Augusztus. Az utolsó hónapból is az utolsó hét. Egy hét múlva mindennek lőttek... Minden jó mókának. Castiellel összeköltöztem, Kentin pedig vigyáz rám. Asami átélte az első szerelmi csalódását, de keresztanyu minden nap vigasztalja. Rosalya és az anyukája elköltöztek Japánba, de minden hétvégén skype-olunk. Viktor? Hát, őszintén nem tudom mi van vele... Nem beszélek vele. Nem is akarok. Nem is fogok.
Hétfő van. Mostanság kezd hűlni a levegő. Az eddigi 30-35 fokokból mára már csak 20-25 fok van. Már nem járkálunk rövid nadrágban és atlétában. Látszik, hogy jön az ősz. Bár menne már...
Néhány napja eszembe jutottak a tavaly szeptemberi dolgok. Amikor Castiellel először csókolóztunk, ő kísért haza... és pár rossz emlék is eszembe jutott. Majd a tél, amikor Viktorral csúszkáltam. Azt hittem vele minden jobb lesz... mégsem lett így. Viktor itt hagyott, egyedül és még azt gondolta, hogy visszavárom. Haha. Beképzelt paraszt.
Merengek a gondolataimban. Minden egyre jobb, de mégis egyre rosszabb. Castiel iránt már nem igazán érzek úgy, mint tavaly ilyenkor. Vagy amikor most összejöttünk. Egyáltalán nem. (Persze, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem szeretem.) Ő erre azt mondja, hogy "azért, mert nem volt lepedő akrobatika". Én meg kinevetem és ott hagyom. De néha már úgy érzem igaza van. Talán meg kéne ejteni most már.
Ma reggel nagyon rosszul ébredtem. Egész este ez járt a fejemben. Lassan lépkedtem le a lépcsőn a fejemet fogva. Castiel sehol. Remek. 1-2 napja ezt csinálja, de hogy hova megy azt nem tudom. Nem is beszél róla. Kezdem úgy érezni, hogy megcsal. Bár reménykedem, hogy nem.
Gyorsan megreggeliztem, majd felmentem és felöltöztem (fekete BVB feliratú póló, fekete farmer, fekete telitalpú). Teljesen feketébe öltöztem. Miután ez meg volt elindultam keresztanyuhoz.
Csak Kentin volt otthon.
- Szia hugi! Kit gyászolsz? - kérdezte Kentin, majd megölelt.
- Magamat - mondtam, majd mosolyra húztam a szám aztán újra vissza komorodtam.
- Mesélj! - mondta, majd odavezetett a kanapéhoz és leültünk.
- Hát... Már nem vagyunk úgy Castiellel, mint régebben... És annyira már nem is szeretem, mint akkor. Ő azt mondja, hogy azaz oka, hogy nincs lepedő akrobatika... ha érted, hogy érti... és kezdem úgy érezni, hogy igaza van. Ja, és 1-2 napja egyedül ébredek. Elmegy valahova és nem is mondja, hogy hova... Nagyon aggódom!
- Nyugi! Biztos nem csinál semmi olyat! Ő nem olyan! - vigasztalt Kentin.
Azért mondod ezt, mert nem tudod az Asamis történetet... Hogy milyen szemét volt velem. Igaz nem csak ő, de Asaminak már akkor megbocsátottam... vagyis a kórházban.
- És ha olyan? Ismerem őt eléggé, hogy tudjam, hogy olyan. De ebbe ne folyjunk bele!
- Miért mi történt?
- Hát.... már valakit megcsalt! Eléggé szemét módon. Egyenesen a csaj hugával...
- Uuu... Sajnálnom szegény csajt! Ha veled csinálta volna ezt tuti kicsináltam volna Castielt is meg Asamit is!
Haha. Hát igen. Épp ezért nem mondjuk el ezt neked.
Még pár órát beszélgettünk, majd hazamentem. Castiel már otthon volt. Szerettem volna ha boldog lenne végre, ezért amikor felállt, hogy megöleljen kézen fogva felvezettem az emeletre, egyenesen a szobába. Meg akarok neki felelni. Igaz, ebben még nem voltam jártas, mivel részegen volt az első. Már azt sem tudom hogyan kell... de hát próba, cseresznye!
- Biztos, hogy szeretnéd? - kérdezte.
- Száz százalék! - mondtam, majd elkezdtük.
Végülis nem voltam ANNYIRA ügyetlen. Ő viszont már jártas volt. Túl jártas ebben a dologban. Érdekes... Elvileg Asamival egyszer, meg velem részegen volt még. De végülis ki tudja?! Lehet, hogy megcsalt egy párszor.
- Ez jó volt! - mondta megkönnyebbülten.
- Asamival is ilyen volt? - kérdeztem komolyan.
- Mi?! Te meg...?!
- Szóval megcsaltál! Egyenesen Asamival! Megvártad ameddig elmegyek és áthívtad!
- Dehogy is! Hogy képzelsz ilyeneket?! - mondta, majd puszit adott a homlokomra.
- Engem te ne puszilgassál! Nem vagyok hülye! Látom, hogy az az ő melltartója! Még én adtam neki! - mutogattam a szekrény előtt heverő alsóneműre.
Igen. Még csak most láttam meg. Ha előbb meglátom talán ez meg se történik.
- Ha te nem voltál rá hajlandó...
- Úristen! Jesszus! Én meg azt hittem, hogy... hogy szeretsz! Ráadásul a hugommal... Undorító féreg vagy! Még gimis elsős te paraszt! Felérhetnéd ésszel! Fhuu...!!!
Azzal a lendülettel felöltöztem és elkezdtem pakolni a ruháimat a szekrényből. Én nem maradok itt tovább!
Rohantam lefelé a lépcsőn két bőrönddel a kezemben. Castiel próbált megállítani, de nem tudott. Mindennel bepróbálkozott. Még zsarolt is egyre durvább dolgokkal. De már nem érdekelt. Már csak az érdekelt, hogy minél hamarabb eltűnjek onnan.
Az utam egyenesen a reptérre vezetett. Japánba megyek a legelső járattal. Rosalyát már felhívtam. Tudja, hogy megyek és ott fog várni a japáni reptéren. Kentinnek, majd a repülőn írok, mert képes utánam jönni.
Gyorsan fogtam egy taxit és egyenesen a reptérre mentem. Már senki sem állíthatott meg.
Egész úton sírtam. A taxisöfőr is felfigyelt rá, de nem szólt inkább semmit.
Amikor megérkeztünk kiszálltam a taxiból és azonnal megnéztem a menetrendet. 1 óra múlva jön egy Japánba menő repülő.
Ahogy ott várakoztam sírtam tovább. De nem szórakozásból. Egyszerűen fáj ez az egész, hogy másodjára is képesek voltak ezt tenni velem. De most már nem bocsátok meg! Egyikőjüknek sem!
Egy idő után leült mellém valaki.
- Jó napot!
- Csá! - mondtam, majd felnéztem.
- Yuko! Te vagy az? - kérdezte VIKTOR.
- Igen, én vagyok - mondtam, miközben törölgettem a könnyeimet.
- Merre mész? Miért sírsz?
- Nem pont veled fogom megosztani, bocs.
- Legalább azt mondd el, hogy mi történt?!
- Castiel és Asami... Ebből már rájöhetsz...
- Már megint? Fhuu... Esküszöm kicsinálom egyszer! Nem érdemel meg téged! Nem tudom, hogy dőlhettél be neki megint...
- Tudom, naiv vagyok. Azt hittem megváltozott, de nem. Én már csak ilyen béna vagyok... és ezek után még képes voltam lefeküdni vele...
- Te komplett hülye vagy... már bocs... és ne vedd sértésnek! De ezek után is?
- Csak utána láttam meg Asami melltartóját a földön amit én adtam neki ráadásul...
- Úristen! Tudod mit?! Most szépen elviszlek hozzám és ott leszel egy ideig!
- Pont hozzád? - nevettem el magam kínomban. - Nem szokásod a jómodor khm...
- Az akkor volt, most meg most van! Csak ki voltam bukva... Egy napja voltatok együtt és elborult az agyam! De most már jobban vagyok! Főleg, hogy most dobott... már bocs.
- Nem baj. Már megszoktam. Egyikőtök megbánt, a másik a szárnyai alá vesz, majd összejövök vele. Ez a logikátok! De ez most nem fog megtörténni, ne haragudj! - mondtam.
- Akkor legalább csak lakj nálam egy ideig!
- Még átgondolom...
- De gyorsan gondolkodj, mert akkor már megyünk!
- De ezt most komolyan gondoltad?
- Igen!
- Bocs, de én már elígérkeztem Japánba. Elég annyi, hogy ha haza veszem az irányt te tudod meg először és te vihetsz haza? De csak hazaviszel!
- Ha neked ez így jó, akkor persze.
- Ó! Itt a repülőm! - ugrottam fel.
- Egy búcsú csók?
- Viktor...
- Jó, menj csak!
- Szia! - mondtam, majd ott hagytam.
Igazából szívem szerint elmentem volna vele. Ne értsetek félre, nem azért, mert szeretem. Azért, mert nem akarok messze lenni Kentintől. Viszont... úgy érzem most jobb lesz egyedül... vagyis Rosaval és az anyukájával.
Felültem a repülőre és felvettem a fülesem. Elkezdtem zenét hallgatni. Így nem unatkozom annyira.
A szomorú zenéket hallgatva ismét sírni kezdtem. 5 embert hagyok otthon, akinek fontos vagyok. Ebből talán 2 vagy 3 fontos nekem is. Nehéz lesz tovább lépni. Kentinnek megírtam az összes dolgot ami történt. Remélem jól megveri Castielt és leszidja Asamit... Már a tanévet is Japánban kezdem. Remek. Plusz még mindenki hülyének néz a repülőn, hogy miért sírok. Ahhj... Csak kibírom valahogy!
~~~Castiel szemszöge~~~
Hogy hagyhattam ezt? Miért csináltam? És most talán örökre elvesztettem... Elmegy Japánba és ki tudja, hogy mikor jön haza... Miért van az, hogy mindig eltaszítom magamtól? Miért van ez így?
Mondogattam ezeket, miközben ütögettem a falat. Egyre erősebben. Nem érdekelt, hogy vérzik a kezem. Inkább az fájjon, minthogy a szívem. Erről amúgy is csak én és Asami tehetünk...
~~~Kentin szemszöge~~~
Elég furfangos ez a lány. Tudta, hogy utána mennék, ezért már a repülőről írt. Már reggel nem kellett volna hazaengednem... Az én hibám az egész... És még bizalmat szavaztam Castielnek... A rák egye le a micsodáját! Fhuu...
Nagyon leszidtam Asamit. Castielt pedig holnap tervezem megverni úgy, hogy kórházba kerüljön.
~~~Asami szemszöge~~~
Hogy tehettem ilyet? Ráadásul másodjára! Utálom magam! Utálom ezt a helyzetet... Bárcsak visszapörgethetném az időt még nyolcadik osztályra... Ha én nem álltam volna az utukba akkor boldogak lennének! Ezért én vagyok a hibás...
~~~Viktor szemszöge~~~
Hogy hagyhattam elmenni? Bárcsak elrángattam volna... Akkor már biztonságban lenne! Mégse tettem... Végig néztem amíg elmegy... Hogy lehetek ilyen hülye? Ha nem engedem elmenni talán még jobban is lenne... Csak remélni tudom, hogy jól van! De ki tudja mikor jön vissza... talán soha... és akkor nem láthatom többet... hát én abba belehalnék! Remélem nem marad túl sokáig!
Nyugalom! Itt még nem fejeződik be a történet! Tovább folytatódik a történet Japánban! De a többit még nem árulom el! Legyen meglepetés!^^
Cassandra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése