Látta rajtam, hogy nem tudok dönteni. Cikáztak a fejemben a gondolatok. Szívem szerint igent mondanék, de az agyam szerint nemet kéne. Nehéz, nehéz... Lehet mondani olyat, hogy tartózkodom?:D
Már vagy 10 perce ülünk egymással szemben és még most se döntöttem. Castiel már úgy vigyorog, mint egy hülye én meg késztetést érzek arra, hogy röhögjek rajta!
- Nem tudod, igaz? - kérdezte mosolyogva.
- Pontosan.
- Nem muszáj most döntened! Dönts akkor, amikor már úgy érzed, tudod a választ!
Megveregette a térdemet, majd felment az emeletre. Én meg végignéztem. Végignéztem, hogy az 'igenem' az emeletre megy 'nemtudom' néven. Hát mondhatom most nagyon jól vagyok... és ez most szarkazmus volt.
Azt láttam jónak, hogy elmegyek keresztanyuhoz és tanácsot kérek tőle. Ő mindig bölcs. Pedig még 38 éves!
Gyorsan felkaptam a kabátomat és KOCSIVAL elindultam keresztanyuhoz. Nincs jogosítványom, de semmi gond tudok vezetni!:D
Amikor megérkeztem azonnal az ajtóhoz siettem kopogni, de már Kentin nyitotta az ajtót szóval nem kellett.
- Szia hugi!
- Csá bátyus! Miujság?
- Semmi érdekes. Hát veled?
- Velem se.
Gyorsan felszaladtam keresztanyuhoz.
- Hát te? Nem beiratkozni vagy?
- Ez hosszú történet!
- Ez hosszú történet!
- Mondtam, hogy csak akkor--
- Tudom! És itt maradok! Ennek köze sincs hozzá!
Elmeséltem neki a tegnap estét és ami ma eddig történt.
- És igent mondtál? - kérdezte ragyogó szemekkel.
- Nem mondtam semmit. Ő tudta mit mondok rá. Úgyhogy a válaszom, negyed óra után, az lett, hogy 'nem tudom'...
Keresztanyunak leesett az álla és nagyon nagy lett a szeme. Esküszöm megijedtem tőle!
- Hogy lehettél ilyen hülye?
- Kösz, keresztanyu. Én is szeretlek...
- Na, de érted hogy értem! Hogy lehetett ez a válaszod? Tudom, hogy igent mondtál volna!
- Hát igen, de ez nem olyan egyszerű... Miért mentem el? Miért kerültem kórházba még anno?
- Ohh, erre nem gondoltam. De akkor is mondhattál volna igent!
- De miért nem kezdtük akkor már a járással? Jó, tudom hogy én nem akartam vele járni, de akkor is! Először legyünk együtt, aztán kérje meg a kezem!
- Csillámpónit ne hozzon neked? Esküszöm, hogy olyan vagy, mint az anyád!
Na ezt nem kellett volna mondania. Tudja, hogy 'allergiás' vagyok arra, ha az anyámhoz hasonlítanak. Nem vagyok olyan, mint ő és kész! Én nem adnám oda másnak a gyerekemet, hogy nevelje fel! Ja, és én 17 éves koromban vesztettem el, nem 15 évesen. És én nem vagyok 17 évesen terhes! Azért van különbség!
- Ezt most meg sem hallottam! - mondtam vigyorogva. - Na akkor most igent mondjak vagy nemet?
- Gondolj arra, hogy mit mondana most neked Rosalya! Biztos nem azt, hogy ugorj a nyakába, de nem is azt, hogy mondj nemet! A szíveddel kell tudnod a választ! Ha szereted, és tényleg annyira, hogy hozzá is mennél és leélnéd vele az életed, akkor mondj igent! De ha 1-2 év múlva elválnál tőle, mert olyan kedved van akkor bele se kezdj!
Még beszélgettünk egy kicsit keresztanyuval, aztán elköszöntem Kentintől is és elindultam haza.
