13. rész - Újra együtt!

- YUKO?! - hallatszódott egy férfi hang a hátam mögül.
Elengedtem Castielt és hátrafordultam. Viktor volt az. Két óriási nagy bőröndöt cipelt.
- Mégis mit jelentsen ez?! - kérdezte.
- Te hagytál itt és nem fordítva! Tudhattad volna, hogy ez is bekövetkezhet! Vagy talán azt hitted, hogy ha visszatérsz például 5 év múlva még akkor is szeretni foglak? Nagy álomvilágban élsz. Tudod mennyit szenvedtem miattad? Tudod, hogy hány éjszakát sírtam át miattad egyedül, keservesen? Fogalmad sincs róla!
Amint ezeket elmondtam sarkon fordultam, és bementem. Castiel egy pár percig még Viktort vigasztalta, majd ő is utánam jött. Látta rajtam, hogy mérges vagyok, ezért nem szólt semmit.
Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám. A végén már azon gondolkoztam, hogy azért nem szól hozzám ami az előbb történt vagy a csók miatt? Kavarogtak a fejemben a dolgok, de most úgy érzem jól döntöttem. Talán nem véletlen, hogy mindig Castiellel csináltunk hülyeségeket, vele voltak nagy gondjaim és hogy... vele éreztem magam a legjobban. Talán, ezért történt meg az az este is...?
Nem volt otthon senki. Csak miénk volt a ház. Felmentünk a szobámba.
- Most a csók miatt nem szólsz hozzám vagy Viktor miatt? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Azt hittem még mindig mérges vagy, ezért nem akartalak hergelni... és ami a csókot illeti... megcsinálhatnánk még egy párszor...
- Csak egy párszor? - kérdeztem nevetve.
- Lehet sokszor is! - mondta, aztán megcsókolt.
- Szeretlek! - mondtam, majd csókcsatába kezdtünk.
Amikor már nem volt levegőnk újra elkezdtünk beszélgetni.
- Hiányoztak már az ilyesmik...
- Hiányozhattak már hisz 3 hónapja szingli vagy! - nevetett ki.
- Nem azért. Az együtt csinált hülyeségeink hiányoztak. Az, hogy esténként felengedjelek, a csókcsaták, a közös suliba menések, a bókjaid... Mind, mind hiányoztak!
- Még nem járunk hivatalosan! - mosolygott.
- Akkor csináld úgy, hogy hivatalos legyen!
- Yuko, lennél a barátnőm?
- IGEEEEEN!!! - mondtam, majd szorosan megöleltem. - Ja és ma itt alszol!
- Rendben, főnök!
A vendégszobába átvittem a takarómat és a párnáimat, majd ott telepedtünk le.
- De szeretlek... - mondta.
- Én is szeretlek!
- Én jobban!
- Én mégjobban!
- Én még annál is jobban! - mosolyodott el.
- Milyen nyálasak vagyunk már! - nevettem ki.
- Ez nem a mi világunk!
- Nem hát!
Miután ezt megbeszéltük összebújtunk és bekapcsoltuk a tv-t. Pont az alkonyat volt.
- Ha én vámpír lennék te is ezt csinálnád?
- Aha. Ki ne akarna vámpír lenni, édesem?
- Én nem tudom, de én se csinálnám meg a te kérésedre!
- Gonosz vagy! - mondtam kislányosan.
Az egész filmet végig beszélgettük. Castielnek mindenhez volt valami hozzáfűznivalója.
Amikor véget ért a film odabújtam hozzá és elaludtam, ő pedig hülyeségből lelökött az ágyról. Milyen ember az ilyen?
- Miért fosztottál meg az alvás szép élményeitől?
- Gyere már ide te kis, picur!
- Nem vagyok picur!
- De, nekem az vagy! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
Végül sikerült elaludnom lelökés nélkül. Castiel még nézte a tv-t egy kicsit, aztán ő is bealudt.

~~~Másnap~~~

Ma reggel nagyon jól ébredtem. Igaz, hogy az ágy háromnegyedét Mr. Kockahas foglalta el, de mondjuk, hogy jól ébredtem!
Felvettem a mamuszomat és letipegtem a konyhába.
- Jó reggelt, csipkerózsika! - köszönt Rosa.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben fogtam a fejem.
- Ki aludt nálad az éjjel? - kíváncsiskodott.
- Senki!
- Szerintem meg nem tudsz hazudni!
- Najó... De ne röhögj ki!
- Nem foglak!
- Castiel...
- Jó vicc! Hahahahaha! Na mondd el az igazat!
Ahogy ezt kimondta Mr. Kockahas jött le a lépcsőn.
- Jó reggelt! - mondta bambán, majd átkarolt.
Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint akik most jöttek a kocsmából.
- Hát akkor én magatokra is hagylak titeket... - mondta Rosa, majd felment a szobájába.
- Na mit szeretne enni Mr. Kockahas? - kérdeztem Castielt.
- Döntsd el te! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Akkor nutellás palacsintát eszünk!
Ahogy ezt kimondtam elkezdtem kiszedni a szükséges dolgokat. Amikor elkezdtük sütni a palacsintát egyre ügyetlenebbek voltunk. Némelyiket a padlóra vagy a konyha pultra csurgattuk. Minden csupa 'palacsintalé' volt. Mi csak röhögtünk az egészen, de Marie egyáltalán nem örült neki és feltakarítatta velünk. Munkánk jeléül pedig ő csinálta meg a palacsintákat.
Miután megreggeliztünk felmentünk öltözni. Felvettem egy rövid farmernadrágot és egy bajuszos atlétát. Miután ez is megvolt elmentünk sétálgatni.
Hamar kezdetét vette egy nyári zápor. Tiszta vizesek lettünk.
- És most jön az, hogy valóra váltom egy álmodat... - mondta Castiel.
- Esőben csókolózás?
- Pontosan. - mosolyodott el, majd megcsókolt.
Eléggé érdekes volt, mert közben mégjobban elkezdett esni az eső és már tiszta víz voltam. Viktor szaladt el mellettünk, de ez Castielt nem zavarta. Majd miután abbahagytuk odajött a drága exem.
- Yuko! Beszélni szeretnék veled! - mondta idegesen.
- Nem látod, hogy tiszta víz! Nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapjon! - védett be Castiel.
Castiel felvett az ölébe és megint futott velem, de Viktor sem hagyta annyiban a dolgot, ő is futott utánunk.
- Szerintem beszélnem kéne vele, mert addig úgysem hagy békén... - mondtam Castielnek.
- Az lehet. De nem esőben fogsz társalogni tetőtől talpig vizesen!
Amikor végre hazaértünk bementem a szobámba ruhákért, törölközőért és rohantam a fürdőbe. Castiel is hazament, hogy át tudjon öltözni és lefürödni.
Miután megfürödtem és felmelegedtem törölközővel a fejemen rohantam vissza a szobámba. Pont mikor leültem volna filmet nézni Viktor kiabált lentről.
- Mi az? - rohantam le a lépcsőn idegesen.
- Hogy hogy mi? Beszélnünk kell!
- Mégis miről akarsz még tárgyalni?
- Rólunk - mondta szomorúan.
- Már nincs olyan, hogy "mi"! Fogd fel végre!

