13. rész - Újra együtt!

- YUKO?! - hallatszódott egy férfi hang a hátam mögül.
Elengedtem Castielt és hátrafordultam. Viktor volt az. Két óriási nagy bőröndöt cipelt.
- Mégis mit jelentsen ez?! - kérdezte.
- Te hagytál itt és nem fordítva! Tudhattad volna, hogy ez is bekövetkezhet! Vagy talán azt hitted, hogy ha visszatérsz például 5 év múlva még akkor is szeretni foglak? Nagy álomvilágban élsz. Tudod mennyit szenvedtem miattad? Tudod, hogy hány éjszakát sírtam át miattad egyedül, keservesen? Fogalmad sincs róla!
Amint ezeket elmondtam sarkon fordultam, és bementem. Castiel egy pár percig még Viktort vigasztalta, majd ő is utánam jött. Látta rajtam, hogy mérges vagyok, ezért nem szólt semmit.
Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám. A végén már azon gondolkoztam, hogy azért nem szól hozzám ami az előbb történt vagy a csók miatt? Kavarogtak a fejemben a dolgok, de most úgy érzem jól döntöttem. Talán nem véletlen, hogy mindig Castiellel csináltunk hülyeségeket, vele voltak nagy gondjaim és hogy... vele éreztem magam a legjobban. Talán, ezért történt meg az az este is...?
Nem volt otthon senki. Csak miénk volt a ház. Felmentünk a szobámba.
- Most a csók miatt nem szólsz hozzám vagy Viktor miatt? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Azt hittem még mindig mérges vagy, ezért nem akartalak hergelni... és ami a csókot illeti... megcsinálhatnánk még egy párszor...
- Csak egy párszor? - kérdeztem nevetve.
- Lehet sokszor is! - mondta, aztán megcsókolt.
- Szeretlek! - mondtam, majd csókcsatába kezdtünk.
Amikor már nem volt levegőnk újra elkezdtünk beszélgetni.
- Hiányoztak már az ilyesmik...
- Hiányozhattak már hisz 3 hónapja szingli vagy! - nevetett ki.
- Nem azért. Az együtt csinált hülyeségeink hiányoztak. Az, hogy esténként felengedjelek, a csókcsaták, a közös suliba menések, a bókjaid... Mind, mind hiányoztak!
- Még nem járunk hivatalosan! - mosolygott.
- Akkor csináld úgy, hogy hivatalos legyen!
- Yuko, lennél a barátnőm?
- IGEEEEEN!!! - mondtam, majd szorosan megöleltem. - Ja és ma itt alszol!
- Rendben, főnök!
A vendégszobába átvittem a takarómat és a párnáimat, majd ott telepedtünk le.
- De szeretlek... - mondta.
- Én is szeretlek!
- Én jobban!
- Én mégjobban!
- Én még annál is jobban! - mosolyodott el.
- Milyen nyálasak vagyunk már! - nevettem ki.
- Ez nem a mi világunk!
- Nem hát!
Miután ezt megbeszéltük összebújtunk és bekapcsoltuk a tv-t. Pont az alkonyat volt.
- Ha én vámpír lennék te is ezt csinálnád?
- Aha. Ki ne akarna vámpír lenni, édesem?
- Én nem tudom, de én se csinálnám meg a te kérésedre!
- Gonosz vagy! - mondtam kislányosan.
Az egész filmet végig beszélgettük. Castielnek mindenhez volt valami hozzáfűznivalója.
Amikor véget ért a film odabújtam hozzá és elaludtam, ő pedig hülyeségből lelökött az ágyról. Milyen ember az ilyen?
- Miért fosztottál meg az alvás szép élményeitől?
- Gyere már ide te kis, picur!
- Nem vagyok picur!
- De, nekem az vagy! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
Végül sikerült elaludnom lelökés nélkül. Castiel még nézte a tv-t egy kicsit, aztán ő is bealudt.

~~~Másnap~~~

Ma reggel nagyon jól ébredtem. Igaz, hogy az ágy háromnegyedét Mr. Kockahas foglalta el, de mondjuk, hogy jól ébredtem!
Felvettem a mamuszomat és letipegtem a konyhába.
- Jó reggelt, csipkerózsika! - köszönt Rosa.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben fogtam a fejem.
- Ki aludt nálad az éjjel? - kíváncsiskodott.
- Senki!
- Szerintem meg nem tudsz hazudni!
- Najó... De ne röhögj ki!
- Nem foglak!
- Castiel...
- Jó vicc! Hahahahaha! Na mondd el az igazat!
Ahogy ezt kimondta Mr. Kockahas jött le a lépcsőn.
- Jó reggelt! - mondta bambán, majd átkarolt.
Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint akik most jöttek a kocsmából.
- Hát akkor én magatokra is hagylak titeket... - mondta Rosa, majd felment a szobájába.
- Na mit szeretne enni Mr. Kockahas? - kérdeztem Castielt.
- Döntsd el te! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Akkor nutellás palacsintát eszünk!
Ahogy ezt kimondtam elkezdtem kiszedni a szükséges dolgokat. Amikor elkezdtük sütni a palacsintát egyre ügyetlenebbek voltunk. Némelyiket a padlóra vagy a konyha pultra csurgattuk. Minden csupa 'palacsintalé' volt. Mi csak röhögtünk az egészen, de Marie egyáltalán nem örült neki és feltakarítatta velünk. Munkánk jeléül pedig ő csinálta meg a palacsintákat.
Miután megreggeliztünk felmentünk öltözni. Felvettem egy rövid farmernadrágot és egy bajuszos atlétát. Miután ez is megvolt elmentünk sétálgatni.
Hamar kezdetét vette egy nyári zápor. Tiszta vizesek lettünk.
- És most jön az, hogy valóra váltom egy álmodat... - mondta Castiel.
- Esőben csókolózás?
- Pontosan. - mosolyodott el, majd megcsókolt.
Eléggé érdekes volt, mert közben mégjobban elkezdett esni az eső és már tiszta víz voltam. Viktor szaladt el mellettünk, de ez Castielt nem zavarta. Majd miután abbahagytuk odajött a drága exem.
- Yuko! Beszélni szeretnék veled! - mondta idegesen.
- Nem látod, hogy tiszta víz! Nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapjon! - védett be Castiel.
Castiel felvett az ölébe és megint futott velem, de Viktor sem hagyta annyiban a dolgot, ő is futott utánunk.
- Szerintem beszélnem kéne vele, mert addig úgysem hagy békén... - mondtam Castielnek.
- Az lehet. De nem esőben fogsz társalogni tetőtől talpig vizesen!
Amikor végre hazaértünk bementem a szobámba ruhákért, törölközőért és rohantam a fürdőbe. Castiel is hazament, hogy át tudjon öltözni és lefürödni.
Miután megfürödtem és felmelegedtem törölközővel a fejemen rohantam vissza a szobámba. Pont mikor leültem volna filmet nézni Viktor kiabált lentről.
- Mi az? - rohantam le a lépcsőn idegesen.
- Hogy hogy mi? Beszélnünk kell!
- Mégis miről akarsz még tárgyalni?
- Rólunk - mondta szomorúan.
- Már nincs olyan, hogy "mi"! Fogd fel végre!

