl sokan. Mindenki beszélgetett az általános sulis ismerőseivel vagy egyszerűen csak ismerkedett a többiekkel. Leültem a legutolsó padba, és figyeltem a többieket. Egészen addig ezt csináltam amíg be nem jött a tanár.
- Szervusztok gyerekek! Én leszek az osztályfőnökötök kilencediktől, tizenkettedikig! A nevem Mr. Faraize. Arra kérlek titeket, hogy egyenként mutatkozzatok be! Kezd te, Yuko!
Nyeltem egyet, majd láttam, hogy mindenki engem néz. Fel a fejjel Yuko! Meg tudod csinálni! Azzal felálltam és kiálltam az osztály elé.
- Sziasztok! A nevem Yuko. 16 éves vagyok. Japánból jöttem. Kedvenc színem a kék. Kedvenc sportom a kosárlabda.
- Köszönjük, Yuko! Tessék, itt a névkártyád!
Elvettem a kártyát és leültem a helyemre.
Aztán Mr. Faraize egy szőke hajú lányt és a 2 barátnőjét hívta ki a táblához.
- Sziasztok! A nevem Amber. 16 éves vagyok. Nem tűröm a bevándorlókat! - ezzel rám célzott?! - Utálom ha valakinek van olyan ruhája, mint nekem, mert az nagyon égő! Ja, és a legfontosabb: Lányok! Ne merjetek kikezdeni a bátyámmal! Na puszcsii.
Tipikus riherongy. Utálom az ilyeneket!
Aztán bemutatkozott az egész osztály, majd valaki olyan jött be az ajtón, akire nem számítottam.
- Jó napot Mr. Faraize! Elhoztam a kilencedikesek naplóját! - Castiel volt az.
- SZIA CASTIEL!!! SZERETLEK!!!
- Kopj már le, Amber! - aztán mindenki kinevette Ambert.
- Ne merészeljetek kinevetni! Ő az enyém lesz és kész!
Hamar vége lett az órának. A szünetben meglátogattam a bal oldali folyosót. A 11. és 12. oszály folyosóját. Castiel épp egy szőke hajú sráccal beszélgetett.
- De tényleg jó csaj! - mondta a srácnak.
- Castiel! Ne ragadtasd el magad! Lehet, hogy csak kihasználja a kedvességed!
- Nataniel! Ezt bízd csak rám! Yuko tényleg szép lány! És nem hiszem, hogy csak kihasznál!
Ekkor elindultam a folyosón feléjük.
- Nézd ott jön! - suttogta Castiel, Natanielnek.
Amikor odaértem elkezdtek másról beszélgetni.
- Sziasztok!
- Szia Yuko! Ő itt Nataniel!
- Szia! Örültem.
- Én is! De már menni készültem! Sziasztok!
Majd elment.
- Hát te? Mi szél hozott a nagyok folyosójára?
- Csak meg szerettem volna köszönni a reggeli dolgokat!
- De már megköszönted!
- De nem rendesen!
- Akkor szívesen! Nincs kedved suli után valamihez?
- De.
- Akkor órák után várlak a suliudvaron! Na szia!
- Szia! - rendes srác ez a Castiel!
Nagyon gyorsan elteltek az órák. Megismerkedtem mindenkivel. Még a nagyobbakkal is. Mindenkivel jóban vagyok, kivéve Amberéket... De erről ne is beszéljünk!;) Most az a fontos, hogy meg kell várnom Castielt az udvaron!
Gyorsan leszaladtam az udvarra és Castiel már ott várt az egyik padon.
- Szia!
- Szia! - mosolyodott el Castiel.
- Na, hova megyünk?
- Az meglepetés!
Sokat sétáltunk, majd Castiel megállított.
- Csukd be a szemed!
- De akkor sötét lesz és nem tudom hova megyek! - mondtam kislányosan.
- Majd én vigyázok rád! Csak csukd be! - eleget tettem a kérésének, bekcsuktam a szemem.
Egy ideje vezetett már amikor egyszer csak megállt.
- Most már kinyithatod!
Egy vízesés tárult elém. Az erdőben voltunk egy csodaszép helyen.
- Tetszik? - mosolyodott el.
- Nagyon is!
Elővett a táskájából egy plédet és leterítette a földre.
- Csüccs le! - mutatott az ölébe.
- Az öledbe?
- Persze. - majd belehúzott az ölébe.
- De mi nem vagyunk együtt!
- Te 16 éves vagy én pedig 18! Szóval az apád is lehetek, mert én felnőtt vagyok te meg gyerek!
- De bolond vagy! - elnevettem magam, majd ő is.
Sokat beszélgettünk és sétálgattunk. Mire észbe kaptunk már este volt, ezért Castiel feajánlotta, hogy hazakísér.
Nagyon féltem a sötétben. (Igen, még 16 évesen is félek a sötétben!) Néha megfogtam és meg is szorítottam Castiel kezét, ha hallottam valami hangot. Tényleg olyanok voltunk, mint apa és lánya!
- Úristen! Ma van az első napom! Hány óra?
Szerencsére még csak fél hét volt. Nyugodtan feküdtem vissza az ágyamba. A pihenésemet a hugom zavarta meg, aki kérdezés nélkül berontott a szobámba.
- Halihó! Ébresztő! Gimire fel, nővérkém! - kiabálta, felpörögve.
- Asami... Hagyj pihenni még!
- Nem hallottad mit mondtam?! - mondta, majd megdobott egy párnával.
Aztán rámült és elkezdett pattogni, de ez sem érdekelt.
- Szóljak keresztanyunak? - kérdezte ördögi mosollyal az arcán.
- N-Nem kell! - mondtam és máris kipattantam az ágyból. - Most már kimehetnél, Asami!
- Jó, jó... Lent várlak!
- Be ne csukd az ajtót! - kiabáltam utána.
Fogat mostam, felkötöttem a hajam, felöltöztem, kisminkeltem magam (minimálisan) és bepakoltam a táskámba, majd lerohantam a konyhába.
Odalent már Asami, keresztanyu és a kutyám, Manó várt. Leültem az asztalhoz.
- Yuko... - kezdte a mondandóját Asami. - Manót nem kéne idebent tartani! Rumlit csinál!
- És ez neked fáj?
- Nem, csak idegesít. Vagy ha annyira ragaszkodsz hozzá tartsd a szobádban!
- Okésoké, hercegnő.
Aztán idegesen az üres tányéromat letettem a konyha pultra, felvettem Manó etető tálját és felrohantam a szobámba. (Persze Manó is utánam jött, mert a tálját mindenhova követi.)
A tálat leraktam a szoba hátsó részébe tele kutyakajával. Manó azonnal odaszaladt és majszolni kezdte. Gyorsan megöleltem és rácsuktam az ajtót. (Félre értés ne essék, a szoba nem egy apró lyuk, hanem egy óriási helység, ami régebben emeleti társalgó volt, csak kisajátítottam.)
Ahogy csak tudtam lerohantam a lépcsőn. Beledobtam a táskámba egy szendvicset.
- Sziasztok! - kiabáltam miközben kiszaladtam a lakásból.
Már negyed nyolc van. Még talán beérek.
A rövidebb úton mentem egyenesen a buszmegállóhoz. Épp akkor jött a buszom. Szerencsém van így az első napomon!
10-15 perc buszozás után meg is érkeztem.
A gimi óriási... szószerint! 2 emeletes, van kert, kosárpálya, tornaterem... Maga a paradicsom!
- Hát akkor menjünk be!
Amikor a bejárati ajtó kilincsére tettem a kezem görcsbe rándult a gyomrom. Nagyon izgulok és ez megtette a 'hatását'. Pár percig még ott álltam, majd valaki 'megszólított'.
- Te meg mit ácsorogsz itt?
Amikor megforultam egy szürke szempárral találtam szembe magam.
- Hahó! Elvitte a cica a nyelved?
- Nem, bocsánat. A nevem Yuko és még új vagyok.
- Ohh értem. Az én nevem Castiel. Bekísérjelek?
- Felőlem.
- Na gyere! - mondta, majd átkarolt.
Amikor beléptünk mindenki minket nézett.
- Öööö... Köszi, hogy bekísértél! Már csak annyi kérdésem lenne, hogy merre van az elsősök terme?
- A jobb oldali folyosón, a negyedik ajtó!
- Köszi. - mondtam elmosolyodva, majd elindultam a jobb oldali folyosó felé.
Ahogy haladtam olvastam az ajtón lévő felíratokat: "Női wc","Férfi wc","Raktár","9."... Ez az én ajtóm!
Görccsel a hasamban nyitottam be a terembe. Sokan voltak. Túl sokan. Mindenki beszélgetett az általános sulis ismerőseivel vagy egyszerűen csak ismerkedett a többiekkel. Leültem a legutolsó padba, és figyeltem a többieket. Egészen addig ezt csináltam amíg be nem jött a tanár.
- Szervusztok gyerekek! Én leszek az osztályfőnökötök kilencediktől, tizenkettedikig! A nevem Mr. Faraize. Arra kérlek titeket, hogy egyenként mutatkozzatok be! Kezd te, Yuko!
Nyeltem egyet, majd láttam, hogy mindenki engem néz. Fel a fejjel Yuko! Meg tudod csinálni! Azzal felálltam és kiálltam az osztály elé.
- Sziasztok! A nevem Yuko. 16 éves vagyok. Japánból jöttem. Kedvenc színem a kék. Kedvenc sportom a kosárlabda.
- Köszönjük, Yuko! Tessék, itt a névkártyád!
Elvettem a kártyát és leültem a helyemre.
Aztán Mr. Faraize egy szőke hajú lányt és a 2 barátnőjét hívta ki a táblához.
- Sziasztok! A nevem Amber. 16 éves vagyok. Nem tűröm a bevándorlókat! - ezzel rám célzott?! - Utálom ha valakinek van olyan ruhája, mint nekem, mert az nagyon égő! Ja, és a legfontosabb: Lányok! Ne merjetek kikezdeni a bátyámmal! Na puszcsii.
Tipikus riherongy. Utálom az ilyeneket!
Aztán bemutatkozott az egész osztály, majd valaki olyan jött be az ajtón, akire nem számítottam.
- Jó napot Mr. Faraize! Elhoztam a kilencedikesek naplóját! - Castiel volt az.
- SZIA CASTIEL!!! SZERETLEK!!!
- Kopj már le, Amber! - aztán mindenki kinevette Ambert.
- Ne merészeljetek kinevetni! Ő az enyém lesz és kész!
Hamar vége lett az órának. A szünetben meglátogattam a bal oldali folyosót. A 11. és 12. oszály folyosóját. Castiel épp egy szőke hajú sráccal beszélgetett.
- De tényleg jó csaj! - mondta a srácnak.
- Castiel! Ne ragadtasd el magad! Lehet, hogy csak kihasználja a kedvességed!
- Nataniel! Ezt bízd csak rám! Yuko tényleg szép lány! És nem hiszem, hogy csak kihasznál!
Ekkor elindultam a folyosón feléjük.
- Nézd ott jön! - suttogta Castiel, Natanielnek.
Amikor odaértem elkezdtek másról beszélgetni.
- Sziasztok!
- Szia Yuko! Ő itt Nataniel!
- Szia! Örültem.
- Én is! De már menni készültem! Sziasztok!
Majd elment.
- Hát te? Mi szél hozott a nagyok folyosójára?
- Csak meg szerettem volna köszönni a reggeli dolgokat!
- De már megköszönted!
- De nem rendesen!
- Akkor szívesen! Nincs kedved suli után valamihez?
- De.
- Akkor órák után várlak a suliudvaron! Na szia!
- Szia! - rendes srác ez a Castiel!
Nagyon gyorsan elteltek az órák. Megismerkedtem mindenkivel. Még a nagyobbakkal is. Mindenkivel jóban vagyok, kivéve Amberéket... De erről ne is beszéljünk!;) Most az a fontos, hogy meg kell várnom Castielt az udvaron!
Gyorsan leszaladtam az udvarra és Castiel már ott várt az egyik padon.
- Szia!
- Szia! - mosolyodott el Castiel.
- Na, hova megyünk?
- Az meglepetés!
Sokat sétáltunk, majd Castiel megállított.
- Csukd be a szemed!
- De akkor sötét lesz és nem tudom hova megyek! - mondtam kislányosan.
- Majd én vigyázok rád! Csak csukd be! - eleget tettem a kérésének, bekcsuktam a szemem.
Egy ideje vezetett már amikor egyszer csak megállt.
- Most már kinyithatod!
Egy vízesés tárult elém. Az erdőben voltunk egy csodaszép helyen.
- Tetszik? - mosolyodott el.
- Nagyon is!
Elővett a táskájából egy plédet és leterítette a földre.
- Csüccs le! - mutatott az ölébe.
- Az öledbe?
- Persze. - majd belehúzott az ölébe.
- De mi nem vagyunk együtt!
- Te 16 éves vagy én pedig 18! Szóval az apád is lehetek, mert én felnőtt vagyok te meg gyerek!
- De bolond vagy! - elnevettem magam, majd ő is.
Sokat beszélgettünk és sétálgattunk. Mire észbe kaptunk már este volt, ezért Castiel feajánlotta, hogy hazakísér.
Nagyon féltem a sötétben. (Igen, még 16 évesen is félek a sötétben!) Néha megfogtam és meg is szorítottam Castiel kezét, ha hallottam valami hangot. Tényleg olyanok voltunk, mint apa és lánya!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)