Egész úton gondolkodtam azon amit keresztanyu mondott. Ha most elkötelezem magam már nem csinálhatom vissza. Jól kell döntenem, mert ha nem akár tönkre is teheti a viszonyunkat Castiellel. Mondhatnék csak úgy nemet, hogy ne legyen ez a teher is a vállamon, de akkor ki tudja mi történne?! Meg se próbálom.
Muszáj őszintének lennem vele és ha ez egy igennel jár akkor azzal jár! Mert persze, hogy szeretem, de a múlt az egészet beárnyékolja. De 'a szív azt akarja amit akar' szóval ha nem adom meg neki amit kér akkor összetörik...
Megérkeztem. Most már tudom a döntésemet és remélem ezzel jót teszek.
Az ajtó előtt vettem még egy utolsó nagy levegőt és benyitottam. Amikor bementem Castiel videojátékozott. Nem csalódtam benne!
- Csá csajszi! - nézett el egy pillanatra a képernyőtől.
Csá?! Mi az, hogy csá?! Köszönjön így egy haverjának, de ne egy lánynak!
- Döntöttem...!
Ahogy ezt kimondtam kikapcsolta a videojátékot és odarohant hozzám. Én csak néztem, hogy mit csinál azzal a bizonyos 'kiezahülye' nézéssel.
- Kérdezd meg mégegyszer csakhogy ne a levegőbe lebegjen a válasz! - mosolyodtam el.
Letérdelt elém. Szürke szemei csillogtak azt remélve, hogy igent mondok. Pár másodpercig engem nézett, aztán elkezdte.
- Hozzám jössz feleségül?
Egy fél percig hagytam had izguljon, aztán kimondtam...
- Igen!
Felugrott és megölelt. Mindketten sírtunk az örömtől, bár én egy kicsit a bánattól is, mert ha megcsalna megint akkor nem tudok tenni semmit, max hónapokon át válok... De főleg az örömtől sírtam! Örültem neki, hogy nem kell tovább magamban tartanom amit érzek! Újra az 'enyhéncsöpögőscukipár' lehetünk. Csak most már nem csak járunk... Most már menyasszony és vőlegény vagyunk! El sem hiszem!
- Most már az enyém vagy! Soha többé nem engedlek el! Soha! - mondta még mindig sírva.
- Szeretlek! - mondtam a könnyeimet törölgetve.
- Én is téged! - mondta, majd megcsókolt.
Az első csókunk vőlegényként és menyasszonyként. Nagyon szeretem és mostmár tényleg nem akarom elveszíteni!
Elkezdtünk csók csatázni. Tudom, hogy mit akar és most az egyszer muszáj engednem!
Felvett az ölébe és felvitt a szobánkba. Legalább nem kellett magamtól mennem... Milyen hülyén néztünk volna ki! Mentünk volna 5 lépcsőt (bár lehet, hogy sokat mondtam) és leestünk volna!:D
Miután megtörtént aminek meg kellett felöltöztünk és lementünk a konyhába.
Felhívtam keresztanyut. Elmondtam neki, hogy igent mondtam és elhívott vacsorázni. Először nem igazán akartam beleegyezni, mert Asami is ott lakik, (sajnos) de azt mondta, hogy úgyis a barátnőjénél alszik, szóval nem lesz otthon.
Elindultunk keresztanyuhoz gyalog, mert tudtam, hogy meg fog kínálni borral vagy csokilikőrrel (amit ő csinál és amúgy nagyon jó íze van) és Castiel úgy nem vezethet.
Amikor megérkeztünk keresztanyu gratulált és nagy meglepetésünkre Kentin is. Elásták a csatabárdot durván fél év után.