~~~Castiel szemszöge~~~

Amikor Yukoék háza elé értem láttam, hogy Viktorral veszekszik. Odamentem az egyik ablakhoz és kihallgattam amit beszélnek.
- Miért vele vagy? - kiabált rá Viktor.
Úgy tűnt kissé ivott is.
- Mert SZERETEM azért! - kiabált neki vissza.
- Te engem szeretsz!
Kiabált rá, majd lefogta és csókolgatni kezdte a nyakát. Yuko ellökte és adott neki egy pofont, de ezzel sem elégedett meg. Folytatta tovább. Már markolgatta is. Ez volt az a pont, hogy arra jutottam, hogy bemegyek és véget vetek ennek.

~~~Yuko szemszöge~~~

Már vette volna le a pólómat Viktor amikor belépett Castiel.
- Nekem már előbb megvolt! - kiabált Viktornak felvágva.
- CASTIEL! - kiabáltam és odarohantam hozzá megölelni.
Ő mindig akkor jön amikor szükség van rá. Imádom.♥
Már a könnyeim is hullottak. Mi lett volna ha nem jön Castiel? Úristen... Bele sem merek gondolni!
- Aha, Persze! - válaszolt vissza Viktor.
- Képzeld pár napja történt! Akkor még nem voltunk együtt, de akkor is megvolt! Sajnálom, hogy te nem vetetted be magad! - dicsekedett tovább, hogy felidegesítse Viktort.
- Nem tudsz te semmit! Nem tudom ki könyörgött neki, hogy járjon vele!
- De elérte a célját! - mondta, majd adott egy homlok puszit.
- Még mindig engem szeret!
- Akkor most miért nem téged ölel, miközben sír?! Olyan szemét vagy, hogy már lelkileg tönkre teszed! Mellettem jobb helye van! Én sosem tennék ilyet vele!
- Biztos most is könyörögtél és már elege lett belőle, ezért jár veled!
- Elmondanám, hogy megbántott, találkoztunk, utána én bántottam meg és utánam futott! Akkor jöttünk össze amikor láttál minket... aznap este, pont akkor! És, mint láttad, nem én csókoltam meg, hanem ő engem!
- Elég volt a versengésből! Viktor te menj haza, Castiel te meg gyere velem!
Viktor elment Castiel pedig jött velem. Elmehetnék katona parancsnoknak vagy minek!
Elég érdekes volt ez a nap, de úgy érzem, hogy még lesz ennek folytatása...!