20. rész - Bulizós este

Amikor keresztanyuékhoz értem berontottam és felmentem az emeletre egyenesen a szobájába. Zenét hallgatott és sírt. Sosem láttam még ilyennek.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte.

- Azért jöttem, hogy bocsáss meg nekem! Tényleg te neveltél fel szinte és mindent neked köszönhetek! Én nem akartam fájdalmat okozni... Senkinek. Főleg neked nem! Imádlak, szeretlek, és nem akarlak elveszíteni Asami és Castiel miatt! Kérlek, bocsáss meg!

- Hát...

- Kérlek...!

- Egy feltétellel! - emelte fel a szemöldökét.

- Na mondd!

- Ha nem mész vissza Japánba!

Elakadt a szavam. Köpni-nyelni nem tudtam. Ilyet hogy kérhet tőlem? Tudja, hogy min mentem keresztül és mégis ezt adja feltételnek... Ez nem igazságos!

- Legyen... - mondtam, majd megöleltem. - De csak miattad!

- Ketten a világ ellen?

- Ketten a világ ellen! - mosolyodtam el.

12 évesen ezt ígértem keresztanyunak. Azt, hogy ketten leszünk a világ ellen. (Már akkor sem vettem bele Asamit.) Csodálkoztam, hogy még emlékezett erre. Ő volt akkoriban a legnagyobb támaszom és a legjobb barátom. Akkor már nála laktam. Asami még nem lakott velünk. Már akkor tudtam, hogy ki lesz mellettem és ki lesz ellenem. Valahogy megéreztem.

- Holnap elmegyek visszairatkozni a suliba!

- Az remek. Örülök, hogy itt maradsz!

Hát én annyira nem, de nem akarom szomorúnak látni. Hisz 'ketten vagyunk a világ ellen'. Imádom őt és nem akarom két hülye miatt elveszíteni!

Közöltem ezt a többi ott lakóval és még egy pár óráig ott maradtam.

Körülbelül nyolc órakor értem haza. Castiel még a nappaliban nézte a tévét. Letettem a táskámat és odaültem mellé. Rátettem a fejemet a vállára és úg néztem vele a tévét. Unalmas volt, de legalább nem csináltam semmit. Teljesen kimerültem ma.

- Castiel!

- Hmmm...?

- Most jutott eszembe! Van egy jó hírem!

- Na! Mondjad csak!

- Itt maradok! - mondtam, majd szét mosolyogtam a fejem.

- Ez nagyon jó hír! - mondta, majd megölelt.

Amikor elengedett rajtam maradt az illata.

- Már csak azt kéne kitalálni, hogy hol fogok aludni...?!

- A másik szoba tele van minden cuccal amit nem raktunk sehova, szóval csak mellettem tudsz aludni vagy itt a kanapén... Mondjuk innen leesnél, mert ezt nem lehet kihúzni... - mosolyogva rámnézett.

Azt akarja, hogy mellette aludjak csak kedvesen fejezi ki. Azért néha jófej tud lenni.

- Jó, alszok melletted! De csak ma! - kacsintottam rá.

- Azt is lehet, deeeeeeee... Elmehetnénk bulizni!

Rossz ötlet! Nem! Nem...! NEM!

- Oké!

Miért bólintottam rá? És ha az lesz mint amikor...? Jajj ne...

Felmentem a 'még szobánkba' és kiválasztottam egy jó kis fekete miniruhát amit még akkoriban hordtam amikor itt voltam. Felvettem hozzá egy fekete magassarkút és még egy kis fekete rúzs, fekete szemhéjpúder.

- Gyönyörű vagy! - mondta, majd elmosolyodott. - Akarom mondani... Jól nézel ki!

Nem csalódtam benned, drága Castiel...

- Kösz! - köszöntem meg egy széles mosollyal.

- Indulhatunk?

- Persze! - mondtam, majd megfogta a kezem és úgy indultunk el a kocsihoz.

Amikor odaértünk a 'Castiel féle buliba' jó volt a hangulat. Mindenki táncolt. Van aki csak úgy, mert akart és volt, aki már a pia hatására.

Mi azonnal a pulthoz siettünk. Megittunk egy pár vodkát, aztán végünk volt. Én még egy kicsit magamnál voltam, de Castiel szerintem azt se tudta, hogy milyen rendezvényen van...

Ahogy röhögtem Castiel hülyeségein odajött egy csávó.

- Szia Cica! Nem fájt amikor leestél az égből?

- De. Meg is haltam! 25 éve. Pont akkor amikor ez a duma is! - koptattam le.

Castiel már azt se tudta hol van szóval nem foglalkozott vele, hogy épp ki jön oda. Pedig jöttek jó páran... Még hozzá is, de csak annyi volt a válasz, hogy "őt szeretem" és rám mutogatott...

Azért nem ittam már többet, mert nem akartam túl lépni a határt, hogy legyen esélye, a sors megismétlődésének.

Castiel egy idő után elment pár csajjal pedig elvileg: "ő-őt szereteeeem! bizony!!! hozzá ne merj nyúlni vagy ketté törleeek mint a fagyott törölközőt!!!". Én meg már unatkoztam ott egyedül. De mivel Castiel eltűnt, ezért most már iszogathatok kedvemre!

Kértem a koktélokat szó szerint LITER számra. Úgy gurítottam lefelé őket, mint a tiszta vizet! A többi ember csak nézte, hogy jobban iszok, mint egy csávó... Most pihenem ki a sérelmeimet! Kimerítettem Castiel bankkártyáját...

Onnan már minden képszakadás...

~~~Másnap~~~

Tegnap nagy nehezen haza vánszorogtam. Arra még emlékszem, hogy Castiel nem volt itthon... és most sincs.
Ahogy tegnap hazajöttem azonnal leborultam az ágyra, szóval a miniruhámban aludtam. Mit ne mondjak... nem volt valami kellemes! Sőt, fel is húzódott rajtam...
Amikor már nagyjából magamhoz tértem levettem a ruhámat és átöltöztem valami rendes öltözékbe. Kimentem a fürdőbe, lemostam a maradék sminkemet és felkötöttem a hajam. Legalább már nem úgy néztem ki, mint valami ágról szakadt...
Lementem reggelizni. Ahogy ott ettem akkor érkezett meg Castiel. Amikor meglátott nagyon meglepődött gondolom azt hitte, hogy nem veszem észre amikor hazajön.
A ruha össze-vissza volt rajta, rúzsfoltok mindenhol, az inge kigombolódva. Ha azt csinálta amire én gondolok... Ahhj...
- Hát te? - kérdeztem tőle.
- Hazajöttem!
- És ilyenkor jössz haza? Rúzsfoltosan, kigombolt inggel meg had ne soroljam mikkel?!
- Csak nem féltékeny vagy? - húzta fel a szemöldökét.
Én csak bevágtam azt a 'jóédesanyádat' vigyort és elmosogattam a tányérom.
- Még nem hallottam a választ! Féltékeny vagy, Yuko?
- Nem vagyok féltékeny! Betűzzem le neked?
- Ohh... értem. Akkor nem zavar, hogy kettővel voltam egyszerre... Ja, és utána még egy harmadikkal! Onnan jövök. Eléggé durva estém volt! Szerintem megyek és lefekszem!
- Hogy lehetsz ilyen szemét? - ordítottam az arcába. - Tudod jól, hogy szeretlek és ilyenekkel nyaggatsz?! És akkor így legyek együtt veled?! Hát fordulj fel, tesó!
Amikor ezeket kimondtam megcsókolt.
- Ne csókolgass már! - löktem el magamtól. - Ki tudja hol járt a szád...
Miután ezt kimondtam leesett neki, hogy eléggé bunkón viselkedett, ezért felment.
Én csak mosogattam tovább. Gondolkoztam ezen az egészen. Hogy lehet ilyen? És még az orrom alá is dörgöli? Jól van, Castiel! Ez még csak a kezdet!
Nem megyek még suliba. Ma megint bulizni megyek és én is megcsinálom ezt Castiellel! Meglátjuk ki nevet a végén...!
Felmentem a szobámba és válogattam a bulis ruháimat. Elővettem a smink készletem és próbálgattam, hogy melyik szín állna jól valamelyik ruhához.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezte Castiel.
- Ruhát és sminket válogatok estére. Miért minek látszik?
- Nyugalom, főnök! Nem szóltam! - mondta, majd ledűlt az ágyra.
- Bosszúra vágyom! Hagyj egy kicsit kibontakozni!
- Szóval te most bosszút forralsz?
- Olyasmit.
- És ki ellen?
Amikor ezt kiejtette a száján kiröhögtem. Na vajon ki ellen? Ahhj...
- Ellenem?
- Igen.
- És akkor ez így fog menni? Teljesen addig ameddig valamelyikünk meg nem unja?
- Valószínű.
- Egyébként most mit bosszulsz meg? Együtt se vagyunk! Akkor minek csinálod ezt?
- Tudod mit? Most az egyszer igazad van! Nem fogsz érdekelni! Feküdj össze mindennap valakivel az se fog érdekelni!
- Ez eléggé 5 éves szint egy 17 éves lányhoz képest!
- Hagyjál már! Azt csinálok amit akarok! Elvégre egy év múlva 18 leszek! Felnőtt nő! Akkor már nem szólhatsz bele a dolgaimba!
Ahogy ezt kimondtam becsaptam a fiókot és kimentem a szobából.
Talán igaza van. Nem bosszulkodhatok örökké... Amúgy se vagyunk együtt! Miért bosszulnám meg ha egyszer nem is járunk? Ez tényleg hülyeség!
Lementem a konyhába egy kicsit videojátékozni. Talán ettől megnyugszom egy kicsit.

- Yuko! Figyelj... Igazából nem voltam senkivel! Csak féltékennyé akartalak tenni... Sajnálom, tényleg!

- Chh... - mosolyodtam el kínomban.
Castiel odajött hozzám és kikapcsolta a videojátékot. Leguggolt elém.
- Yuko! Hozzám jössz feleségül?