Egész este jól éreztük magunkat. A kaja is finom volt, keresztanyu csokilikőrje is, úgyhogy minden rendben ment. De ha Asami is itt lett volna akkor kicsaptam volna a balhét keményen. Beszólt volna egyet úgy megcibáltam volna, hogy a vörös hajából alig lenne! De legalább nem volt ott az a lényeg!^-^
Miután megvacsoráztunk elköszöntünk tőlük és mentünk is haza. Egész úton tervezgettük a jövőnket! Azt is eldöntöttük, hogy két gyerekünk lesz! Egy fiú és egy lány. Jó, mondjuk nem biztos, hogy egy fiú, egy lány lesz, de ezek még csak tervek. A lány (keresztanyu után) Hatsune, a fiú Castiel lenne.
Amikor megérkeztünk levettük a dzsekinket és elkezdtem csinálni a reggeli kávét.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Most csak azért mondtál igent, hogy ne legyek szomorú?
- Nem. Én tényleg szeretlek. Különben az a pár csók se történt volna meg és nem lettem volna féltékeny sem. Meg amúgy valaki miatt nem rontanám el ilyesmivel az életem!
- Ja, akkor jó. Akkor nem mondtam semmit! - mosolyodott el.
Szeretem. Ez most már nem fog változni. Eldőlt a sorsom. Egy vörös hajú, hülyével fogom leélni az életem! Mondjuk még mindig jobb, mint hogy Viktor mellett poshagyjak és várjak 30 éves koromig amíg megkéri a kezemet végre! Tényleg! Vajon mi lehet vele most?...
~~~Viktor szemszöge~~~
Hónapok óta semmi hír Yukoról. Kezdem úgy gondolni, hogy vissza sem jön. Minden nap ő jár a fejemben. Talán el kéne mennem Japánba és meg kéne keresnem. Tudom, hogy Rosa hol lakik úgyhogy annyi, hogy elmegyek hozzá. Igen. Ezt fogom tenni! Holnap reggel már indulok is és felkeresem Yukot!
~~~Yuko szemszöge~~~
Amikor végre sikerült megcsinálnom rendesen a kávét felmentem és felvettem a hálóingemet. Castiel is feljött és ő is öltözött. Csend volt.
- Ja, akkor jó. Akkor nem mondtam semmit! - mosolyodott el.
Szeretem. Ez most már nem fog változni. Eldőlt a sorsom. Egy vörös hajú, hülyével fogom leélni az életem! Mondjuk még mindig jobb, mint hogy Viktor mellett poshagyjak és várjak 30 éves koromig amíg megkéri a kezemet végre! Tényleg! Vajon mi lehet vele most?...
~~~Viktor szemszöge~~~
Hónapok óta semmi hír Yukoról. Kezdem úgy gondolni, hogy vissza sem jön. Minden nap ő jár a fejemben. Talán el kéne mennem Japánba és meg kéne keresnem. Tudom, hogy Rosa hol lakik úgyhogy annyi, hogy elmegyek hozzá. Igen. Ezt fogom tenni! Holnap reggel már indulok is és felkeresem Yukot!
~~~Yuko szemszöge~~~
Amikor végre sikerült megcsinálnom rendesen a kávét felmentem és felvettem a hálóingemet. Castiel is feljött és ő is öltözött. Csend volt.
- Akkor most már ugye nem kell a másik szoba?
- Nem kell! - mondtam, majd ráugrottam és megcsókoltam.
- Igen?
Megfogott egy párnát és hozzám vágta.
- Igen!
Visszadobtam.
Ott birkóztunk, mint két kisgyerek! Hiányzott már ez. Nagyon!
És most már büszkén mondhatom, hogy egy vörös hajú démon menyasszonya vagyok, aki kicsit gyerekes, de nekem pont tökéletes!
- Nem kell! - mondtam, majd ráugrottam és megcsókoltam.
- Igen?
Megfogott egy párnát és hozzám vágta.
- Igen!
Visszadobtam.
Ott birkóztunk, mint két kisgyerek! Hiányzott már ez. Nagyon!
És most már büszkén mondhatom, hogy egy vörös hajú démon menyasszonya vagyok, aki kicsit gyerekes, de nekem pont tökéletes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése