16. rész - Üdv újra, drága Japán! vagy inkább viszlát?

Már anyut is felhívtam, hogy hazamegyek Japánba, de kimentek egy évre Németországba. Megint nem találkozok velük. Ahhj...
Hamarosan megérkezem. Már csak pár óra és földet érek. Egy kicsit jobban vagyok. Azért kíváncsi lennék, hogy vajon mit csinálnak otthon! 
Megérkeztem. Üdv Japán! Gyorsan elszaladtam a csomagjaimért és odamentem Rosahoz, aki már ott várt.
- Jó újra látni!
- Én is nagyon örülök neked! - mondtam, majd megöleltem.
- Gyorsan hazamegyünk és elmesélsz mindent! Oké?
- Rendben.
Marie vitt haza minket kocsival. Egyre boldogabb vagyok. Talán a levegő változás miatt. Persze, ez nem sokáig fog tartani.
Amikor hazaértünk gyorsan kipakoltam és fel lőttem a pizsit. Hát igen. Már este van.
Leültünk egymással szembe és elmeséltem Rosanak mindent ami történt. Közben el is sírtam magam.
- Ez szörnyű! És még le is feküdtetek?
- Sajna le... De mindegy! Nem akarok többet erre gondolni! Mesélj te valamit!
Elmesélte, hogy ki jár az osztályába, milyen a suli és rájöttem, hogy abba a suliba akartak iratni ahova ő jár. Ismerek szinte mindenkit. Holnap megyünk beíratkozni.
Amikor Rosa elaludt akkor én is próbáltam, de nem ment. Egyrészt azért, mert sorra jöttek az sms-ek Asamitól, Castieltől és Kentintől. Másrészt meg sírhatnékom volt. Legszívesebben kilépnék az életből. Most. De nem tehetem. Tehetetlen vagyok. A sorsom így van írva. Bár néha már úgy érzem, hogy meghalok.

~~~Fél év múlva~~~

- Na és kivel mész a tavasz avató  bálra? - kérdezte Rosa.
- Senkivel - válaszoltam vállat rángatva.
- Hogyhogy senkivel? Szép lány vagy! Nem hívott el senki?
- De. Egy csomó nyomi alak... Úgyis csak az a célom, hogy jól berugjak és jól érezzem magam! Ahhoz nem kell kísérő!
Eltelt fél év. Fél éve nem beszéltem senki otthonival. Hívogatnak, de simán kinyomom. Kentin nem is hív. Neki legalább van esze.
Ezen a héten lesz a tavaszi bál. Hurrá. Remélem éreztétek a szarkazmust.
Nem megyek senkivel. Minden fiú húzott szemű. Nem jönnek be. Még a nevüket sem tudom!
Már azon is gondolkoztam, hogy haza megyek, de inkább nem.
Kedd van. Suli nap. Remek. Alig értem be. A húzott szemű tanár egyfolytában hablatyolt. Már annyira elszoktam a nyelvtől, hogy már csak úgy nagyjából összerakom, hogy mit mond. De van időm ismét megszokni. 2 év. Ezzel együtt három.
Úgy tervezem, hogy nyáron hazamegyek, de ha nem akkor már itt kijárom a sulit.
3 hónapom van felkészülni a legrosszabbra. Ha nem sikerül haza se megyek. Nem bírnék Castiel és Asami szemébe nézni.
- Új osztálytársaitok vannak, gyerekek! Gyertek be Armin és Alexy!
Ahogy ezt kimondta, bejött egy fekete és egy kék hajú fiú. Eléggé hasonlítottak. Csak a szemszínük és a hajszínük nem egyezik. Ja, meg a stílusuk se. Eddig ők tűnnek itt a legnormálisabbnak.
- Sziasztok! A nevem Armin. Imádom a számítógépes és a videójátékokat! Nem nagyon szeretek kimenni a szabadba, mert utálom a fényt!
Igazi kocka gyerek. Én is ilyen voltam még anno. Rákockultam a minecraftra meg a simsre. Talán még ki is tudnék vele jönni... és még kinézetre se csúnya.
- Sziasztok! Az én nevem Alexy. Imádom a színeket! Nagyon szeretek vásárolni!
Mint egy lány. Haha.
Miután bemutatkoztak mindenki elmondta nekik a nevét. Muszáj volt.
Elkezdődött a második óra. Erkölcstan. Remek óra egy kis levelezéshez. Ja nem. Ez már nem az az ország vagy város vagy mit tudom én... még most se szoktam meg. Itt nem levelezek senkivel. Még Rosaval se.
Valaki megdobott egy papírgalacsinnal. Ez állt rajta:
"Szia! Tudom, hogy még nem ismerjük egymást, de nekem eléggé tetszel... Szeretném ha eljönnél velem a bálra! Ha igen nézz rám és bólogass!

Armin"
Rábólintottam. Végülis mi bajom lenne belőle?! Legalább lesz párom. Mondjuk pár nélkül is el lennék ahogy már mondtam Rosanak is.
Amikor vége lett a napnak kipakoltam a szekrényemből és elindultam haza Rosaval. Persze, nem hallottam amit mondott, mert végig zenét hallgattam. Tuti arról beszélne, hogy jobb lenne ha hazamennék és nem azért mondja, mert zavarja, hogy itt vagyok csak biztos hiányzok a hazaiaknak blablabla...
Van egy csaj, aki eléggé zavar. Nagyon kényes, beképzelt. Olyan, mint Amber csak ez a csaj még idegesít is. Amber nem jött oda idegesíteni vagy beleszólni a dolgaimba, de ez... Ez förtelem! Most pont itt megy előttünk. Azon gondolkozom, hogy megcibáljam e, vagy hagyjam rá... Végülis már sulin kívül vagyunk...!
Arra jutottam, hogy megérdemelné, hogy rendbetegyem azt az ocsmány fejét. Rosat megállítottam én pedig "Yuri" mellé mentem. Még a nevünk is hasonlít. Két betű különbség. A fene!
- Yuri, Yuri, Yuri... - mondogattam, majd elé léptem.
Rosa mutogatott, hogy ne csináljam, de rá se figyeltem.
- Csá, lány akinek hasonlít a neve az enyémhez!... Remélem eltűnsz Japánból minél hamarabb! Vagy ha nem teszek róla, hogy megtörténjen!
- Yurika bekeményít! - nevettem ki, majd közelebb léptem hozzá. - Ide figyelj csak, kislány! Ez az én terepem! Itt születtem, kicsi kincs! Lehet, hogy az elsős kis taknyos fejeddel nem fogod fel, de így van! Jobb lesz ha vigyázol vagy kicsinállak! Értve?
- Jujuj... De beijedtem, Yukoka! - nevetett ki.
Megfogtam a nyakát és a vállam fölé raktam, hogy a fülébe tudjam súgni amit mondtam neki.
- Húzd meg magad, kislány! Vagy tényleg te fogsz innen eltakarodni! - mondtam, majd elengedtem és ellöktem.
- Ohh... Igen? - kérdezte gúnyosan, majd közelebb mentünk egymáshoz.
- Jól hallottad!
- Miért nem rendezzük le most? - kérdezte, majd ledobta a táskáját.
- Felőlem! - majd én is ledobtam a táskámat.
Már épp be akartam neki húzni, de Rosa közénk állt. Csodálom, hogy hagyta eddig fajulni!
- ELÉG! - kiabálta. - Yukonak van igaza! Te kis piti bevándorló vagy, de ő itt született! Neked kéne eltünnöd! Minél hamarabb!
- Ketten egy ellen? Ez azért már igazságtalan! - mondta Yurika...
- Nem! Egy-egy ellen! Rosa! Te menj haza!
- De...
- Kérlek! - kértem meg, és el is ment.
- Na hol is tartottunk? - kérdezte Yuri.
- Ott hogy hívhatod a mentőket! - mondtam miközben ropogtattam a kezem.
Közelebb jött hozzám és megcsókolt. Mi van?! Ez eléggé sokkoló volt.
Gyorsan ellöktem magamtól, majd felvettem a táskámat és elindultam VOLNA haza.
- Verekedni akartál? Hát gyerünk! - hergelt fel.
- Ha ezt akarod... Boldogan! - ismét ledobtam a táskámat.
Úgy behúztam neki, hogy elkezdett vérezni a szája. Legalább nem csókol meg többet! Haha.
- Na hajrá! Leszbikus hülye gyerek!
Pofán vágott, elég keményen. Az arcom véraláfutásos lett. Fhuuu! Erre úgy bemérgesedtem már véglegesen, hogy mentem neki jobbról, balról mindenfelől! Még visszaütni se tudott! Úgy összevertem, hogy csúszott mászott.
Annyit segítettem, hogy kihívtam a mentőket, de gyorsan hazafutottam.
Amikor hazaértem Rosa már kérdőre vont. Felvonszolt a szobánkba és kifaggatott.
- Ugye nem verted össze?
- A mentőket is kihívtam neki...
- Te nem vagy normális! És ha ezt jelenti az igazgatónak? Nem messze volt a sulitól! Ki is csaphatnak és akkor haza kell menned Angliába!
- Hát... Most hogy így belegondolok, megérte!
- Jajj, Yuko! Tudod, hogy nem érte meg!
- MEGCSÓKOLT ÉRTED???? MEGCSÓKOLT!!!!
- Y-Yuri? Megcsókolt? Téged?
- Igen. Ráadásul utána még verekedni is akart! Hát megkapta...
- De miért csináltad? Csak reménykedhetünk, hogy nem jelent fel vagy nem csapnak ki a suliból, te hülye! - ölelt meg. - Nem bírnám ki ha megint nem látnálak!
Igaza van. Talán hülyeség volt... és még a suliból is kicsaphatnak. Remek. Ennyi lett volna a nagy elmenetel?! Fél év?! Hát nem túl sok. Mondjuk már nyáron haza akartam menni. Ha kicsapnak hát kicsapnak... Akkor megyek a Sweet Amorisba és viszem magammal Rosat is!
- Figyelj! Ha kicsapnak jössz velem Angliába! Nem érdekel senki! Velem fogsz jönni és visszamegyünk a Sweet Amorisba!
- Hát nem is tudom...
- Ha nem jössz, viszlek!
- Na jó! De csak akkor ha kicsapnak!
- Úgyis ki fognak úgyhogy csomagolhatsz! - nevettem el magam.

FOLYTATJUK...

Cassandra