~~~Castiel szemszöge~~~

Amikor Yukoék háza elé értem láttam, hogy Viktorral veszekszik. Odamentem az egyik ablakhoz és kihallgattam amit beszélnek.
- Miért vele vagy? - kiabált rá Viktor.
Úgy tűnt kissé ivott is.
- Mert SZERETEM azért! - kiabált neki vissza.
- Te engem szeretsz!
Kiabált rá, majd lefogta és csókolgatni kezdte a nyakát. Yuko ellökte és adott neki egy pofont, de ezzel sem elégedett meg. Folytatta tovább. Már markolgatta is. Ez volt az a pont, hogy arra jutottam, hogy bemegyek és véget vetek ennek.

~~~Yuko szemszöge~~~

Már vette volna le a pólómat Viktor amikor belépett Castiel.
- Nekem már előbb megvolt! - kiabált Viktornak felvágva.
- CASTIEL! - kiabáltam és odarohantam hozzá megölelni.
Ő mindig akkor jön amikor szükség van rá. Imádom.♥
Már a könnyeim is hullottak. Mi lett volna ha nem jön Castiel? Úristen... Bele sem merek gondolni!
- Aha, Persze! - válaszolt vissza Viktor.
- Képzeld pár napja történt! Akkor még nem voltunk együtt, de akkor is megvolt! Sajnálom, hogy te nem vetetted be magad! - dicsekedett tovább, hogy felidegesítse Viktort.
- Nem tudsz te semmit! Nem tudom ki könyörgött neki, hogy járjon vele!
- De elérte a célját! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Még mindig engem szeret!
- Akkor most miért nem téged ölel, miközben sír?! Olyan szemét vagy, hogy már lelkileg tönkre teszed! Mellettem jobb helye van! Én sosem tennék ilyet vele!
- Biztos most is könyörögtél és már elege lett belőle, ezért jár veled!
- Elmondanám, hogy megbántott, találkoztunk, utána én bántottam meg és utánam futott! Akkor jöttünk össze amikor láttál minket... aznap este, pont akkor! És, mint láttad, nem én csókoltam meg, hanem ő engem!
- Elég volt a versengésből! Viktor te menj haza, Castiel te meg gyere velem!
Viktor elment Castiel pedig jött velem. Elmehetnék katona parancsnoknak vagy minek!
Elég érdekes volt ez a nap, de úgy érzem, hogy még lesz ennek folytatása...!

12. rész - Érzelmek

~~~Másnap~~~

Ma reggel ismét rosszul keltem, de most itthon. Huh, nagyon remélem, hogy csak Castiel, Rosa és én tudunk erről az egészről. Este alig tudtam aludni, mert ezen a dolgon kattogott az agyam. Vajon, hogy történhetett? Még részegen sem vagyok olyan hülye, hogy ilyen megtörténhessen! Az is lehet, hogy nem igaz csak ez is Castiel terve, hogy visszaszerezzen. Mondjuk az eléggé fura lenne. Lényeg a lényeg, hogy lehet nem is igaz!
Gyorsan felpattantam és felvettem egy pántnélküli fekete "pólót" és egy rövid cicanadrágot. Amint ezzel kész lettem lementem Rosáékkal reggelizni.
- Yuko! - szólt nekem Marie.
- Igen?
- Azt végül nem mondtad, hogy min zörrentetek össze Asamival... Elmeséled?
- Egyszerűen makacs. E miatt olyan dolgokat vág a fejemhez amiért már én szégyellem magam helyette és ez ment minden nap, egy teljes hétig. Már nem bírtam tovább, ezért sírva összecsomagoltam, elköszöntem keresztanyutól, Asami pedig még elköszönni se jött oda.
- Pedig ti olyan jól megvoltatok! - sajnálkozott Rosa.
- Hát igen. Nem tudom, hogy jött ez a hirtelen változás!
- Elkezdte a nagylányoskodást! Biztos veled is volt ilyen és te is utáltad őt... Igaz? - kérdezte Marie nagy kíváncsiskodással.
"Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé a lépcsőn. Megöleltem Castielt, majd adtam enni Manónak. Szerencsésen a hugommal is össze kellett futnunk.
- Hát ti? Csak nem együtt vagytok?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.
- Ohh semmi, semmi csak gondoltam érdeklődök a nővérem után, de úgy látom nem kell! - mondta, majd felszaladt az emeletre.
- Talán kicsit durva vagy vele... - oktatott ki a drága Castiel.
- Te ne magyarázd meg, hogy hogy bánjak a hugommal! Megkeseríti az életemet! Felfogod, hogy mit beszélek? - mondtam fújtatva, majd elindultam az ajtó felé."Visszagondolva tényleg volt ilyen. A gimi első napjaiban... Nagyon izgultam, ezért már a gimi előtti nyáron is úgy bántam vele, ahogy most ő velem.
- Igen, igaz... - sóhajtottam, majd ettem tovább a rántottámat.
- Na és Manóval mi történt? - kérdezte Rosa.
- Keresztanyu győzködött, hogy hagyjam ott még egy kicsit, mert nehéz lesz neki a változás. Majd jövő hónapban áthozom...
- Kutya?? A házban?? - rikoltott Marie.
- Igen. Ő már hozzá van szokva és jelzi ha 'ki kell mennie'!
- Remélem. - nyugodott meg.
Miután megettem a rántottámat felmentem a szobánkba és leültem a laptop elé. Azonnal rámírt Castiel.

Castiel: Szia! Remélem nem nagyon haragszol. Szeretnélek már látni és beszélni veled! Semelyikőnk sem volt magánál ezt te is tudod! Se te, se én nem tehetünk erről!

Yuko: Ki tudja?! Lehet, hogy leitattál, mint a múltkor!

Castiel: Esküszöm, hogy nem így történt! Kérlek, bízz bennem! Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni... hiszen tudod... szeretlek♥ Remélem megbocsátasz.

Yuko: Jó, figyelj! Legyen úgy, hogy találkozzunk a suli előtt 10 perc múlva! Sétálgatunk és úgy legalább mindent meg tudunk beszélni. Jó?

Castiel: Rendben. Akkor ott találkozunk csajszi. Sziaa.

Gyorsan lecsaptam a laptopot és elindultam. Marie és Rosa csak kicsit nézett hülyének amikor elrohantam mellettük úgy, mint az állat!
Amikor odaértem már ott volt. Guggolt, hátát a kerítésnek támasztva cigizett. Szemei pirosak voltak és könnyek borították el. Ennyire hatással vagyok rá. Már egyetlen szóval is. Amikor meglátott szája mosolyra húzódott és odafutott hozzám. Megölelt. Szinte már nem is akart elengedni. Könnyeit letörölte, elengedett és a cigit eldobta.
- Ugye tudod, hogy most nagyon le leszel szidva?! - mondtam anyásan.
- Miért is?
- Mert cigizel! Ne cigizz! Ezzel csak tönkre teszed magad!
- Ez miért érdekel téged? Úgyis tönkre megyek nem kell hozzá cigi. - mondta
- Tudom, hogy túl nagy hatással vagyok rád, de ne csináld ezt! Ha valami rosszat mondok már cigizel?! Ne csináld!
Megöleltem. Fejemet a vállára szorítottam, szememből pedig könnyek hulltak a forrongó aszfaltra. Ezt ő is észrevette és magához szorított, majd miután már nem volt levegőm sem, elengedett.
- Ígérd meg, hogy többé nem csinálod ezt! - mondtam miközben törölgettem a könnyeimet.
- Nem ígérhetek olyat amit nem tartok be...
- Kérlek...!
- Sajnálom, de nem tehetem! - mondta, majd elment mellettem és ismét rágyújtott.
Sírva rogytam össze a aszfalton. Nem érdekelt, hogy égeti a combom tűrtem. Csak sírtam, az aszfalt pedig egyre csak szárította. Castiel is hatással van rám és egyre jobban érzek felé vonzást... Talán kicsit szeretem is...
Miután kisírtam magam felálltam. A térdeim pirosak voltak és alig tudtam menni. Amennyi erőm csak volt, megpróbáltam Castiel után futni és egy utca után már sikerült is. Elé álltam és a szemébe néztem. Úgy, mint év elején, amikor szerettem őt. Most is szeretem. Érzem. A térdeimet nézte és a remegő lábaimat, amik olyanok, mintha nem sokára összerogynának. Nem mondott semmit. Csak nézett. Egyszer a szemembe, egyszer a számra, egyszer a térdemre. Nem tudta mit tegyen. Megszólaljon? Megcsókoljon? Segítsen hazavinni? Gondolom ezek cikáztak a fejében.
Egy csomó ideig álltunk ott én pedig összerogytam. A térdeimen nem bírtam tovább állni. Leültem Castiel elé az aszfaltra és sírtam. Megint. Már nem csak a térdemet, de a combomat és a vádlimat is égette a beton. Castielnek csak akkor esett le, hogy mi is van most velem.
Gyorsan felvett az ölébe és elkezdett velem futni. Hozzájuk vitt. A szobájában leültetett, majd elővett egy elsősegély dobozt és bekente az égéseket.
- Köszi. - mondtam félénken.
Castiel előttem állt. Késztetést éreztem arra, hogy felálljak én is és megcsókoljam.
Megpróbáltam felállni és sikerült is. Még szúró érzés volt a lábamban, de nem érdekelt. Ismét a szemeit néztem.
- Ülj még le egy kicsit! Vagy hazakísérjelek?
- Kísérj haza! - mondtam, majd elindultunk.
Eléggé lassan mentünk, mert nem nagyon bírta a lábam.
Amikor a ház elé értünk már sötétedett. Sőt, már sötét volt.
A szemeibe néztem és megcsókoltam. Olyan érzésem volt, mint amikor 1 hétig éheztetnek, majd eléd raknak egy egész asztal ételt. Fenomenális. A pillanatot már csak egy dolog zavarta meg. Egy férfi hang a hátam mögül.
- YUKO?!

11. rész - Soha ne bulizz Castiellel!

- Nyugi, remekül fogsz kinézni! - bíztatott Rosalya.
- Biztos?
- Igen, biztos. Bízz bennem!
A 9. osztályos utolsó bulink ma lesz. Holnaptól pedig tombol a nyár. Már most 30 fok van, remélem estére sokat hűl a levegő. Rosalyaékhoz költöztem mivel Asamival kicsit meggyűlt mostanság a bajom. Hivatalosan is 3 hónapja szingli vagyok... és Viktor sincs itt...
- Gyönyörű vagy! - dicsért meg Rosalya, miközben nézegettem magam a tükörben.
- Köszi.
- Nincs mit! Amúgy... Te kivel mész a bálba?
A bűvös mondat. Ettől féltem. Egyszerűen rávághatnám, hogy egyedül vagy azt, hogy senkivel, de inkább nem, mert Rosalya átváltozik kerítővé.
- Majd meglátod! - mondtam, és bementem a fürdőbe megigazítani a sminkemet.
- Azért ez egy kicsit átlátszó... - mosolygott, mintha tudná az igazságot.
- Meglepetésnek szánom! - kacsintottam rá. - Akkor indulhatunk?
- Most az egyszer megúsztad! - mutogatott rám, miközben a másik karjára húzta a táskáját.
Amikor odaértünk a szokásos dolgok fogadtak minket: max hangerő, óriási fények. Lassacskán megjött Leigh, Rosa barátja, és bementek. Egyedül álltam ott kint, hátha valamelyik fiúval be tudok menni.
- Hé! - szólalt meg egy hang a hátam mögött. - Szia csajszi! Hát te? Hogy hogy egyedül?
Castiel... Drága, Castiel pont jókor jöttél!
- Nincs párom, és egyedül elég ciki lenne bemenni... - néztem lefelé.
- Velem is ez van.
Aztán csend. Hosszú, hosszú csend.
- Nem akarod megkérdezni, hogy bemegyünk-e együtt?! - mordultam fel.
- Ja, de. Bemegyünk együtt?
- Persze, megtestesült udvariasság! - mosolyodtam el.
Megfogta a kezem és úgy indultunk el befelé. MEGFOGTA A KEZEM. Nane! Ezt nem!
Kivettem a kezeimet az övéi közül és úgy mentünk tovább. Észre se vette.
Amikor beértünk már mindenki jól érezte magát. Leigh és Rosalya egy pillanat alatt ott termettek mellettünk. Rosa nem igazán örült Castielnek. Ahogy meglátta kiköpte a koktélját és óriási lett a szeme.
- Yuko... Beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte koktélos kézzel és állal.
- P-Persze, hogyne! - dadogtam.
Elmentünk a tornaterem másik zugába és ott kezdte a fejmosást Rosa.
- Miért pont ő? MIÉRT??? AAAAA!!! Akkor ezért nem mondtad el! MIÉRT PONT VELE???
Még jó, hogy nem látta amikor megfogta a kezem...
- Csalódtam benned Yuko! Neked NEM ENNYI ESZED VAN! - és folytatta tovább míg végül meguntam.
- ELÉG! Nem vele akartam jönni! Ne kérdezd meg, hogy akkor miért vele jöttem, mert nem tudom! A suli kapujában találkoztunk és ő kísért be! Semmi más! Ahhjjj...!!! - miután így kitomboltam magam bementem a suliba, a mosdóba.
Ott nem maradtam sokáig, mert egy pár épp a "wc-ben volt".
Visszamentem a bulira és Castiellel kérettem magamnak egy csomó piát és annyit ittunk amennyi csak belénk fért. Eléggé ki voltam ütve...

~~~Másnap reggel~~~

Ma reggel Castiel mellett ébredtem fel sajgó fejjel... Nem emlékszem semmire. Csak fehérnemű volt rajtam, Castielen pedig gatya... CSAK NEM?! Nem, az nem lehet... Erről ki kell kérdeznem valakit!
Gyorsan visszavettem a tegnapi ruhámat és hazarohantam. Ha Castiel is annyira ki volt ütve, mint én, és nem emlékszik semmire, akkor ne találjon engem maga mellett.
Amikor beléptem Rosa és az anyukája a konyhában voltak.
- Csá! - köszöntem, majd felmentem a lépcsőn.
Bár ne köszöntem volna...
- Helóbeló kisasszony! - jött utánam Rosa. - Hol voltál egész éjjel?
- Hagyj aludni! - levettem a cipőmet és bebújtam az ágyamba.
- Először mondd el, hogy mi történt!
- Nem tudom!
- Aha, persze.
- Mondom, hogy nem tudom! Nem emlékszem semmire! - mondtam, majd a másik oldalamra fordultam.
- NEM EMLÉKSZEL SEMMIRE???!!!
- Pssszt már! Menj ki és hagyj aludni! - mondtam és a fejemre húztam a takarót.
- Majd én kiderítem, hogy mi történt... és ha valami olyan történt ami nem helyes ledarabolom a lábaidat és hozzávarrom a kezeidhez! - mondta, majd kiment.
Ajjajj... Ha Rosa megtud valamit amit én nem... VÉGEM VAN! Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
Gyorsan felugrottam és elindultam a nem tudom hova. Mindenkit körbe kérdeztem az estéről, de csak annyit mondtak, hogy Castiellel mentem haza. Többet nem tudtak. Annyira nem is vagyok szerencsétlen!:3
Olyan 14 óra lehetett mire Rosa hazajött. A szobámban voltam és szinte hallottam, hogy hazaért.
- YUKOOOOOOOOOOOOOOO!!!
Végem van! De csak nem tudhatott meg többet, mint én... Vagy mégis? Amíg ezen agyaltam Rosalya ott termett az ajtómban amit be is csapott maga után, ahogy bejött.
- HOGY TEHETTED EZT???
- Várj! Stop! Mit tettem? - kérdeztem tudatlanul.
- HÁT MIT???
- Nyugi! Nyugodj le és mondd el szépen!
Rosa vett egy mélylevegőt és elkezdte mesélni...
- Castielékhez mentetek haza és megtörtént köztetek pár dolog...
- Mi történt?
- Mondjuk az...
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!! AZ NEM LEHET!
- Pedig de! Nyugodj meg!
- Most van elegem belőle! FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ!!! Undorító szemét láda! - mondtam, majd falhoz vágtam a kistükrömet.
- Most pedig még 7 évig balszerencséd is lesz! - mondta nyugodtan.
- NEM ÉRDEKEL! Csak abban bízom, hogy nem emlékszik semmire...
- Hát aligha...
- Tud róla? - kérdeztem.
- Khm... Ő mondta... Khm...
- VILÁGVÉGEEEEEEEEEEEEEE!!! - ordítottam, most pedig a párnáimat vagdostam a falhoz.
- Nyugi! Csak van annyi esze, hogy nem mondja el senkinek!
- És ha nincs?
- Akkor megoldjuk valahogy!
- Hogy oldod ezt meg? Ahhhhhhjj...
Ahogy így tomboltam valaki csengetett és Rosa anyukája, Marie, beengedte, mi pedig lefagytunk. Szerintem ugyanarra gondoltunk... és be is igazolódott... Castiel.
Rosa az ajtó elé állt, hogy ne lássa Castiel ahogy tombolok. Amikor kinyitotta az ajtót Rosalya bevédett.
- Szerintem nem óhajt veled beszélni... ember legyen a talpán aki most hozzá merne szólni... - mutogatott hátra a hüvelykujjával.
- Azt látom... Szerintem visszajövök később! - mondta Castiel.
- Na azt próbáld meg! - vigyorgott Rosa és rácsapta az ajtót.
Nem tudom, hogy mihez fogok most kezdeni...