Nyár van és dög meleg. Mégis egy óriási ruhában kell lennem egy csomó ideig... Jah, még nem is mondtam! Ma van az esküvőm napja! És most már rendesen járok iskolába... de most nyári szünet van! Minden elrendeződött. Szeretjük egymást. Talán jobban, mint az elején!
Amikor Rosa végzett a sminkemmel gyorsan feltűzte a hajam és mentem a cipőmért.
Végre kész lettem!
Miután egy csomó ideig a tükör előtt álltam Rosa lerángatott.
Keresztanyu nagy nehezen betuszakolta a ruhámat, aztán indultunk is. Még most sem fogtam fel, hogy férj és feleség leszünk.
Amikor megérkeztünk már mindenki a helyén volt. Castiel elmosolyodott amikor rám nézett. Keresztanyu belémkarolt és eljátszotta apu szerepét, mert a szüleim most sem jöttek haza. Még erre az alkalomra se.
Ahogy odaértem Castiel elé keresztanyu átadta neki a kezemet.
- Gyönyörű vagy! - mondta mosolyogva.
Amikor végre megérkezett a pap elmondtuk az esküt és utána jött a nagy kérdés...
- Castiel! Elfogadod Yukot feleségedül?
- Igen! - mondta, még mindig mosolyogva.
- És te, drága Yuko! Elfogadod Castielt férjedül?
- Még szép, hogy igen!
- Megcsókolhatjátok egymást!
Ahogy ezt kimondta Castiel közelebb húzott magához.
- Szeretlek! - mondta, majd megcsókolt.
A gondok akkor kezdődtek amikor a buli is. Egy hivatlan személy állított be... Először még nem is foglalkoztunk vele. Csak buliztunk tovább.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? - kérdezte Castiel.
- Csak körülbelül százszor!
- Nem tudok betelni a szépségeddel! - mondta, majd nyakon puszilt.
Viktor egyfolytában minket figyelt.
Egyre jobban idegesített. Elegem volt belőle. Elhatároztam, hogy elé állok és megkérdezem, hogy mi ennyire érdekes rajtunk!
Ideges arccal elindultam a fiú felé. Már sejtette, hogy miért megyek oda.
- Mi olyan érdekfeszítő, hogy minket figyelj?
- Csak téged néztelek! Gyönyörű vagy ebben a ruhában... meg amúgy is!
- Hát köszi, de nem szeretném ha balhét csinálnál különben az első dolgom az lesz, hogy kitessékeljelek az életemből! Fogd fel, hogy ez a helyzet!
- Felfogtam egy ideje...!
- Remélem is!
Ahogy ezt kimondtam visszamentem a férjemhez.
- Mit beszélgettetek? - kérdezte.
- Igazából csak megfenyegettem. Semmi különleges!
Újra elkezdtünk táncolni. Mindenki minket nézett. Keresztanyu egyszer-egyszer hátrafodult és a könnyeit törölgette. Mindenki boldog volt, kivéve egy embert. Viktort. Megsajnáltam. Igaz, hogy olyanokat tett amit nem kellett volna, de mindenkinek jár egy második esély!
- Táncolhatok egyet Viktorral? Csak hogy ne legyen ilyen semmilyen...
- Jó, de ha tapogat akkor azonnal eljössz! - utasított Castiel.
- Igenis főnök! - mondtam, majd elindultam a fiú felé, ismét.
Kezeimet a tarkójánál összefűztem, ő pedig megfogta a derekamat és elkezdtünk táncolni.
- Remélem, hogy boldogok lesztek! - mondta, majd vetett egy hamis mosolyt az arcára.
- Ezt sosem akartam hallani tőled...
- Én sem akartam mondani soha...
- Nem akarom, hogy így végződjön ez a harc. Azt akarom, hogy minden rendben legyen! Hogy ne legyen több háború!
- Tudod, hogy sosem fogom feladni... - mondta, majd csibészesen elmosolyodott.
Erre már inkább nem mondtam semmit, csak én is elmosolyodtam, majd táncoltunk tovább. Viktor egy csomószor a ruhámra lépett, amit mindig nevetés követett. Remélem, hogy így jól érezte magát!
- Tudod... Amikor táncoltunk úgy éreztem, mintha mi házasodtunk volna össze... Ahogy néztem a gyönyörű mosolyodat és a csodás ruhádat... Mosolygásra késztettél és arra, hogy megcsókoljalak, amit már sajnos nem tehetek meg...
- Sajnálom, tényleg! De ennek így kell lennie... Lehet, hogy téged másnak teremtett a sors, én pedig csak egy óriási szikla vagyok, amit el kell dobnod, hogy tovább juss... Én nem kívánok neked rosszat, mert te jó ember vagy... és egyszer a szerelmem is voltál...
- Nekem még most is az vagy és az is leszel! Te leszel az én kis hercegnőm Castiel pedig a torony, amibe bezártak, de majd egyszer kiszabadítalak!
- Sok sikert! - mondtam egy olcsó mosollyal az arcomon.
Amikor ezt kimondtam Viktor megcsókolt. Ahogy ezt Castiel meglátta odarohant és ellökte a fiút, aztán elkezdtek verekedni.
Én csak leguggoltam az óriási ruhámban és sírtam. Nem érdekelt, hogy a sminkem lefolyik a ruhámra. Nem akarom így látni őket... Olyan ez, mintha a fiaim lennének, akik sosem jönnek ki egymással... Egy anya is azt szeretné a legjobban, hogy a fiai ne veszekedjenek!
- ELÉG! - kiabáltam sírva, majd szétszedtem a két verekedő fiút. - Pont itt kell verekednetek? Mindent elrontottatok!
Ahogy ezt rájuk kiabáltam, kirohantam az óriási teremből egyenesen a kocsi mellé. Ott leguggoltam és sírtam. Addig ameddig csak tudtam.
Rosa és keresztanyu utánam jöttek és vigasztaltak, de nem sikerült nekik. Castiel oda se jött, mert tudta, hogy most békén kell hagynia. Viktor pedig hallgatott Castielre és ő inkább hazament.
Amikor egy kicsit jobban voltam visszamentem és mindenkit hazaküldtem.
A buli után elmentünk volna Hawaii-ra, de nem tudom, hogy most így lesz e belőle valami...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése